Kolozsvár/Cluj Napoca, Rózsa u./str. Samuil Micu 12A/3     0040 264 597 450

Molnár H. Lajos (Marosvásárhely, 1946. máj. 16.) író. Szülővárosában érettségizett (1964), egy évig ugyanott a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet növendéke, majd a Bábszínháznál dolgozott s a Babeş-Bolyai Egyetemen lélektan szakos diplomát szerzett (1971). Pályáját mint üzempszichológus a Resicai Kohászati Kombinátnál kezdte (1971-76), innen került az Ifjúmunkáshoz riporternek és közírónak. 1981-ben elnyerte a Romániai Írószövetség irodalmi díját. 1987-ben elhallgatás helyett a kitelepülést választotta. Magyarországon előbb a Magyar Nemzet munkatársa, 1988-tól a szolnoki Szigligeti Színház dramaturgja, ugyanott az Új Néplap szerkesztője (1990-92).

Riportjai És akkor átmentem a tűzön c. alatt 1978-ban ugyan még megjelentek, amikor azonban a *kritika rá akart mutatni a kötetben foglalt tanulságokra, a cenzúra ezt már megakadályozta. K. Jakab Antalnak a kötet erkölcsfilozófiáját és valóságfeltárását értékelő tanulmánya csak 1990-ben jelenhetett meg. Donki Ákos c. regényéről, mely egy *munkás lelki életébe nyújt őszinte bepillantást, Szőcs István ezt írta: "Az izgalmas, roppant izgalmas cselekmény arról szól, hogy ez az igénytelen fiatal fémmunkás […], akire mindig rájár a rúd, aki mindig a rövidebbet húzza, miként nem romlik meg." Lélektani hitelességével, a *munkásfiatalok rétegnyelvének sajátosságával s reális korrajzával az erdélyi *munkásirodalom itt érte el csúcsát.

Munkái: És akkor átmentem a tűzön (üzemi riportok, 1978); Kilépés (válogatott riportok, Kv. 1980); Donki Ákos (regény, 1981; Bp. 1987); Falrahányt esztendő (regény, 1983; Bp. 1990).

(B. E.)

Szőcs István: "…és az élet útja szépen így telik…" *Előre 1982. jan. 6. Egyed Péter: M. H. L. és a társadalmi fantázia. *Igaz Szó 1982/3. Antal József: Időszerű téma. *Igazság 1983. nov. 16. K. Jakab Antal: Hős köröztetik. Helikon 1990/1, 2.

Címkék:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük