Jordáky Lajos (Kolozsvár, 1913. szept. 6. 1974. nov. 29. Kolozsvár) szociológus, kritikus, tanulmányíró. Középiskoláit Kolozsvárt a Református Kollégiumban s a Felsőkereskedelmi Iskola magyar tagozatán végezte (1931). A kolozsvári városi vízművek tisztviselője (193241), a II. világháború idején a kolozsvári egyetem közgazdasági karának hallgatója, itt nyeri el a közgazdaság és társadalomtudományok doktora címet. 194445-ben a Szakszervezetek Tanácsának főtitkára, 1945-től a Bolyai Tudományegyetem közgazdasági karának professzora, egyidejűleg a Városi Földgáz Vállalat igazgatója, majd a Magyar Színház irodalmi titkára. 1952-ben koholt vádak alapján letartóztatják s tanártársaival, *Balogh Edgárral, Csőgör Lajossal és Demeter Jánossal együtt koncepciós perben elítélik, 1955-ben rehabilitálják. Az egyetemen folytatja előadásait, 1957 áprilisától azonban újabb több hónapos vizsgálat folyik ellene, mely újabb rehabilitálásával ér véget. 1957-től az RSZK Akadémiája kolozsvári fiókja Történeti Intézetének kutatója.
*Munkásmozgalmi elkötelezettségét családi tradícióként örökölte, nyomdászmester apja városszerte ismert szociáldemokrata vezető volt. A nemzeti-nemzetiségi kérdés iránt tanúsított érdeklődése kisebbségi helyzetéből következett. E két meghatározó jegyében áll egész politikai, társadalmi, közírói és tudományos tevékenysége. 1931-től a Szocialista *Ifjúsági Szövetség, 1933-tól az SZDP kolozsvári szervezetének tagja. Világnézetét, gondolkodását a helybeli Karl Kautsky Elméleti Kör ausztromarxista szelleme formálja. Első írása a kolozsvári *Munkás Újság 1932 karácsonyi számában jelent meg. 1933 nyarán a pártszervezetben baloldali, forradalmi csoportot szervez, szeptemberben a Szocialista *Ifjúsági Szövetség bukaresti kongresszusán a *munkásegységfrontért áll ki. 1934-ben beválasztják az SZDP kolozsvári tagozatának vezetőségébe. 1935 tavaszán kidolgozza s szakszervezeti és *ifjúsági körökben terjeszti A kolozsvári baloldali szociáldemokrata *ellenzék programja c. dokumentumot, melynek alapgondolata, hogy a *munkáspártok összefogása alapvető feltétele a fasizmus visszaszorításának.
Az antifasiszta népfrontpolitika elméleti megindoklása a III. Internacionálé VII. kongresszusának új távlatnyitásával 1935 nyarán még közelebb hozza a kommunistákhoz. Elméleti tájékozódásában az ausztromarxizmus tételeit egyre gyakrabban veti alá lenini korrekcióknak. Így a nemzetiségi kulturális autonómia Otto Bauer-féle tételével szemben előnyben részesíti az önrendelkezés alapján keletkezett független szocialista államok önkéntes szövetsége lenini elvének radikalizmusát. Ekkor nyomul érdeklődésének homlokterébe az európai nemzeti kisebbségek összehasonlító vizsgálata, valamint a fasizmus elleni *küzdelem összeurópai feladata abban a felismerésben, hogy a spanyol köztársaság ügye óhatatlanul a romániai *magyar kisebbség ügye is, mert szükségszerűen kihat alakulására.
1936 augusztusában a kolozsvári szocialista és kommunista *ifjúsági szervezetek közös küldöttjeként részt vesz a Genfben ülésező világifjúsági békekongresszuson, egy évvel később pedig pártja tiltakozásával szembefordulva előbb a *Vásárhelyi Találkozó előkészítő bizottságában vállal fontos szerepet, ahol Nagy Istvánnal együtt nemcsak a *munkásságot, hanem az egész antifasiszta baloldalt képviseli, majd magának a Találkozónak egyik legcselekvőbb résztvevője. A Marosvásárhelyen elhatározottak szellemében kapcsolódik be 193940-ben a *Munkás Athenaeum és az *Erdélyi Enciklopédia munkájába.
Publicisztikai *munkássága a 30-as évek második felében különösen gazdag és sokrétű. Írásait a *Korunk, *Független Újság, Brassói Lapok, a szociáldemokrata *Előre közli rendszeresen. Az *Előre munkatársaként az irodalmi rovat szerkesztője; a Magánalkalmazottak c. szakszervezeti lap szerkesztőbizottsági tagja. Szellemi formálódásában jelentős szerepet töltött be *Gaál Gábor *Korunkja: itt jelentek meg *munkásszociográfiái, valamint a nyugat-európai nemzeti kisebbségek kérdésével foglalkozó írásai. Spanyolország c. társadalompolitikai-történelmi tárgyú kötetét a *Munkás Athenaeum adta ki (Kv. 1939).
1940 és 1944 között ugyanazt az elvi harcot folytatja tovább. A megszűnt *Korunk, *Független Újság helyett a budapesti *antifasiszta sajtó hasábjain publikál: a Kelet Népében, a Magyar Nemzetben és főként a Népszavában, melynek kolozsvári főmunkatársa. 1943-ban egyik szerkesztője a 48-as Erdély c. emlékkönyvnek. A magyarországi SZDP budapesti kongresszusán Vasile Pogăceanuval együtt a nemzetiségi kérdés tárgyában határozati javaslatot terjeszt elő. 1943-ban az illegális Békepárt észak-erdélyi vezetőségében tevékenykedik, majd részt vesz a Kolozsvár felszabadítását előkészítő ellenállási mozgalomban.
Kolozsvár felszabadulásának másnapján, 1944. okt. 12-én a két *munkáspárt őt jelöli a Szakszervezetek Tanácsa főtitkári posztjára; 1945. febr. 22-től az RKP kolozsvári szervezetének titkára, majd Teofil Vescan tanárral együtt az Országos Demokrata Arcvonal észak-erdélyi Végrehajtó Bizottságának elnöke is. A következő három évben sokrétű közéleti-politikai szerepvállalása mellett jelentékeny munkát vállal a szellemi élet szervezése terén: érdemei a *Józsa Béla Athenaeum könyvkiadásának s a Bolyai Tudományegyetem közgazdasági karának megszervezésében egyaránt jelentősek. A *Jog- és Közgazdaságtudományi Értekezések c. sorozat 6, a Társadalomtudományi Intézet 14 kiadványának kezdeményezője és megvalósítója. Mint az egyetem tudományos intézetének vezetője elméleti folyóiratot szerkeszt, ennek két száma jelent meg 1946-ban, az első Társadalomtudomány és Politika, a második Társadalomtudomány c. alatt. Ebben az időben több szakszervezeti kiadványt, valamint a *MarxEngels Könyvtár 6 füzetét rendezi sajtó alá, szerkeszti a Szaktanács *Szakszervezet c. szemléjét.
A kolozsvári JBA kiadásában 1945-ben jelennek meg A márciusi *ifjúság, A márciusi *ifjúság a márciusi gondolatról és A tudományos szocializmus Franciaországban (Lafargue, Guesde, Jaurès) c. kötetei, 1946-ban a Bolyai Tudományegyetem Társadalomtudományi és Társadalompolitikai Intézete adja ki Szocializmus és irodalom c. tanulmánykötetét. A kolozsvári Magyar Színház irodalmi titkáraként tevékenysége új területre tevődik: *Színházi Műhely címen lapot szerkeszt (194950). A színház- és filmtéma később több kötetében konkretizálódik: Janovics Jenő és Poór Lili (Két színész arcképe, 1971); Az erdélyi némafilmgyártás története (posztumusz kötet, 1981). Gondozta, szerkesztette és bevezető tanulmánnyal látta el Kótsi Patkó János A Régi és Új Theátrum Históriája és egyéb írások c. alatt megjelent dokumentumkötetét (1973).
