Kolozsvár/Cluj Napoca, Rózsa u./str. Samuil Micu 12A/3     0040 264 597 450

Treiber János (Debrecen, 1913. máj. 14. – 1975. nov. 7. Kv.) – geológiai és földrajzi szakíró. Középiskolai tanulmányait Szatmárnémetiben folytatta. 1933–37 között a kolozsvári I. Ferdinand Egyetem Bölcsészkarának hallgatója. Tanulmányait csak katonai szolgálatának letöltése után folytathatta, 1941-ben a kolozsvári egyetemen szerezte meg természettudományi diplomáját, 1945-ben a doktori fokozatot. 1943-tól az I. *Ferenc József Tudományegyetem Földrajz–Földtan Tanszékének keretében gyakornok volt, ugyanakkor a Mezőgazdasági Kutatóintézetben is dolgozott. 1945-ben kinevezték a Bolyai Tudományegyetemre egyetemi tanársegédnek, 1948-tól adjunktus, 1953-tól itt, majd 1959-től a BBTE-n előadótanár, ahol haláláig elsősorban kőzettant adott elő.

Szakterülete az ásvány- és kőzettan, valamint a kőzet- és érctelepek lelőhelyeinek tanulmányozása. Főképpen a Kelemen-havasok és a Hargita-hegység vulkáni kőzeteit vizsgálta. Új vizsgálati módszert kezdeményezett: a talajok szervesanyag-tartalmának termodifferenciális analízisét. Jelentős kutatási területei Észak-Hargita környékének geológiája és kaolinos kőzetei, a perjódsav új kobalt aminszármazékai, Kolibica és környéke geológiai és tektonikai sajátosságai.

1949–76 között több mint 50 munkája jelent meg magyar, román, illetve angol, német, francia nyelven, önállóan és társszerzőkkel. Ezeket különböző szakfolyóiratok: Dări de seamă ale Comitetului Geologic (1953, 1955–56), A Csíki Múzeum Közleményei (1957), Agrokémia és talajtan (1959), Studii şi Cercetări Ştiinţifice de Geologie, Geofizică şi Geografie, seria Geologie (1962–63, 1965, 1967–71, 1975), StUBB, seria Geologia-Geographia (1959–74, 1976, 1988), Studii şi Cercetări de Agronomie (1962), Ştiinţa Solului (1964, 1966–67, 1969–70), valamint a berlini Geologie (1963) közölték.

Önálló kötetei: Ásványkőzettan (Buk. 1957); Petrografia rocilor eruptive şi metamorfice (uo. 1964); Prelucrarea materialelor minera­logice şi petrografice (uo. 1967).

Mészáros Nicolae: Conferenţiarul dr. Ioan Treiber. StUBB, seria Geologia–Geographia 1976. – Wanek Ferenc: T. J. 1913–1975. *Múzeumi Füzetek (új sorozat) 10 (2001). 192.

(T. J.)

Címkék:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük