Galló Géza (Simánd, 1914 – 2002, Melbourne) – pap, költő, újságíró, közösségszervező. Aradon végezte a középiskolát, Gyulafehérváron a teológiát, 1941 márciusa – 1944 szeptembere között Pankotán és Pécskán volt káplán. 1938-ban történt pappá szentelését követően a pasztorációs munkája mellett e helyszíneken irodalmi, közösségformáló tevékenységet is folytatott. Temesváron jelent meg 1943-ban a keresztény-szocialista szemléletét híven tükröző, Bojhos Mihállyal közösen írt Szántóvetők dalolnak című könyve, de közölt az aradi Havi Szemlében is.
1944 szeptemberében távozott az országból. Előbb Ausztriában telepedett le, majd 1946-ban Olaszországba került. 1949-ben kivándorolt Ausztráliába, Melbourne-ben telepedett le. Ott családot alapított, a helyi magyar emigráció vezéralakja lett: könyvet adott ki, lapot szerkesztett, szervezte az ott letelepedett magyarság kulturális életét, szerepe volt az Ausztráliában letelepedett erdélyiek összefogásában, az Erdélyi Szövetség vezetője, majd örökös tiszteletbeli elnöke lett. Írásai a helyi lapokon kívül megjelentek a Nemzetőrben is. Kiadója volt az Aurora Australis könyvsorozatnak. 1950-51-ben a Magyar Harangok, 1960–62-ben a Magyar Szó, 1963–64-ben az Ausztráliai Magyarság szerkesztésében és kiadásában vett részt. 2001-ben hazalátogatott Aradra.
Lezsák Sándor írja Galló kötetének előszavában: „Tőle tudom, hogy az ember anyanyelvén azt mondja el, amit gondol, idegen nyelven pedig azt mondja el, amit tud. Galló Gézától ezt a tanítást 2001 nyarán kaptam, amikor lassan araszoltunk a lakiteleki Népfőiskola Szent István kápolnája előtt, a magyar történelmi egyházak hitvalló és vértanú püspökeinek mellszobrai között, s már az akáctuskókkal körbevont Trianon előtti Magyarországnál jártunk, amikor hirtelen megállt, s jellegzetes mozdulattal emelte föl a mutatóujját: »de amit ezek a bronzba öntött arcok mondanak, azt a világ egyetlen nyelvén sem lehet lefordítani. És ez nem szókincs kérdése, hanem a más népekkel össze nem hasonlítható magyar életsors kérdése.«
Galló Géza építkező ember volt, ott a messzi Ausztráliában is a történelmi haza szabadságharcosa. Áldozatos élete, támogató figyelme nélkülözhetetlen volt. Nekem is elégtétel, hogy 1991 októberében az ausztráliai magyar nagykövetségen, Canberrában kezébe adhattam egy vasdarabot, a Magyarországról utolsóként kivonuló szovjet csapatot szállító katonavonatok rögzítő drótkötegének hiteles pecséttel ellátott darabját. Derűvel szemlélte és csak annyit mondott. »Ideje volt.«”
Önálló munkái
Szántóvetők dalolnak (Temesvár 1943. Bojhos Mihállyal) Szavát ne feledje (bev. Lezsák Sándor. Arad, 2003)
Szerkesztett kötet
Ausztráliai Magyar Évkönyv III. (Melbourne, 1968).
Irodalom
Borbándi Gyula 1992 – Ujj János: G. G. emlékest. Heti Új Szó 2014. márc. 24. – Jámbor Gyula: G. G. emlékezete. Nyugati Jelen 2014. márc. 25.