Leírás

A könyv az erdélyi magyar emlékműpusztulások kataszterét kínálja az olvasónak. Tárgyszerűen kíván helyzetképet adni az első világháborút követően a térség valamennyi tájegységét érintő rombolásokról. Igényes kiállítású könyv, melynek nagy részét az erdélyi műemlékeket felvonultató képmelléklet teszi ki.

Murádin Jenő: A megsebzett szobor
– Erdélyi műemlékrombolások repertóriuma

• Puszta kíváncsiságból megkérdeztem néhány közeli barátomat, mit gondol, hány műemléket bontottak le, tüntettek el erdélyi utcákról, közterekről a két világháború közötti időszakban. A válaszok eltérőek voltak, de meg sem közelítették a valóságot. Mindenki alábecsülte a megsebzett szobrok számát. Volt, aki nem számokban gondolkodott, ám kifejtette, hogy talán sehol sem jártak el oly keményen a múlt tárgyi emlékeinek az elfeledtetésében, mint a határvárossá vált Aradon.
Az alapos elemzés viszont azt mutatja: Nagyvárad, Szatmárnémeti, Kolozsvár, Marosvásárhely se járt jobban. Az igazsághoz viszont hozzátartozik az is, hogy az újraállításban Arad igencsak példát mutatott.
Murádin Jenő, a jeles és rendkívül produktív kolozsvári művészettörténész most ezt a bizonytalanságot oszlatta el legújabb könyvével. A megsebzett szobor című munkája
(Kolozsvár, Kriterion Kiadó, 2008) tárgyilagos repertóriuma az erdélyi műemlékrombolások egyik fontos szegmensének: a köztéri szobrokat ért atrocitásoknak. Erre a feladatra ez idáig még senki sem vállalkozott. Murádin nemcsak kataszterét állította össze a ledöntött, szétfűrészelt, esetenként beolvasztott köztéri szobroknak, az ellenük elkövetett atrocitásoknak, hanem magvas bevezetőjében felvázolta azt a történelmi, politikai hátteret, de főleg a társadalmi lélektant, amely e pusztítások motivációjául szolgált, és azt, ahogyan ezt az erdélyi magyarság megélte.
Murádin meghatározó fontosságot tulajdonít annak a ténynek, hogy a sértett szobrok, domborművek, obeliszkek túlnyomó többsége közösségi elhatározásból született, nem állami támogatásból. A sokszor tetemes költségeket országos gyűjtésből vagy a közösségek anyagi hozzájárulásából teremtették elő. A rombolások után üresen maradt a tér, és üresség költözött a lelkekbe.
Az emigráció útját választó magyarok pedig lelkükben magukkal vitték a megsebzett szobrok látványát.
Minden olyan korabeli biztató hír, hogy Magyarország kicserélné, valamilyen formában átvenné a lebontott szobrokat, hiú ábrándnak bizonyult. A legjobb példa erre éppen az aradi Szabadság-szobor kiadatási elképzelésével kapcsolatos tárgyalások kudarca volt.
És mi, aradiak még szerencséseknek mondhatjuk magunkat, hiszen megmaradt a szobor, és hosszú, áldozatos harcok árán sikerült kiszabadítani rabságából, restaurálni és újraállítani. Nem úgy, mint a zilahi Wesselényi-szobrot, amelyet 1935 márciusában az éjszaka leple alatt döntötték porba és kőtalapzatát szétverték. A bécsi döntés után visszakerült a helyére, de 1950 után hosszú ideig bedeszkázva állt, 1990 után pedig több sérülés érte.
Murádin 123 ilyen „sértett” szobor főbb adatait (történeti hátterét, tervezőjét és kivitelezőjét, fölavatásának helyét, állagának módosulását, esetenként a pusztulását és a műemlékkel kapcsolatos szakirodalmat, archív, esetenként friss fényképét) gyűjtötte kötetbe.
Az aradi lajstrom nyolc szobrot tartalmaz, majdhogynem teljes. Kár, hogy a hosszabb nyomdai átfutás miatt a Szentháromság-szobor Canossa-járása és föltámadása hiányzik a kötetből.
Murádin Jenő Kriterionnál megjelent könyve érdekes, tanulságos olvasmány mindenki számára, akit érdekel emlékműveink sorsa, amely maga a történelem, és épp oly viszontagságos, mint az itt élő embereké.

PUSKEL PÉTER

Forrás: Irodalmi Jelen