Kolozsvár/Cluj Napoca, Rózsa u./str. Samuil Micu 12A/3     0040 264 597 450

Székely Károly (Gyergyóújfalu, 1913. szept. 4. – 1996. okt. 5. Mv.) – orvosi szakíró. A marosvásárhelyi Római Katolikus Főgimnáziumban érettségizett 1931-ben. Egyetemi tanulmányait a kolozsvári I. Ferdinand Egyetem német–angol szakos hallgatójaként kezdte, a fizika–kémia szakon folytatta, végül az Orvosi Karon végezte el az I. évet. 1935-ben a iaşi-i Kogălniceanu Egyetem Orvosi Karán iratkozott be a II. évre. Még abban az évben fölvették a szövettani tanszékre önkéntes, majd 1939-ben díjas gyakornoknak. 1940-ben átiratkozott az I. *Ferenc József Tudományegyetem Orvosi Karára, ahol 1942-ben megszerezte az orvosi oklevelet. 1940–44 között ugyanott a szövettani és fejlődéstani tanszék gyakornoka, majd tanársegédje. 1944–45-ben frontszolgálatot teljesített az orosz hadszíntéren. Hadifogságba került, ahol tábori orvosi munkát végzett. Hazatérve, 1947-től az *OGYI Orvosi Karán a szövettani és fejlődéstani tanszéken adjunktus, 1948-tól a biológiai tanszéken előadótanár, 1952-től tanszékvezető professzor. E tisztséget nyugdíjazásáig (1977) látta el, ezt követően konzultáns professzor, doktorátusvezető.

Az 1948–49-es tanévben a Közegészségtani Kar dékánja, 1951–52-ben rektor; 1949-től 1972-ig az Orvostudományi Akadémia marosvásárhelyi kutatóállomásának munkatársa is.

Kutatási területe az embriológia-hisztogenézis, hisztokémia, szövettan, hematológia, genetika, növényélettan. Nevét a Székely–Goldner-féle hármas festés korán ismertté tette. Eredményeit hazai és külföldi szaklapokban közölte.

Társszerzője a Klinik und Patho­logische Anatomie der Erythro­myelosis Leucaemica (Bp. 1958), a V. Preda szerkesztésében megjelent Biologie. Manual pentru învăţămân­tul superior (Buk. 1963), valamint a Citológia. Sejttani alapismeretek (Mv. 1978) c. köteteknek.

Önálló kőnyomatos egyetemi jegyzetei: Zoológia, parazitológia, komparatív anatómia (Mv. 1954; 2. bővített kiadás uo. 1956) és Általános biológia (uo. 1956).

Bedő Sándor – Sebe Béla: Biológiai tanszék. In: Barabás Béla, Péter Mihály, *Péter H. Mária (szerk.): A marosvásárhelyi magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés 50 éve. Bp. 1995. 55–60.

(P. M.)

Címkék:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük