Tibor Ernő (Nv., 1885. febr. 28. – 1945 tavasza, Kauferingen) – festőművész. Középiskolai tanulmányait szülővárosának főreáliskolájában végezte, ahol Dutka Ákossal járt egy osztályba. A budapesti Képzőművészeti Akadémián 1904–1905-ben Zemplényi Tivadar tanítványa volt; első mesterének hatása: a széles ecsetjárás és a hétköznapok mozgalmas jeleneteihez mint tematikához való vonzódás élete végéig nyomon kísérte. A tantervi kötöttségeket nem tűrő mozgékonysága már 1905-ben továbbsodorta: *Nagyvárad város ösztöndíjával az 1906-os és 1907-es esztendőket Párizsban, a Julian Akadémián töltötte. Paul Laurens irányításával itt kapott kedvet az íróportrék készítéséhez is: főként alkotótevékenysége első szakaszában készített művei közül a legjelentősebb Ady- és Dutka Ákos-arcképe. Párizsból hazatérve egyéni tárlat keretében mutatkozott be a *nagyváradi közönségnek. Munkássága rövidesen szülővárosa határain túl is ismertté vált: 1912–14 között Stockholmban, Göteborgban, Koppenhágában, majd Németország több városában is nagy sikerű kiállításokat rendezett. Jóllehet szárnyaira vette a hírnév, szülővárosához élete végéig hű maradt: rendszeresen rendezett tárlatokat, festőiskolát indított és alapító tagja volt a Holnap Társaságnak.
Néhány hónappal a frontszolgálatból való visszatérés után, 1919-ben tárlaton mutatta be kedvenc témájáról, a *nagyváradi piactérről festett új képeit, 1920-ban pedig néhány helybeli képzőművész társával együtt Bukarestben rendezett kiállítást. Ettől fogva rendszeresen részt vett a román fővárosban megnyílt „szalonokon”. Neve annyira összeforrt szülővárosával, hogy a képzőművészeti krónikák gyakorta „Nagyvárad festője” néven emlegették. A húszas években Francia- és Olaszországban tájképezett; 1935-ben *Nagyvárad törvényhatóságának anyagi támogatásával a román tengerparton dolgozott, ahol főként Balcic és Bazargic festői környezete gazdagította új színekkel palettáját. Közismertsége sem tudta megmenteni a fajüldözéstől: 1944. máj. 3-án deportálták, és a dachaui koncentrációs tábor egyik melléktáborában, annak felszabadulása küszöbén, 1945-ben halt meg. Egyik sorstársa, *Rónai Ernő visszaemlékezése szerint még a koncentrációs táborban is igyekezett folytatni művészi tevékenységét.
A realista és időnként modernista beütések dacára mindvégig következetesen plein air látásmódú festő emlékét számos gyűjteményes és emlékkiállításon kívül a *nagyváradi képzőművészek 1990 óta ~ nevét viselő Kanonok sori pincegalériája is őrzi.
Hegedűs Nándor (szerk.): Bihar megye és *Nagyvárad kultúrtörténete és öregdiákjainak emlékkönyve. Nv. 1933–37. – Bölöni Sándor: Várad festője. *Korunk 1983/1. – Maria Zinc: Contribuţii la cunoaşterea creaţiei artistice a lui T. E. Crisia 1984. – Lumină şi spirit. Expoziţie de pictură şi grafică orădeană interbelică. Kiállításkatalógus. Nv. 1992.
(K. K.)