Palkó Attila (Magyaró, 1922. okt. 9.) helytörténész, régész, néprajzi író. Középiskolai tanulmányait Nagyenyeden és Marosvásárhelyt végezte, a Bolyai Tudományegyetemen történelem szakos tanári diplomát szerzett (1949). Pedagógiai pályáját ugyanitt tanársegédként kezdte, majd egyetemi adjunktus (1951-58). Közben történelmi tanulmányokat folytat a moszkvai Lomonoszov Egyetemen (1954-57). A kolozsvári 11. (később 3.) számú *líceum tanára nyugalomba vonulásáig (1959-85). Nyugdíjasként is óraadó tanár a Református Kollégiumban 1990 óta; az Erdélyi Gyopár szerkesztőbizottságának tagja (1993-94).
Első könyvében a világítás történetét tekintette át, majd mint régész, ásatási eredményeiről az Acta Arheologica (1959), Apulum (1963), Studii şi Cercetări de Istorie Veche (1972) hasábjain számolt be. Kurt Horedt munkatársa a Hallstatt-kori lelőhelyek felkutatásánál Vajdaszentivánon (1965), s Nicolae Vassával együtt folytatott ásatásokat a Körös-kultúra neolit kori lelőhelyén Kisbács mellett, a Bácsi-torokban (1968-69). Iskolájában bevezette a történelemoktatásba a gyakorlati régészetet: évente ismétlődő diáktáborozás keretében tárta fel Léta várát, s mind régészeti, mind pedagógiai tapasztalatait A régészeti táborozás kockázatairól c. alatt a Korunkban dolgozta fel (1976/3). Az ásatások alkalmából talált középkori hamispénzverő műhelyről Gyulai Pállal és Pap Ferenccel együtt számolt be az Acta Musei Napocensis hasábjain (1983).
Néprajzi munkássága során szülőföldjét, a Felső-Maros-vidék etnográfiáját dolgozta fel a tutajozástól (Korunk Évkönyv 1979) a népdalokig és varrottasokig. Évekig tartó gyűjtőmunkával elkészítette szülőfaluja, Magyaró község történeti és társadalomrajzi monográfiáját. Az erdélyi magyarság múltját feltáró írásait az Új Élet, *Igazság, Tanügyi Újság, Korunk, Művelődés, Dolgozó Nő, Fiatal Fórum, Üzenet, Református Szemle, Budapesten a Néprajzi Látóhatár közli. Mint a diktatúra bukása után reaktivált tanár, tanítványaival közösen szerkesztette a kolozsvári Református Kollégium Kollégiumi tükör c. 1993-as évkönyvét.
Kiállításokat rendezett a létavári ásatás anyagából (1984), majd magyarói gyűjtéseiből (1986), a régészeti táborozások nevelő hatásáról értekezett a Báthory István nevét felvevő *líceum Tiltott könyv c. kiadványában (Kv. 1990). A Kalotaszegi Füzetek c. sorozatban Varga Alfonzzal közösen kis turistakalauzt állított össze Kalotaszeg címmel (é. n.).
Munkái: Győz a világosság (1953); Magyaró énekes népzenéje (Zsigmond József szövegkiegészítéseivel, *Jagamas János közzétételében, 1984); Felső-Maros-vidéki varrottasok (Portik Irénnel és Zsigmond Józseffel, 1985); Magyaró. Egy Felső-Maros menti falu évszázadai (1995); Magyaró néphagyományaiból (Mv. 1998, társszerző Zsigmond József).
Kovács Nemere: Így élünk a táborban. *A Hét 1978/32. Murádin Jenő: Tanárként fiatal szívvel. *Igazság 1985. szept. 7. Banner Zoltán: Egy tanár tárlatvezetése. *Utunk 1986/10. Lengyel Györgyi: Felső-Maros-vidéki varrottasok. Fürge Ujjak Bp. 1987/4. Szabó Piroska: Magyaró. *Szabadság 1995. nov. 29. Balogh Edgár: Ezer gyökérrel itthon. Romániai *Magyar Szó 1995. dec. 21.
(B. E.)