Pávai Gyula (Dés, 1939. jan. 17.) közíró, szerkesztő. Középiskolát szülővárosában végzett, a Babeş-Bolyai Egyetemen gyógypedagógus-magyar szakos tanári oklevelet szerzett (1963). Bálványosváralján, Árpástón, Enyedszentkirályon, majd Aradon tanító, logopédus, magyartanár. 1990-től az újjáalakult Kölcsey Egyesület elnöke, az ún. Kölcsey-csütörtök rendezvényeire számos hazai és magyarországi irodalmárt hívott meg. Az egyesület Ifjúsági Színpadának és Irodalmi Stúdiójának rendezője.
Első írását az *Ifjúmunkás közölte (1964). Helytörténeti írásai, emlékezései, zenekritikái az Új Szó, Előre, Romániai Magyar Szó, az aradi Vörös Lobogó s 1989 után a *Jelen hasábjain *jelentek meg. Az Önarckép (Arad 1982) c. antológiában novellával szerepel. 1990-ben Péterfi Árpáddal és Ujj Jánossal közösen szerkesztette az újraindított Havi Szemlét, amely négy szám után a *Jelen mellékletévé alakult. 1992-ben elnyerte a Ioan Slavici-díjat, 1997-ben a Márki Sándor-díjat.
*Ficzay Dénes irodalmi hagyatékának rendezését végzi.
Szerkesztésében *jelent meg Aradon 1997-ben Kató Sándor Megmaradt versek c. kötete, Varga Domokossal társszerkesztésben Feltámadunk! címmel az aradi Kölcsey Egyesület antológiája (Bp. 1997), valamint önálló kiadásban két tanulmánya: Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc aradi emlékei, emlékhelyei (Arad 1998); Kálvária a halál után (Az aradi vértanúk földi maradványainak hányattatása. Arad 1998).
(U. J.)