Leírás

Avarlepke

Mikor kitárul felhődúlt mennybolton
hártyaszárnya bűvös rebbenéssel,
szivárványcsíkot villant fel pár volton
mélységbe hullása előtt kevéssel,

s összecsukódva már az avarlepke
olyan, mint egy ágról szakadt levél
sárban, tócsában ködöktől meglepve,
de valamit tudhat, valamit remél,

bakancsra félig fel-felkunkorodva
avarból ágra visszaszállhat mégis,
ahol világló lélek csipkebokra

remény hímporát sugárzó szintézis,
míg óvhat csín és pártfogolhat szellem
földi és égi ragadozók ellen.

Utolsó szonett

Visz az idő, megyek utánad,
talán porszemem meg is találhat
valahol utolsót lehelve
szívedből nyílt virágkehelyre,

s akkor a lelkünk másik korban
kigyullad egy csipkebokorban
piros bogyókkal fényárt vetve
eljövendő szerelmesekre.

Leszünk hajukkal szálló illat,
melyet a szél ajkával illet,
nyelvük hegyén csókokra ringó

rózsaszínű ízlelőbimbó,
leszünk az összeérő térdük,
amikor kirügyezünk értük.

Eszteró István:
költő, műfordító, ny. magyartanár, 1941-ben született a Temes megyei Végváron. Temesváron él feleségével, két leánygyermeke, három unokája van. Felsőfokú tanulmányait a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Filológia Karán fejezte be 1965-ben. Magyar nyelvet és irodalmat tanított Újtusnádon, Resicabányán, Rékáson, Nagybodófalván, Végváron. Utolsó munkahelye a temesvári Bartók Béla Líceum volt. Verseivel a 70-es évektől van jelen a hazai és a magyarországi irodalmi folyóiratokban, antológiákban.

Verskötetei: Üveges, 1983; Gondolatok a hölgytárban, 2004; Egy könnyű garni, 2005; Concertino (közös kötet Șerban Foarță költővel), 2007; Nirvana gombostűje, 2009; Haza a magányban, 2016.