Tóth Béla (Cigánd, 1908. júl. 15. – 1996. aug. 19. Debrecen) – irodalomtörténész. Középiskoláit a kisvárdai gimnáziumban végezte 1929-ben, majd a debreceni egyetemen szerzett magyar–latin szakos tanári képesítést 1934-ben. Először Karcagon, majd 1936–41 között a debreceni, 1941–44 között a székelyudvarhelyi Református Kollégiumban volt tanár, utóbbi helyen a város szellemi életének tevékeny részese. Irodalmi tárgyú cikkeit, tanulmányait ebben az időszakban rendszeresen közölte a *Tompa László szerkesztette Székely Közélet és a sepsiszentgyörgyi Székely Nép; erdélyi magyar irodalmi tárgyú írásait korábban a Kelet Népe, 1941 után a Magyar Élet és a Protestáns *Szemle is.
1944 kora őszén visszatért Debrecenbe, ahol a Református Kollégiumban tanított nyugdíjazásáig (1971). Pályájának ebben a második szakaszában is figyelemmel követte a romániai magyar szellemi élet eseményeit: az Építünk, Alföld, Confessio, Művészet, Valóság, Hajdú-Bihari *Napló és más lapok hasábjain bírálatokat, könyvszemle-cikkeket írt Asztalos István, Balogh Edgár, Beke György, B. Nagy Margit, Farkas Árpád, Fodor Sándor, Kacsó Sándor, Kelemen Lajos, Murádin Jenő, Nagy István, Szabó T. Attila, Székely János, Varró Ilona, Veress Dániel, Veress Zoltán, *Vita Zsigmond s egykori tanítványai, Dávid Gyula, Dávid László, *Kányádi Sándor, Szabó Gyula, *Toró Tibor köteteiről; átfogó tanulmányt az ötvenéves romániai magyar irodalomról (Alföld 1970/7); megjelenő kötetek kapcsán foglalkozott Ion Creangă és Mihai Eminescu műveivel is.
Erdélyi vonatkozású önálló kötetei: Tompa László élete és költészete (Sepsiszentgyörgy 1944); Gy. Szabó Béla művészete (Debrecen 1976).
1982-ben Medgyessy Ferenc-díjjal, 1988-ban Debrecen Városáért Díjjal, 1995-ben Debrecen díszpolgára címmel tüntették ki.
Egy nagy tanár semmivel sem kisebb, mint egy nagy költő. *Kányádi Sándor iskoláiról. Köznevelés 1988. jan. 22. – Dr. T. B. irodalmi munkásságának bibliográfiája. Összeállította Lenkey István. Debrecen é. n. – „Debrecen, ó-kikötő…”. Árkádiától Európáig. Összeállította Lenkey István. Uo. 1988.
(D. Gy.)