Nagy Miklós (Torda, 1913. máj. 3. 1988. ápr. 29. Kolozsvár) mezőgazdasági szakíró, szerkesztő. Szülővárosában román középiskolát végzett (1930), a kolozsvári Mezőgazdasági Intézetben agrármérnöki oklevelet (1935) és állattenyésztő mérnöki szakképesítést (1936) szerzett. Pályáját helyettes tanárként a csombordi Gazdasági Iskolában kezdte; tanított Székelykeresztúron és a nagyenyedi Bethlen Kollégium tanítóképzőjében. Közben az *EGE támogatásával hathónapos tanulmányutat tehetett Dániába, Németországba és Svédországba, ahol a népfőiskolai és mezőgazdasági szaktanácsadó intézményrendszerrel, a kisegítő agrárszövetkezeti hálózattal és az akkor legkorszerűbb növénytermesztési és állattenyésztési eljárásokkal ismerkedhetett meg. Ez a tanulmányút tette lehetővé, hogy részt vegyen az 1937-es tejgazdasági világkongresszuson Berlinben. Az *EGE 1939-től *EMGE titkára lett, az állattenyésztési ügyosztály vezetője. A Bolyai Tudományegyetem közgazdasági karán védi meg az erdélyi szarvasmarhatenyésztésről írt doktori dolgozatát (1946). Kinevezik ugyan a kolozsvári Mezőgazdasági Intézet magyar tagozatának előadó tanárává, de *EMGE-beli múltjára hivatkozva hamar megfosztják állásától. Szakközépiskolákban tanít (1949-62). A mezőgazdaság szövetkezetesítése időszakában Széken (1962-64), majd Györgyfalván (1964-69) termelőszövetkezeti agrármérnök. Felkészültségéhez méltóbb munkakörbe csak 1969-ben kerül: a *Falvak Dolgozó Népe mezőgazdasági rovatát vezeti, a *Mezőgazdasági Útmutató c. mellékletet szerkeszti nyugdíjazásáig (1974).
Első szakmai írása az Erdélyi Gazdában jelent meg (1937), ennek a lapnak főmunkatársa lesz (1937-48). Szakcikkeit közli a *Korunk, *Művelődés, Előre, *Igazság is. Pályájának kilencéves *EMGE-korszaka tette nevét Erdély-szerte ismertté, amikor is a téli tanfolyamok szervezésével, a mezőgazdasági szakírás művelésével és különböző gazdasági akciók lebonyolításával fejtett ki közhasznú tevékenységet. A rétek és legelők gondozása, szakaszos kihasználása, a célszerű takarmánytermesztés, konzerválás, tárolás, új takarmánynövények termesztése, a silókukorica bevezetése, silóépítések lebonyolítása, az állványos szénaszárítás, legelő-mintagazdaságok létrehozása, új típusú gazdasági épületek tervrajzainak elkészítése, magas hozamú tenyészállatok beszerzése és terjesztése, kiosztása, tenyésztő társulások létrehozása, a szakszerű tenyészállat-kiválogatás és törzskönyvezés bevezetése tartozott hatáskörébe. Szóban és írásban egyaránt vallotta, hogy a *haladás záloga a túllátás a falun és a megyén, a párbeszéd a más körülmények közt, más szemlélettel, más felfogásban dolgozókkal, a nagyvilággal.
Több mint fél századot átfogó szakírói pályájának eredménye 15 önálló és társszerzőkkel írt kötet, harminc-valahány szakkönyv fordítása és félezret jóval meghaladó tanulmány, szakcikk és tudománynépszerűsítő írás. Az *EMGE centenáriumára megjelent Erdély mezőgazdasága c. tanulmánykötetben (1944) ő írja a szarvasmarha- és bivalytenyésztésről szóló fejezetet. A Bolyai Tudományegyetem Társadalomtudományi Intézete kiadásában megjelent gyűjteményes kötetben elsőnek dolgozta fel az 1945-ös román agrárreform erdélyi vonatkozásait (1946). A *Józsa Béla Athenaeum Hasznos Könyvtár-sorozata az ő baromfitenyésztési kézikönyvével indul (1947). A Pap Istvánnal közösen írt, több kiadást megért művei, A háziállatok takarmányozása (1956) és Bivalytenyésztés (1957) ma is alapvető forrásmunkák.
Életpályájának csúcsteljesítménye a világ mezőgazdaságára kitekintő könyvtípus megteremtése. Ki nem térve a mindennapos erdélyi valóság kérdései elől, azokat olyan korszakban helyezi világ-összefüggésekbe, amikor az ország mezőgazdaságpolitikájában éppen a világgazdaságban zajló folyamatok tudomásulvétele hiányzott. Bár sokáig nem járhatott külföldre, s nem dolgozhatott a tudományos ismeretszerzést elősegítő munkaközösségben, a Pillantás a világ mezőgazdaságára (1975) és az Állattenyésztés a nagyvilágban (1978) mégis a tudományos igényességnek eleget tevő sikerkönyv lett. Nyugalomba vonulása után is a Romániai Magyar Irodalmi *Lexikon és a Kriterion Kiskalauz-sorozatának egyik szerkesztője. Az erdélyi mezőgazdálkodás történetének megírását tervezte, s megkezdett egy Mezőgazdasági *Lexikont is, amelynek folytatása a következő nemzedékre maradt.
Mint szakfordító 22 román állattenyésztési, állategészségügyi, takarmányelőkészítő, tejtermelő, a mesterséges beondózásról szóló, zöldség- és gyümölcstermesztő, gyógynövény-ismertető szakmunkát ültetett át magyar nyelvre.
Munkái: Baromfitenyésztés a kisgazdaságban (Kv. 1947); Az édescirok termesztése és feldolgozása (Kv. 1948); Állattenyésztésünk átalakítása (1949); A tejtermelés fokozása helyes fejéssel (névtelenül, 1952); A háziállatok takarmányozása (társszerző Pap István, 1956. Átdolgozva 2. kiadás, 1961); Tej és tejtermékek feldolgozása, vegytana és egyszerűbb vizsgálatai (társszerző Rajhona János, 1956); Bivalytenyésztés (társszerző Pap István, 1957); Silónövények termesztése, silózás (névtelenül, társszerzőkkel, 1959); A tej kezelése a kollektív gazdaságokban (1963); Dombvidéki termelőszövetkezetek üzemági egyensúlya (1970); Pillantás a világ mezőgazdaságára (1975); Állattenyésztés a nagyvilágban (1978); Háziállataink egészségvédelme (Nagy Bélával és Szabó Ferenccel, 1981).
Álneve: Balogh Miklós, betűjegyei N. M.; dr. N. M.; y-s.
Herédi Gusztáv: Mit jelez az Útmutató? *Korunk 1972/4. Ferencz S. István: Könyv és kenyér. *A Hét 1975/34. Szabó Attila: N. M. Természettudományos arcképcsarnok. *Művelődés 1981/4. Jakab Zsigmond: Állategészségügyi szakkönyv. *Korunk 1982/6. Cseke Péter: Akit igazolt az idő. *Falvak Dolgozó Népe 1983/20. Újraközölve bővebben: Hazatérő szavak. 1985. 78-83. Beke György: Mindig a szakma s az emberek mellett. *A Hét 1983/33. Pap István: A kiművelt fő felelőssége. Háttérrajz N. M. *EMGE-főtitkár portréjához. *Korunk 1991/6.
(Cs. P.)