Hajnal a kolozsvári 11-es számú (1978-tól 3-as számú MatematikaFizika) *Líceum évente megjelenő diáklapja. Főszerkesztője *Palkó Attila tanár. Új folyama az egykori Róm. Kat. Főgimnázium 1863 és 1901 között hetenként összeállított hasonló c. kéziratos önképzőköri lapjának hagyományait kívánja folytatni. Az 1972 júniusában megjelent 1. számban Gaal György szervező-szerkesztő ismerteti a régi ~ történetét.
Az új ~ hasábjain jelentkezett első írásaival Beke Mihály András, Egyed Péter, Keszthelyi András. A diákok rendszeresen bemutatják szülőfalujukat. Néhány cikk az intézet nagy tanítványainak (Apor Péter, George Bariţiu, Avram Iancu, Jósika Miklós, Kemény József, Mikes Kelemen, Ion Molnar Piuariu, Pázmány Péter, Petelei István, Teleki Sándor) emlékét idézi. Több beszámolót közölnek a *Palkó Attila vezette bácsi-toroki, tordaszentlászlói, majd létai régészeti táborok életéről. Az intézet reál profiljának megfelelő matematikaifizikai cikkek mellett a diákok szépirodalmi próbálkozásai, az iskolai élet eseményei (kultúrverseny, diákszínjátszás, tantárgyolimpia, pionírtevékenység) s a képzőművészet, zene terén elért eredmények, valamint a *fiatalok sportteljesítményei is helyet kapnak.
Az 1979-es és 1980-as utolsó két szám az iskola alapításának 400. évfordulójára összeállított emlékkönyv. *Kányádi Sándor és *Kiss Jenő ünnepi verseit, *Huszár Sándor üdvözlőbeszédét közli iskolatörténeti írások, adattárak kíséretében.
Kórody Elek: Egy megújult diáklapról. *Igazság 1974. júl. 12. Bágyoni Szabó István: Diáklapszemle helyett. *Utunk 1975/30. Bernád Ágoston: Hagyományápolás távlatokkal. *A Hét 1979/29.