Balázs Imre (Máréfalva, 1931. okt. 26.) – képzőművész, műkritikus. A marosvásárhelyi művészeti líceum elvégzése után előbb Bukarestben, majd Kolozsvárt folytatta képzőművészeti főiskolai tanulmányait. A sajtóéletbe műkritikáival és illusztrációival kapcsolódott be. A Hét, Előre, Vörös Zászló munkatársa. 1970 óta az Új Élet grafikai szerkesztője Marosvásárhelyen. Ambrus Imre festőművésszel együtt összeállította az Igaz Szó 1972/11-es képzőművészeti számának grafikai anyagát. Képeit kiállították Jeruzsálemben (1980).
Balázs Imre (Máréfalva, 1931. október 26. – 2012. április 8., Vác) – képzőművész, festő, műkritikus. A marosvásárhelyi művészeti líceum elvégzése után előbb Bukarestben, majd Kolozsvárt folytatta tanulmányait a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán, ahol Bordy András és Miklóssy Gábor voltak a mesterei, 1956-ban diplomázott. Az ’56-os kolozsvári diákmegmozdulások egyik szervezője volt, a diákszövetség titkáraként felolvasta a hallgatók követeléseit. Megtorlásként 7 év börtönre ítélték, de három év után, 1959-ben közkegyelemmel szabadult.
A sajtóéletbe műkritikáival és illusztrációival kapcsolódott be. A Hét, az Előre, a Vörös Zászló munkatársa volt. 1970-től az Új Élet grafikai szerkesztője lett Marosvásárhelyen. Ambrus Imre festőművésszel együtt összeállította az Igaz Szó 1972/11-es képzőművészeti számának grafikai anyagát. Képeit 1980-ban kiállították Jeruzsálemben. 1983-ban Bukarestben megkapta az Országos Tárlat portrédíját Kodály Zoltánról készült művéért.
„Balázs Imre rendkívüli módon érzékeny az élet derűs, humoros vonatkozásai iránt. Képei túlnyomó részt ellentmondanak ennek. Sötétek, komorak, tragikus hangvételűek. Miért? Életének egyik megpróbáltatásokkal telített szakasza után, erre mindannyian jól emlékezünk, világos, derűs, hangulatos képeket festett…” – írta róla Erdélyi Lajos (A Hét, 1975/32.). Életűvének legjellegzetesebb festményeit a hatvanas-hetvenes években alkotta, a látványfestészet és az absztrakció határán, széles ecsetvonásokkal, sötét felületekből kiemelkedő világos arcokkal és virágokkal.
1987-ben, Nagy Miklós Kund szavaival élve: „amikor úgy érezte, a diktatúra végleg lehetetlenné teszi az alkotó szellem érvényesülését”, áttelepült Magyarországra. Erre így emlékezett vissza: „az az élményanyag, amit magammal vittem Erdélyből, mindennél erősebbnek bizonyult” (Népújság, 2012/83.).
1988-ban Hatvanban bronzéremmel jutalmazták az Országos Tájkép Biennálén, 1992-ben pedig Vácon Festészeti I. díjat kapott. 1989-től Vácon élt haláláig. Amíg egészsége engedte, évente hazalátogatott Erdélybe, Marosvásárhelyre, és művésztáborokban is részt vett. Festészetének fő témái az erdélyi táj, az itteni tárgyi, tradicionális világ és a benne élő embertársai. „Az emberi alakhoz nyúlok vissza, úgy érzem, hogy az absztrakt tanulságokat, amiket kíváncsian próbáltam a magam számára építeni, valahol az emberi alakban kéne elhelyeznem. Ez a legizgalmasabb dolog, és nem hiszem, hogy a művészettörténetnek lesz valaha egy olyan fázisa, amikor közönyösen fog tudni elmenni az ember előtt. Nagyon súlyos tragédiákat él át az emberiség, úgy néz ki, hogy sok mindent nem fog tudni megoldani. Ezen akaratlanul is meditálsz. Mi mást tehetsz mint festő, meditálsz, és ennek nyomát hagyod” – vallotta művészetéről.