XIXXX. századi történelmi (főként *munkásmozgalmi) tárgyú szakdolgozatait, valamint bibliográfiai gyűjtéseit hazai és külföldi szakperiodikákban és gyűjteményekben tette közzé. Petre Constantinescu-Iaşi és Victor Cheresteşiu társaságában készített el az Októberi Forradalom romániai fogadtatásának bibliográfiáját (Lucrări şi publicaţii din România despre Marea Revoluţie Socialistă din Octombrie 19171944, 1967). A Román Nemzeti Párt megalakulása c. dolgozata az Értekezések a Történeti Tudományok Köréből c. sorozatban jelent meg (Bp. 1974). Publicisztikai és kritikai írásait a *Korunk új folyama, *Igaz Szó, *Utunk és más lapok közölték. Tanulmányai, kritikái, cikkei legjavát három kötetbe gyűjtötte össze: Irodalom és világnézet (1973); A szocialista irodalom útján (Bp. 1973); Szocializmus és történettudomány (1974); ez utóbbi tartalmazza Iorga- és Titulescu-rnegemlékezése mellett Mihail Kogălniceanu életművét átfogó tanulmányát is.
Írásainak értékét, sajátosságát probléma- és témaérzékenysége, sokoldalú érdeklődése biztosítja; tollának ereje kora mozgalomtörténetének, eszmeharcainak, a bonyolult csoportosulásoknak és szétválásoknak, ill. e mozgásokat előidéző mozgatóknak dokumentumértékű megjelenítésekor érvényesül igazán. Hagyatékában jelentős számú kiadatlan munka, forrásértékű gyűjtés maradt fenn. Az erdélyi szocialista sajtó bibliográfiája 18871944 c., 413 gépelt lap terjedelmű munkáját 1962-ben zárta le. A *munkásmozgalom, ill. fasizmus és antifasizmus, valamint a nemzeti-nemzetiségi kérdés irodalmát felölelő könyvtára, különösen annak gazdag nemzetközi periodikagyűjteménye párját ritkítja.
Egyéb munkái: A francia forradalom (Kv. 1939); Horea, Cloşca és Crişan (Kv. 1944); Az erdélyi társadalom szerkezete (Kv. 1946). Posztumusz kötetei még: Kovács Katona Jenő (tanulmány és dokumentumgyűjtemény, *Balogh Edgár előszavával. *Testamentum 1977); Józsa Béla (tanulmány és dokumentumgyűjtemény, *Balogh Edgár elő- és Bitay Ödön utószavával. *Testamentum 1978).
A sajtóban Erdélyi Lajos, Dáky Pál álneveken is jegyezte írásait.
(T. S.)
Balogh Edgár: A spanyol kérdés kézikönyve. *Korunk 1939/6; uő: Jordáky-idéző bágyadt fényben. *A Hét 1974/49. Kötő József: Két életút tanulságai. *Igaz Szó 1971/12. Csehi Gyula: J. L. hatvanéves. *Igaz Szó 1973/9; uő: Irodalomról harc közben. *Utunk 1974/3; uő: Búcsú egy szocialista értelmiségitől. *Utunk 1974/49. Gergely Géza: Régen várt könyv. *A Hét 1973/29. Salamon László: J. L. hatvanéves. *A Hét 1973/39. E. Fehér Pál: A szocialista közgondolkozás útján. Népszabadság, Bp. 1973. nov. 7. Bálintfi Ottó: J. L.: Irodalom és világnézet. *Igaz Szó 1974/6. Demény Lajos: Bevezetés J. L. Szocializmus és történettudomány c. kötetéhez, 1974. 529. Baróti Pál: Így lettünk politikusok. *A Hét 1974/16. Kőháti Zsolt: Egy kommunista irodalmár. Irodalomtörténet, Bp. 1975/2. Raffay Ernő: J. L. történelemírásáról. Tiszatáj, Szeged 1981. jan. 14. Nagy Péter: Eltűnt múlt. Népszabadság, Bp. 1981. dec. 24. Sándor László: Emlékezés J. L.-ra. Élet és Irodalom, Bp. 1983/35.