ISBN: 978-973-26-1346-7

Horváth Sz. Ferenc: Kommunista–zsidó–magyar: Gáll Ernő, a hontalan filozófus (1917-2000)

65.00 lej

Leírás

Sorozatunk 10. kötetében A nemzetét szerető szocialista címmel mutatta be Antal Róbert-István Jordáky Lajos változatos életútját. Horváth Sz. Ferenc most, a 13-ban Gáll Ernőt, a „hontalan filozófust” ajánlja az olvasó figyelmébe. A Korunkot hosszú éveken át főszerkesztő Gáll identitását leginkább a hibriditás fogalmával jellemezhetjük: a magyarok, a kommunisták és a zsidók közösségéhez váltakozó intenzitással és kombinációban kötődött. Gáll szellemi portréját szerzőnk nem a „totális biográfia” igényével ajánlja. A nagyváradi születésű filozófust olyan kelet-európai értelmiségiként mutatja be, aki a 20. század rendszereiben rezsimellenesként, áldozatként, ám bizonyos fokig dogmatikus sztálinista „tettesként” is részese volt a történteknek. Egész életében úton volt a három identitásvonal, a politikai és szellemi közösségek között és felé. Az identitásdilemmákkal a háttérben elemzi Horváth Sz. Ferenc biográfiája Gáll életművét, különös hangsúlyt helyezve a „a sajátosság méltósága” kulcsfogalomra, illetve az 1974-es Ettersbergi töprengésekkel kezdődött önrevíziós útra. A szerző meggyőződése szerint Gáll gondolkodásának aktualitása abban áll, hogy a mai napig mellőzött vagy hanghoz nem jutott (szociális, szexuális, etnikai) közösségek is igénybe vehetik a gálli méltóságfogalmat és felelősségetikát. Értelmiségi habitusa, végtelen szellemi kíváncsisága, az önkritika állandó gyakorlata, a nemzetek közötti közvetítés igénye példát szolgáltathat a következő század számára is.

További információk

Szerző

Horváth Sz. Ferenc

Megjelenés éve

2025

Sorozat

20. század

Szerkesztő

Jakabffy Tamás

Sorozatszerkesztő

Bárdi Nándor, Gidó Attila, Jakabffy Tamás

Korrektor

Benedek-Székedy Sándor

Méret

16 X 24 cm

Borító

keménykötés

Borítóterv

Matei László

Kötészet

varrott

Oldalszám

328

Kiadói ív

22,7 + 0,9

Nyomdai ív

20,5

Nyomdai előkészítés

Virág Péter

Nyomda

Color Print nyomda, Zilah

Támogatók

Communitas Alapítvány, Nemzetpolitikai Államtitkárság – Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Horváth Sz. Ferenc: Kommunista–zsidó–magyar: Gáll Ernő, a hontalan filozófus (1917-2000)” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük