Szervátiusz Jenő (Kv., 1903. júl. 4. – 1983. szept. 15. Bp.) – szobrász. Eredetileg kerékgyártó mesterséget tanult, de fiatalon sikerült három évig (1925–27) Párizsban tartózkodnia a kolozsvári iparosegylet ösztöndíjával; itt egy bútorfaragó műhelyben dolgozott, közben az École Libre esti tanfolyamán szobrászatot tanult. Megismerkedett Rodin, Bourdelle, Maillol, Brâncuşi és Meštrović művészetével, valamint a Notre Dame tetőszobraival és vízköpőivel. Hazatérése után, 1927-ben beiratkozott a kolozsvári szépművészeti főiskola szobrászati tanfolyamára.
Első nyilvános szereplése 1929-ben Bukarestben volt, amikor is Tasso Marchiniról készült Barátom c. portrészobráért Simu-díjjal tüntették ki a Salonul Oficial őszi tárlatán. 1930-ban Kolozsváron részt vett az erdélyi magyar, román és szász művészek kiállításán. 1933-ban ugyanitt Tasso Marchinival megrendezte első egyéni kiállítását. 1937-ben Budapesten a Tamás Galériában mutatkozott be. Ebből az időből származik Gondolkodó c. önarcképe és Tibike c., fiáról készült szuggesztív portréja is. 1940–42-ben a csíksomlyói népfőiskolán tanított. 1944 végén frontszolgálatra mozgósították: két év hadifogság következett Nyugat-Európában. 1946-ban tért haza, előbb sírkőfaragásból tengődött, majd pár hónapra Nyárádszeredára, utána Erdőszentgyörgyre költözött. 1948 tavaszán tért haza Kolozsvárra, s a Tímár utcai műteremlakásban rendezkedett be Tibor fiával együtt. 1948–49-ben a kolozsvári művészeti iskolában tanított, utána 1949–65 között a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola tanára. 1953-ban kezdték el – fiával együtt – építeni fellegvári műteremházukat („az erdélyi szobrászat Mekkája”). 1961-ben Kolozsváron volt nagy, retrospektív kiállítása, visszhangos sikerrel. Három év múlva Bukarestben rendezett gyűjteményes tárlatot. Tizenöt ország múzeuma őrzi alkotásait; a budapesti Bartók Archívumban nagy becsben tartják jávorfából faragott Cantata profana c. expresszív, szimbolikus szobrát. Farkaslakán *Tamási Áron sírjára fiával közösen készítették a *Sütő András által „tonnás hegyibeszéd”-nek nevezett gyönyörű, trachitkőből faragott síremléket (1971).
1996 nyarától alkotásainak igényes válogatása, fia nagylelkű adományaként, a kolozsvári Szent Mihály-plébánia udvarán létesített, tető alatt elhelyezett szabadtéri kiállítás keretében lelt állandó otthonra.
Vásárhelyi Z. Emil: Erdélyi művészek. Kv. 1937. – Szoborkiállítás – Expoziţie de sculptură (katalógus). Mv. 1963. – *Sütő András: Rendes feltámadás. *Utunk 1972/40. – *Banner Zoltán: Üzenet és emlék. *Utunk 1972/40; uő: Sz. J. (kismonográfia). Buk. 1976. – Fodor Sándor: Igény és mérce. *Igazság 1977. ápr. 13.; uő: Tárlat a plébániaudvaron. *A Hét 1996/25. – Szőcs István: Sz. J. – *Banner Zoltán tükrében. *Előre 1977. máj. 22. – Kántor Lajos: Évgyűrűk a Szervátiusz Múzeumban. *Korunk 1996/8. – Németh Júlia: A két Szervátiusz itthon. *Szabadság 1996. jún. 13. – Lászlóffy Csaba: Tetőtéri történetek. Erdélyi *Napló 1996. dec. 11. – Csetri Elek: Kolozsvár – a kultúra körei. Utolsó találkozásom Sz. J.-vel. *Korunk 1999/12. – Balázs Péter: Fába vésett balladák. In: Művelődés Galéria. Válogatás 1957–2002. Kv. 2002.
(G. D.)