Tompa Miklós (Székelyudvarhely, 1910. dec. 28. – 1996. júl. 5. Mv.) – színházi rendező, ~ László fia, ~ Gábor apja. Középiskoláit szülővárosában, a Református Kollégiumban kezdte, annak megszűnése után a Római Katolikus Főgimnáziumban érettségizett (1930). A kolozsvári I. Ferdinand Egyetemen szerzett jogi diplomát (1935). 1936–41 között a budapesti Nemzeti Színházban volt rendezőgyakornok, ahol többek között Németh Antaltól tanulta a rendezés művészetét. 1941–44 között a kolozsvári Nemzeti Színház rendezője volt. Az ostrom idején Budapesten tartózkodott, ahol szoros kapcsolatokat épített ki Major Tamással, Gobbi Hildával és több más jeles színházi emberrel. A háború után Erdélybe visszatérve bekapcsolódott az MNSZ színházalapítást célzó terveinek kidolgozásába. A Salamon Ernő Athenaeum 1945. júl. 21-i határozata alapján Kemény Jánossal együtt őt hatalmazzák meg az állandó marosvásárhelyi és Székelyföldi Színház gazdasági, ügyviteli és művészi szempontú megszervezésével. Az 1946. márc. 10-én Székely Színház névvel nyitó intézménynek egyik alapítója és első igazgatója (1966-ig). A színház rangját megalapozó művészi irányítói és rendezői tevékenysége, kivételes intézményszervezői képessége döntően hozzájárult az országosan és nemzetközileg elismert társulat hírnevének megalapozásához.
Az 1946-os kolozsvári kezdetektől tanárként részt vesz a felsőfokú magyar színész- és rendezőképzés kiépítésében, 1954-től a Marosvásárhelyre költöztetett Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet meghatározó tanáregyénisége, tanszékvezető, majd 1976–81 között rektor, 1981–83 között művészeti tanácsadó. Jelentősen járul hozzá a korabeli politikai nyomás közepette egyre nehezebb körülmények között az oktatás minőségi szintjének megtartásához, a tantestület további építéséhez, az intézmény fejlesztéséhez. Művészi rangjának elismeréseként megbízzák az 1973-ban felavatott új marosvásárhelyi Nemzeti Színház nyitó előadásának színpadra állításával.
Rendezői művészetének kivételes gazdagsága elsősorban a sztanyiszlavszkiji lélektani realizmus tanításainak és a magyar színjátszás legjobb hagyományainak ötvözésével létrehozott Csehov- és Gorkij-előadások rendezésében bontakozott ki. Ugyanakkor nevéhez fűződik *Tamási Áron darabjainak máig érvényes színrevitele a sepsiszentgyörgyi és marosvásárhelyi színpadokon. Kiváló pedagógiai érzékkel végzett tanári és színészvezetői munkássága nemzedékek egész sora számára meghatározó jelentőségű.
Legfontosabb rendezései: Bródy Sándor: A tanítónő; Csehov: Ványa bácsi, Sirály; Tolsztoj: A sötétség hatalma; Richard Nash: Az esőhozó ember; Gorkij: Kispolgárok, A nap fiai; *Tamási Áron: Énekes madár, Csalóka szivárvány, Tündöklő Jeromos; Móricz Zsigmond: Úri muri; Molière: A fösvény; Ben Jonson: Volpone; Caragiale: Az elveszett levél; Kós Károly: Budai Nagy Antal; Visnyevszkij: Optimista tragédia.
Halász Anna: „Mindig a realista színház újul meg”. *A Hét Évkönyve. Buk. 1981. – Páll Árpád: T. M. színházeszménye. *Utunk 1986/6; uő: T. M. és a stílusirányzatok. *Korunk 1986/6; uő: T. M. színházeszménye. *A Hét 1996/20. – Bérczes László: „Dolgozni kell jól”. T. M. nyolcvanéves. *A Hét 1990/52; uő: T. M. meséli… *Korunk 1992/11; uő: Székely körvasút. T. M. mesél. Bp. 1996. – Kacsir Mária: A végleges változat. T. M. halálára. *A Hét 1996/26. – Marosi Ildikó: A marosvásárhelyi Székely Színház alapításának első dokumentumai. *Symbolon 2003/1. 154–158. – Kovács Levente: A túlélés stratégiái. Adalékok Tompa Miklós rendezői portréjához. *Symbolon 2003/2. 87–93. – Horváth Bea: A marosvásárhelyi Székely Színházban bemutatott darabok előadástörténetének legfontosabb adatai. 1946–1961. Mv. 2006.
(K. L.)