Leírás
A kötet szerkesztője és összeállítója az első részben gyermeki szeretettel és alázattal kíséri végig édesapja, Józsa János (Kajántó, 1901. okt. 11. – 1973. febr. 17., Kolozsvár) tanulmányíró, műfordító, egyetemi tanár akár kalandosnak is mondható életútját, a kajántói szegényparaszti szülői háztól a Kolozsvári Piarista Gimnázium elvégzéséig s a tanári diploma megszerzéséig. Középiskolai tanárként Nagyenyeden, Gyulafehérváron, Kolozsváron működött, majd útja a Bolyai Tudományegyetem román nyelv és irodalom tanszékére vezetett.
Diákjai igényes és rendkívül népszerű tanárként tisztelték.
A kötet második része gazdag szakmai életpályáról tesz tanúbizonyságot. Egy életen át a román–magyar kultúrkapcsolatok vonzásában élt és cselekedett írásban, szóban és tettben. Azon munkálkodott fél évszázadon át, hogy a román kultúrát megismertesse a magyar publikummal és a magyar kultúrát közelebb hozza a román olvasóközönséghez és közkinccsé tegye. „Hídépítő” szellem volt – írta róla Dávid Gyula, s ezt tanúsítja az is, hogy iskolai feladatain túl rendszeresen fordított románból magyarra és magyarból románra történelmi és pedagógiai jellegű munkákat, valamint kortárs és klasszikus szépirodalmat egyaránt.
Értékelések
Még nincsenek értékelések.