ISBN: 978-973-26-1264-4

Kenéz Ferenc: Szabadnak lenni mit jelent?

62.00 lej

Kenéz Ferenc Kolozsvár-oratóriuma Árkossy István rajzaival, Aradi József utószavával.

Leírás

Kenéz Ferenc: Szabadnak lenni mit jelent? Kolozsvár-oratórium Árkossy István grafikáival, Aradi József utószavával.

„A kapuja kilenc záros” – hallszik az ének emlékezetünkből, ahányszor csak Kolozsvárra gondolunk. S minden bizonnyal hallják azok is, akik soha nem fordultak meg a városban. Kedves olvasónk, némiképp egy korszak zárainak a „titkát” nyitogatjuk mi ebben a míves könyvben. Mert hiszen magát a zárat levenni nem tudjuk arról az emberöltőnyi időszakról, amit ott megéltünk.

Kezdetben nem állt szándékomban újra megírni azt a kort. Hiszen megírtuk azt akkor, amikor ott éltünk, mi mást írtunk volna? Ám időnként elkalandozva, visszakalandozva félmúltunkba egyre jobban kirajzolódott annak a másik városnak a hatalmas árnya, sötét látványképe, amit valahogy mégsem írtunk meg. S mennél inkább kirajzolódott az Aranykorszak érzelmi sugárfertőzésének a jele, annál parancsolóbb kényszer volt a lakat alá vont terrénum feltérképezése.

Ha te most azt kérdezed, kedves olvasóm, tulajdonképpen miért nem akkor írtam meg ezeket a tragikus árnyú történeteket, van rá feleletem: Te miért nem akkor kérdezted meg ezt, kedves olvasóm?

S ha azt kérdeznéd, milyen sorsok könyve ez? Kinek, kiknek az élete van benne? A romániai magyaroké, a kolozsvári magyaroké, az erdélyi magyaroké, a magyaroké, a románoké? A Ceausescu-rendszer kárvallottaié? A túlélőké? Kiknek a könyve ez? Azoké, akik e könyv idején fiatalok voltak? Középkorúak? Öregek? Nők voltak? Férfiak voltak? Idegenszívűek voltak? Nemzetiek voltak? Akik kalácsot ettek? Akik puliszkát? Kiknek a szabadságáról van szó ebben a könyvben?

Vagyis, ha azt kérdeznéd, kedves olvasóm, hogy akkor kiért is szól ez a könyv igaziból, biztatnálak, olvasd csak végig bátran, bizonnyal kihallod majd magad is a közismert, világirodalmi tanulságot: értünk szól….

(KENÉZ FERENC)

További információk

Szerző

Kenéz Ferenc

Megjelenés éve

2021

Sorozat

Önálló köteteink

Szerkesztő

H. Szabó Gyula

Borító

keménykötés

Borítóterv

Árkossy István

Illusztrátor

Árkossy István

Kötészet

varrott

Oldalszám

80

Támogatók

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., Communitas Alapítvány, Nemzeti Kulturális Alap

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Kenéz Ferenc: Szabadnak lenni mit jelent?” értékelése elsőként

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük