Nyárády Antal (Marosvásárhely, 1920. jún. 5. 1982. aug. 21. Kolozsvár) botanikai szakíró. ~ Erazmus Gyula fia. Középiskoláit a kolozsvári Református Kollégiumban végezte (1938), a Szegedről hazatért *Ferenc József Tudományegyetemen már mint a Növényrendszertani és Geobotanikai Intézet gyakornoka Soó Rezső professzornál védte meg Magyarország vadontermő papaverfajai c. doktori értekezését (Acta Bot. Hung. V. kötet, 1942). Tanársegéd (1942-43), majd az általános mozgósításkor behívják katonának, hadifogságba esik, s a Donyec-medence szénbányáiban dolgozik. 1947-ben tér haza, két évig középiskolai tanár a kolozsvári tanítóképzőben, majd a kolozsvári Mezőgazdasági Intézet botanikatanára és katedrafőnöke (1949-75). 1949-ben újraszervezi az intézet botanikus kertjét. Ugyanekkor a Román Akadémia kolozsvári fiókjának keretében főkutató, a Notulae Botanicae Clujenses főszerkesztője (1965-75).
Apja irányításával a készülő monumentális Flora R. P. R. R. S. R. 13 kötetében 12 növénycsalád 85 nemét (293 növényfajt) dolgozta fel, olyan fontos csoportokat, mint a boglárkafélék, mákfélék, pázsitfűfélék, madársóskafélék, mámorkafélék, vasfűfélék, télizöldfélék, kosborfélék. Apja halála után (1966) a nagy mű utolsó két kötetének tényleges szerkesztője. Az értékes Nyárády-herbárium családi gyűjteményük a nagyszebeni Brukenthal Múzeumba került.
Közel száz növényrendszertani és geobotanikai tárgyú szakdolgozata főleg hazai román nyelvű folyóiratokban, magyarországi és más külföldi tudományos kiadványokban jelent meg (Acta Geobotanica, 1941; Acta Agronimica Acad. Sci. Hungaricae, 1969; Acta Botanici Horti Bucurestensis, 1961-62; Revue Roumaine de Biologie, 1964; Contribuţii Botanice. Cluj 1967). Társszerzője volt több román nyelvű egyetemi tankönyvnek. Az Al. Borza nevével fémjelzett etnobotanikai szótár (Dicţionar etnobotanic, 1968) magyar nomenklatúráját teljes egészében ő állította össze. Kezdeményezésére és szerkesztésében munkatársak bevonásával adták ki a Kolozsvári Mezőgazdasági Egyetem magkatalógusát (Index seminum Horti Agrobotanici Cluj, IX. füzet) és egy másik szakmunkáját (Notulae botanice Horti Agrobotanici Cluj, X. füzet) 1962 és 1975 között.
Magyarul írt, nagyközönségnek szánt könyvei: Szántóföldi gyomnövények (1952); A méhlegelő és növényei (1958).
Szabó Attila: Természettudományi arcképcsarnok: Ny. A. *Művelődés 1981/3. D. Mititelu: Prof. Dr. Anton Nyárády (1920-1982). Studii şi Cercetări de Biologie. Seria biologiei vegetale. 1991/1-2.
(G. D.)