Kolozsvár/Cluj Napoca, Rózsa u./str. Samuil Micu 12A/3     0040 264 597 450

Pénteken Aradon és Marosvásárhelyen is bemutatkoznak a Kriterion kötetei.

Szeptember 27-én két városban is Kriterion-könyvek bemutatójára várják a közönséget.

Az Aradi Magyar Napok keretében 17 órai kezdettel a szórványról tartanak könyvbemutatót és kerekasztal-beszélgetést az aradi Jelen Házban, Lehoczky Attila Lépcsőn lefelé c. könyve apropóján. A Kölcsey Egyesület szervezésében megvalósuló rendhagyó bemutatót az egyesület alelnöke, Fekete Károly moderálja, a beszélgetésen a kötet szerzője mellett dr. Kovács Gábor vegyész, a Sapientia EMTE adjunktusa, Nagy István ny. fizikatanár, Szabó István író, ny. sarkadi tanár, Tóth Csaba jogász, Arad megye prefektusa és Ujj Ágnes, ny. tanár vesz majd részt. Az eseményen a szervezők ajánlása szerint olyan kérdések merülnek majd fel többek között, mint például hogy „tudatos vagy természetes jelenség-e az asszimiláció, mikor mondunk le egy szórványközösségről, egyáltalán lemondhatunk-e róla, a magyar iskola szerepe, leszünk-e még 10-15 év múlva”. 

Bízunk benne, hogy az érdeklődők egy tartalmas, érdekfeszítő beszélgetésen vehetnek majd részt.

***

Ugyanaznap 18 órától Marosvásárhelyen is könyvbemutató lesz: itt legfrissebb kiadványunk, Horváth Janka Visszaemlékezései és elbeszélései c., a Téka sorozatban megjelent kötetünk mutatkozik be a Könyvtárak éjszakáján, a Teleki Téka és a kiadó közös szervezésében. A könyvbemutatón a kötetet gondozó Somogyi Grétával Tamási Zsolt és Zakar Péter történészek beszélgetnek majd. 

„A visszaemlékezések, emlékiratok nagyon fontos forrásai a történészeknek, hiszen egyéni véleményt fogalmaznak meg, de éppen emiatt némi fenntartással kell ezeket kezelni. Közreadásuk indokolt, mert olyan társadalom-, család- és kortörténeti új információkkal gazdagítják a tudományt, ami segít az események szélesebb spektrumú megértésében és elemzésében.” – így indítja Somogyi Gréta a kötet előszavát, melyben összefoglalja a szerző, nagyváradi és teleki Horváth Janka élettörténetét, és a visszaemlékezések megírása (pontosabban tollba mondása) mögötti motivációit. A ’48-as szabadságharcot és következményeit szubjektív szemszögből rögzítő visszaemlékezések erdélyi szinten amúgy is ritkaságnak számítanak, de a Makk-féle összeesküvésben játszott szerepéért épp 170 éve, 1854-ben kivégzett Horváth Károly húgaként a szerző a szokásosnál is mélyebb érintettséggel eleveníti fel a történteket és próbálja értelmezni azok következményeit.

A bemutatóra a Teleki Téka székhelyén, a Bolyai utca 17. szám alatt várják az érdeklődőket.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük