Pataky Sándor (Arad, 1880. júl. 26. 1969. márc. 22. Arad) festőművész, akvarellista. A budapesti Mintarajziskolában Székely Bertalan, Aggházy Gyula és Nádler Róbert tanítványaként szerzett képesítést (1901). Utazásai során Bécs, Drezda, Velence, Firenze és München képtárait tanulmányozta. Az I. világháborúban a balkáni frontokon harcolt, ahol foglyok és internáltak portréit rajzolta. 1921-ben a nagybányai festőtelepen és a szomszédos Felsőbányán dolgozott. 1929-ben Tapolcán festett és állított ki.
Mint az aradi festők közösségének tevékeny tagja, számos kiállításon mutatkozott be szülővárosában, továbbá Temesváron, Nagyváradon, Kolozsváron, Brassóban. Termékeny művészetében az olajfestéssel szemben egyre nagyobb hangsúlyt kapott az akvarell. Finom, kékes tónusú, mély perspektívájú képei alapján "az erdélyi táj lírikusának" nevezte a kritika. Legtöbb képét Aradon és környékén, a Maros alsó folyása mentén festette, de dolgozott a háromszéki, kalotaszegi, torockói, radnai tájakon és a Bánságban is. Festményeinek nagyszámú reprodukciója jelent meg a *Pásztortűzben, a Periszkopban s a *Vasárnap c. aradi folyóiratban. Az aradi múzeum halála évében műveinek gyűjteményes kiállítását szervezte meg.
-de: P. S. akvarelljei. *Ellenzék 1925. dec. 2. Fischer Aladár: P. S. képkiállítása. *Vasárnap (Arad) 1930/8; uő: P. S. képkiállítása. uo. 1931/24. (-I): P. S. képkiállítása az unitárius kollégiumban. *Keleti Újság 1929. márc. 28. (K. L.): P. S. kiállítása. *Pásztortűz 1929/8. h. j.: P. S. képei között. *Ellenzék 1935. ápr. 5. Vásárhelyi Z. Emil: Kiállítások. *Erdélyi Helikon 1936/4. Kovács László: P. S. festményei. *Pásztortűz 1936/7. (-jos): P. S. képkiállítása. *Keleti Újság 1936. márc. 24. Szabóné Ferencz Irma: P. S. Önarckép az aradi Tóth Árpád Irodalmi Kör antológiája. Arad 1982.
(M. J.)