Dávid György (Brăila, 1889. okt. 2. – 1949. márc. 17., Nyárádszereda) – történész, szótár- és tankönyvíró. A Bethlen Kollégiumban érettségizett, Kolozsvárt ref. teológiát végzett és tanári képesítést szerzett, Szegeden bölcsészdoktorrá avatták. Tanított a szászvárosi Kuun Kollégiumban és a nagyenyedi Bethlen Kollégiumban, majd lelkész volt különböző falusi parókiákon. 1944-től a KZST tagja. Cikkeit, tanulmányait a Református Szemle, Székely Közélet, Brassói Lapok, Erdélyi Barázda közölte, egy ideig az Aranyosszék társszerkesztője. Népszerű munkája volt a Brassói Lapok kiadásában megjelent kétkötetes Román–magyar és magyar–román szótár (Brassó 1924) s a Román nyelvtan és gyakorlókönyv (Brassó 1925). Részt vett a népiskolák egységes tankönyveinek szerkesztésében. Történeti munkái közül kiemelkedik Az erdélyi református egyházközség XVII. századbeli képe (Mv. 1931). Szülőföldjén szerzett tapasztalatait dolgozta fel Nagy Zoltánnal közösen írt Magyarok a Kárpátokon túl c. könyvében (Kv. 1932).