Kolozsvár/Cluj Napoca, Rózsa u./str. Samuil Micu 12A/3     0040 264 597 450

Ady Endre Emlékmúzeum – az Adyra vonatkozó irodalmi anyag és emlékek gyűjtőhelye a nagyváradi „Müllerei” néven ismert cukrászda épületében van, ahol a költő gyakorta vendégeskedett. Törzsállománya a Rozsnyai Kálmán-féle Ady-ereklyegyűjtemény, amelyet Nagyvárad városa 1942-ben vásárolt meg. A II. világháborúban jelentős veszteségeket szenvedett anyaghoz hozzácsatolták a zilahi gimnáziumban őrzött gyűjtemény maradványait; ezek nagy részét még a költő édesanyja és Ady Lajos, a költő testvéröccse adományozta az egykori Wesselényi-kollégiumnak. A két gyűjtemény egyesítése után 1955. nov. 26-án nyílt meg ünnepélyesen az ~. Megszervezője és első igazgatója, Tabéry Géza, 1958-ban bekövetkezett haláláig itt alakította ki a romániai Ady-kutatás őrhelyét. Az Ady-relikviák gyűjtése és konzerválása, a gyűjtemény állandó gazdagítása és tudományos feldolgozása folytán a kutatások alapjául szolgáló leltár mára a következőképpen alakult: a 430 kötetes könyvtárból 134 Ady-mű, 51 különböző nyelvű Ady-fordítás, 183 Adyval kapcsolatos munka; a kéziratgyűjteményből 28 eredeti Ady-kézirat, ill. -levél; több mint kétszáz levél Léda, Csinszka, Ady Lajos, Dutka Ákos, Octavian Goga, Emil Isac, Emőd Tamás, Földessy Gyula, Tabéry Géza és mások tollából; a fényképgyűjteményből 40 eredeti, 305 másolat; cikkgyűjteménye kb. 1000 Adyval kapcsolatos írást tartalmaz; megvannak a Reinitz Béla, Hetényi Heidelberg Albert, Kacsóh Pongrác, Hodula István és mások megzenésítette Ady-versek kottái; 7 festmény, 6 szobor őrzi a költő emlékét. A gyűjteményt kéziratmásolatok, filmek, műsorok, plakátok, meghívók, gyászjelentések, rajzok, illusztrációk, folyóiratsorozatok (köztük a Nyugat szinte teljes kollekciója) egészítik ki. Mai igazgatója Tóth János.

Simon Magda: A nagyváradi Ady-múzeum. Előre 1956. jan. 3. – Balogh Edgár: Ady-vigéc számadása. Utunk 1960/49; újraközölve Én tintás esztergapadom, 1967, 47–49. – Sztojka László: A váradi Ady-múzeum egy Tabéry-levél tükrében. Művelődés 1977/10.

Címkék:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük