Leírás

„Kedves Olvasóim, akik még vagytok, tartozom egy vallomással: kötetem jó része nem dedikált vers, hanem ajándékvers. Az utóbbi időben nem szaporítani, hanem szétosztani igyekeztem költeményeimet. Ajánlásom több esetben is utólag, jóval a vers megírása után került a versek címe alá.  Ebben a könyvben így hát tulajdonképpen nem is az elmúlt idő verseit szólítom egybe, hanem azon ismerőseimet, akikhez személyesebb közöm volt, van, vagy lehetett volna életem során. Meglehet, így tán nem is versgyűjtemény ez, hanem lélekgyűjtemény. Olyan lelkek magam köré ültetése, amelyekben a magamét tükröződni véltem. Isten hozott, barátaim! Hadd merítsem meg lelkemet mégegyszer a ti lelketekben!”

Így szólítja meg olvasóit Kenéz Ferenc Babkoszorú című verseskötete elején. A kötet fülszövegében Demény Péter így mutatja be a szerzőt: 

„Nagyon érdekes költői pálya a Kenéz Ferencé. Nagyszalontán született, Kolozsváron élt sokáig, aztán Pestre kivándorolt; de hát ezek éppen csak életrajzi tények, mint ahogy az is, hogy a Forrás második nemzedékéhez tartozik, olyan alkotók társaságában, mint Farkas Árpád, Király László, Csiki László, Bogdán László… De – mindig egy külön hangot képviselt és képvisel a mai napig, persze ma már könnyű külön hangokat képviselni, mert ma nincsenek közösségi hangok, vagy másként vannak a közösségi hangok, és hát természetesen egy 70-en felüli ember már nem keres nemzedéket magának, nem is talál, hiszen az az indulás varázsához tartozik, hogy az ember úgy érzi: ugyanazt akarja, mint a másik. És ezen nem is gondolkozik, hanem csak írja a műveit. […]

Azért mondom, hogy más, mint a Farkas Árpád lírája, mert Kenéz Ferenc mindig iróniával viszonyult a közösséghez. Mindig valami mást keresett. Mindig, ha közösségről beszél, akkor is kívül marad rajta, ha történetesen benne is van. Úgy, mint a csodálatos hosszú versekben, és ezt mindenféle túlzás nélkül mondom, akár 89 előtt, akár 89 után, az egyén problémáiban mutatja meg a közösséget.”

***

Készült a költő 80. születésnapjára.