Díjak: Országos Tárlat portrédíja
Tagság: Barabás Miklós Céh
Munkái
Erdélyi arcok (portrésorozat); Shakespeare-képek (sorozat)
Egyéni vagy páros kiállításai
1962-63: Sepsiszentgyörgy; Csíkszereda; Székelyudvarhely; Székelykeresztúr; Erdőszentgyörgy (Nagy Pállal);
1975: Új Élet Galéria, Marosvásárhely; Korunk Galéria, Kolozsvár; Művészeti Múzeum (Haller Józseffel); Szatmárnémeti;
1976: Székelyudvarhely; Kolozsvári Múzeum;
1977: (Datu Victorral, Haller Józseffel, Nemes Lászlóval) Marosvásárhely; Csíkszereda; Kis Galéria, Nagyvárad;
1980: Nemzeti Színház, Marosvásárhely; Vatra Galéria, Marosvásárhely; MY Galéria, Jeruzsálem;
1983: Sparkasse Galerie, Iserlohn (NSZK);
1985: Püski Gallery, New York;
1989: Martin Luther King Center, Washington;
1990: Washington; Kempen Berg Galerie; Madách Művelődési Központ, Vác;
1991: Erdélyi Tájak, Vármegye Galéria, Budapest;
1993: Magyar Ház, Stockholm; Fano (Olaszo.);
1996: Lippinghausen, Fürstenau (Németo.); Marosvásárhely; Székelyudvarhely;
1997: Stadtlohn; Gronau (Németo.); Székelykeresztúr; Csíkszereda;
1998: Ahaus, Haren (Németo.); Kolozsvár;
Válogatott csoportos kiállítások
1947: Újságírók, Művészek Vegyes Szakszervezete, Marosvásárhely
1951: (Maros) Magyar Autonóm Tartományi Kiállítás, Marosvásárhely
1960-66, 1963: Éves Grafikai Kiállítás, Bukarest; Országos Ifjúsági Biennálé, Bukarest; Playa Hyron, Havanna;
1964: Grafikai Biennálé, Bukarest;
1966: Festészeti és Szobrászati Biennálé, Dalles Terem, Bukarest;
1968: Expo ’68, Marosvásárhely; Festészeti és Szobrászati Biennálé, Dalles Terem, Bukarest;
1969: Ünnepi Biennálé, Bukarest;
1970: Marosvásárhelyi művészek kiállítása, Dalles Terem, Bukarest;
1973: Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep, Hajdúböszörmény; Debrecen; Makó;
1974, 1976: Szárhegyi Művésztelep;
1974: Metszet Szalon, Művészeti Galéria, Kolozsvár;
1975: Joan Miró Nemzetközi Biennálé, Barcelona;
1976: Kovászna;
1978: Költők és grafikusok, Korunk Galéria, Kolozsvár; Grafikusok a szülőföldről, Korunk Galéria, Kolozsvár;
1983: Országos Tárlat, Bukarest;
1985: Grafikai és Metszet Biennálé, Krakkó;
1989: 18 Erdélyi Művész, Pittsburgh; Washington; Philadelphia (USA); Erdélyi művészek kiállítása, Verlag Galerie, Bécs;
1990: Washington;
1997: Őszi Tárlat, Barabás Miklós Céh, Kultúrpalota, Marosvásárhely;
1999: Hatvanas évek, Marosvásárhely, a romániai Maros-Magyar Autonóm Tartomány képzőművészete 1960-68, Hatvany Lajos Múzeum, Hatvan; Hortobágyi Nemzetközi Alkotótábor, Moldvay Győző Galéria, Hatvan;
Köztéri művei
sgrafittók (Művelődési Ház, Kovászna, 1960.)
Közgyűjtemények műveivel
Csíkszeredai Képtár; Galaţi-i Múzeum; Marosvásárhelyi Múzeum; Marosvásárhelyi Képtár; Magyar Nemzeti Galéria, Budapest;
Irodalom
Wikipédia (forrása: Kortárs magyar művészeti lexikon I. (A–G). 1999.) – Székelyföld híres emberei (https://siculia.gitbook.io/szekelyfold-hires-emberei/balazs_imre) – Nagy Miklós Kund: Búcsúszavak Balázs Imrétől. Népújság, 2012/83., 5. – Erdélyi Lajos: Házi használatra Jégtörő Mátyás. A Hét, 1975/32., 5. –