Takács Lajos (Vizakna, 1908. aug. 25. – 1982. dec. 18. Kv.) – jogtudományi szakíró. Középiskoláit a nagyenyedi Bethlen Kollégiumban végezte (1928), majd a kolozsvári I. Ferdinand Egyetemen szerzett jogi diplomát (1932). Szülővárosába visszatérve kezdte meg ügyvédi gyakorlatát, közben a ref. egyházközség presbitere, majd főgondnoka Ügyvédi pályáját 1945-ig Temesváron folytatta. 1940–44 között Dél-Erdélyben a Romániai Magyar Népközösség titkára. 1945–46-ban az MNSZ Központi Intézőbizottságának, 1947-től Bukarestbe átköltözött Politikai Titkárságának tagja, 1947–48-ban nemzetiségügyi államtitkár. Részt vett a Bolyai Tudományegyetemet létrehozó tárgyalásokon, később a romániai magyar egyházak működését szabályozó statútumok kidolgozásában és elfogadtatásában. 1946-tól parlamenti képviselő; 1949-től a Bolyai Tudományegyetem tanára. 1952-ben felfüggesztették alminiszteri állásából, majd a Magyar Népközösségben betöltött tisztsége miatt s „Magyarország javára való kémkedés” vádjával kizárták a Román Munkáspártból. 1957-ben rehabilitálták és kinevezték a Bolyai Tudományegyetem rektorává. Részt vett a Bolyai és a Babeş Egyetemek egyesítése időszakában szervezett tárgyalásokon (az egyesülés előnyeiről már a Scînteia 1959. jún. 3-i számában jelent meg cikke), ő adta elő a két egyetem tanszemélyzetének 1959. jún. 26-i közös gyűlésén az egyesítés részleteit is tartalmazó jelentést. 1959 júniusától az Oktatási és Művelődési Minisztériumban a megszüntetett Nemzetiségi Vezérigazgatóság feladatkörét ellátó osztályon kapott funkciót s a bukaresti egyetemen a nemzetközi jog tanszékére professzori kinevezést; 1961. márc. 21-től a Román Államtanács tagja (1975-ig); 1965–79 között az RKP Központi Bizottságának póttagja; 1968-tól a Romániai Magyar Nemzetiségű Dolgozók Országos Tanácsának egyik alelnöke.
Ceauşescu hatalomra kerülése után – immár Kolozsvárra visszaköltözve – 1972-től több beadványban megpróbálta az új vezetés figyelmét is felhívni a *romániai magyarságot főképp az oktatás terén sújtó hátrányos megkülönböztetésekre, de hasztalan. Ekkor nemzetközi fórumokhoz fordult: a román pártvezetésnek 1978-ban benyújtott tényfeltáró memorandumát külföldre juttatta, amely ott angolul is megjelent. Az ő, valamint *Király Károly által nyilvánosságra hozott dokumentumoknak jelentős szerep jutott abban, hogy a *romániai magyarság nemzetiségi elnyomásának tényei és módszerei a világközvélemény elé kerültek. A nemzetközi nyilvánosság óvta meg a következményektől.
Önállóan megjelent munkái: Tudnivalók a nemzetközi jogról (Buk. 1957 = Jogi Kiskönyvtár); Despre caracterul de suprastructură a dreptului internaţional şi factorii sociali ai coegzistenţei paşnice (Buk. 1957); Drept internaţional public (Nicu L. Marţiannal, Buk. 1976). Az RKP KB-hez intézett memoranduma angolul a Witnesses to Cultural Genocide címmel a First Hand Reports on Rumania’ s Minority Policies Today c. kötetben (New York 1979. 145–161) jelent meg.
Előszót írt a Bolyai Tudományegyetem tudományos diákköreinek 1955–56-os Évkönyvéhez (Kv. 1957) és a Kelemen Lajos Emlékkönyvhöz (uo. 1957), szerkesztésében adták ki a Népi demokratikus alkotmányunk fejlődése 1947-től 1957-ig (Buk. 1957) c. gyűjteményes tanulmánykötetet.
Egyes munkái *Takáts Lajos névalakkal jelentek meg.
Tóth Sándor: Jelentés Erdélyből. II. Párizs 1989 = Magyar Füzetek Könyvei 13. – Csákány Béla: A két Magyar Népi Szövetség. *Korunk 1995/7. – Kántor Lajos: Volt egyszer egy egyetem. Helikon 1995/17. – *Király Károly: Nyílt kártyákkal. Bp. 1995. 256–263. – Boromissza Tibor: Egy magyar „memorandista” visszaemlékezései. *Korunk 1996/4. – Minorităţi etnoculturale. Mărturii documentare. II. (1956–1968). Szerk. Andreea Andreescu, Lucian Nastasă, Andreea Varga. Előszó Szász Zoltán. Cluj 2003. (Különösen a 128, 129, 133, 136, 142, 144, 149. és 151. sz. dokumentumok.)
(S. Zs.)