Leírás

Báró Bánffy Jánosné Wesselényi Jozefa Emlékiratában, mint minden emlékíró, egyéni „élményeit” beszéli el a kor, a viszonyok, egyének és körülmények sokszor kitűnően megrajzolt kereteiben. Ő 1848–49-ben másfél évig olyan sokféle és érdekes élményen ment át, hogy azok az utóbb beállott dermedés korában is visszajártak a lelkébe. Ezeket örökítette meg unokái részére. Nem a nagy nyilvánosságnak szánta, de az annyi közérdekű eseményt, jellemző epizódot, hangulatrajzot ad, annyi örömet és bút rajzol, és annyi tanulságot nyújt, hogy megjelenését az erdélyi magyar emlékirat-irodalom  nyereségének kell tartanunk. Emlékiratából egy, a XIX. század első felének szabadelvű, felvilágosult szellemében nevelt és élt, erős magyar érzésű nagyasszony lelke sugárzik. Nem stílusművész, de jó elbeszélő s egy-egy megállapításából az emberismeret mélysége, szellemének ereje és ítélőképességének józansága szól. Abban pedig páratlanul áll, hogy az 1848–49-i időkről az egyetlen magyar nyelvű női emlékirat − írja a kiváló erdélyi történész, Kelemen Lajos bevezető tanulmányában.