Magyar Bálint, családi nevén Marincsák (Pátyod, 1886. nov. 23. 1957. dec. 14. Nagysomkút) költő, műfordító. Középiskoláit Szatmáron, róm. kat. teológiai tanulmányait Budapesten végezte, 1911-ben szentelték pappá. Kálmándon, Felsőbányán, Jánkon plébános (1911-13). Tanári pályáját az ungvári Állami Főgimnáziumban 1913-ban kezdte el, ahol munkatársa, Szabó Dezső hívta fel figyelmét az új francia lírára. Leconte de Lisle, Jules Lemaître, Francis Jammes verseit fordította magyarra s tette közzé versesköteteiben. Az ungvári Gyöngyösi István Irodalmi Társaságban székfoglalóként Musset-tanulmánnyal mutatkozott be. Az I. világháború után 1921-től hetvenéves koráig Szaniszlón, halála évében Nagysomkúton plébános. A szatmári Kölcsey Kör tagja, 1944-ben beválasztották a Szent István Akadémiába Budapesten.
Vallásos meggyőződésből fakadó, mélyen humanista verseit a Pásztortűz, az aradi *Vasárnap és a kolozsvári A Hírnök közölte. Tanulmányaiban ugyanitt Flaubert és Mauriac művészetét mutatta be, s csehszlovákiai magyar írókat ismertetett. Publicisztikai írásai az Ungváron 1913 és 1921 között szerkesztésében megjelent Határszéli Újság, a szatmári *Szabad Szó és a Szatmár megyei Közlöny hasábjain jelentek meg.
Önálló kötetei: Francia költők (műfordítások, Szatmárnémeti 1911); Kincses éjszakák (versek, Bp. 1912); Bíboros hajnal (versek, műfordítások, Bp. 1914); Fehér köntös a vérmezőn (versek, Ungvár 1914); Katonák (versek, Bp. 1917); Harangjáték (versek, Arad 1930).
(B. L.)
Dr. K. J. [Karl János]: M. B. költészete. *Vasárnap 1930/14.