szabadkőműves irodalom – A magyar szabadkőműves mozgalom kezdetei Bécsbe, Mária Terézia udvarába nyúlnak vissza. 1742-ben itt avatták be az udvar köréhez tartozó első magyarokat, köztük Báróczi Sándor testőrírót. A felvilágosodás ismert alakjai közül még a századvég előtt a mozgalomhoz tartozott a Martinovics-féle összeesküvés legtöbb tagja. A birodalomban igen hamar elterjedt: 1749-ben már Brassóban, 1765-ben Nagyszebenben is alakult páholy, ez utóbbihoz tartozott Brukenthal Sámuel és gróf Bánffy György gubernátor. Az 1770-es években páholy alakult Temesváron (1772-től), Csíkszeredában (1780-tól), Kolozsváron (1782-től), Nagyváradon (1790-től). Az *erdélyi páholyokhoz az akkori szellemi élet számos ismert alakja (Aranka György, Gyarmathi Sámuel, Sipos Pál) is hozzátartozott.
A jakobinus mozgalom vérbe fojtása s a II. József halálát követő visszarendeződés után a reformkorban indul meg újra Magyarországon is, *Erdélyben is a páholyok szervezése (olyanokat említhetünk tagjaik sorában, mint Cserei Farkas, gróf Festetics György, Kölcsey Ferenc, gróf Széchényi Ferenc), igazi lendületet azonban az 1867-es kiegyezés után kapott a mozgalom, amikor a polgárosodás kibontakozásával az új polgári réteg nagyszámban kapcsolódott be a gyorsan szaporodó páholyok munkájába. Az I. világháború küszöbén, 1913-ban Magyarországon már 115 páholy s azoknak kb. 19 000 szabadkőműves tagja volt, s 18 *erdélyi városban alakultak rövidebb-hoszszabb élettartamú páholyok: Temesváron (1864-ben), Aradon és Újaradon, Karánsebesen és Lippán (1871-ben), *Szamosújváron és Szatmárnémetiben (1872-ben), Nagyszebenben és Resicán (1874-ben), Nagyváradon és Oravicán (1876-ban), Máramarosszigeten (1877-ben), Brassóban (1886-ban), Kolozsváron (1886-ban), Sepsiszentgyörgyön (1892-ben, majd újra 1912-ben), Désen (1900-ban), Lugoson és Orsován (1903-ban), Marosvásárhelyen (1905-ben), Petrozsényben (1909-ben), Medgyesen (1910-ben), Déván (1911-ben), Zilahon (1914-ben), Székelyudvarhelyen (1915-ben).
Mivel az I. világháborút megelőző radikális polgári mozgalmakban, majd a magyar őszirózsás forradalomban számos szabadkőműves exponálta magát, s többen a kommün alatt is szerepet vállaltak, Magyarországon 1920 után betiltották a páholyokat. Romániában viszont szabadon működött, sőt a korábban alakult magyar páholyok önállóan, saját kereteiket újraépítve tevékenykedhettek. A legaktívabbak közé tartozott ebben az időben a kolozsvári Unió páholy (főmestere Janovics Jenő), a marosvásárhelyi Bethlen Gábor páholy (főmesterhelyettese Molter Károly), az aradi Concordia páholy (főmestere Szöllősi István) és a nagyváradi Bihar páholy (nagymestere Edelmann Menyhért); de működött magyar páholy vagy kör ebben a két évtizedben Brassóban (az Aurora), Désen (a II. Rákóczi Ferenc-kör), Déván (a Hunyad), Karánsebesen (az Oriens), Lugoson (a Dél), Máramarosszigeten (a Tisza), Nagybányán (a Humanitas), Sepsiszentgyörgyön (a Siculia), Szatmárnémetiben (az Aurora), Temesváron (a Bánát).
Tevékenységük a szélsőjobboldal agresszív előretörése miatt a harmincas évek derekára egyre több nehézségbe ütközött, s noha az önművelésen és a szolidaritáson kívül főképp humanitárius – sőt kisebbségvédelmi – feladatokat helyeztek előtérbe, nyílt támadásoknak, provokációknak voltak kitéve. Emiatt 1937 februárjában a romániai központi szervezet feloszlott, s ez a magyar páholyok önfeloszlatását is maga után vonta.
A bécsi döntés után az *erdélyi páholyok kulturális tevékenységüket az Országos Magyar Kereskedelmi Egylet keretébe illeszkedve próbálták feléleszteni, de már kezdettől a rendőrségi nyomozó szervek megfigyelésének és a szélsőjobboldali sajtó támadásainak kitéve dolgoztak. 1942-ben a Magyarság c. lapban a marosvásárhelyi Bethlen Gábor páholy ellen indult támadás, 1943-ban pedig nyilvános bírósági tárgyalás kezdődött a kolozsvári Unió páholy tagjai ellen. Ebben a perben a vádlottak sorában volt Asztalos Sándor, *Jancsó Elemér, Mikó Imre, *Mikó Lőrinc és *Tamási Áron is. A per végül felmentésükkel végződött, de ez is elég volt bármilyen további munka ellehetetlenítésére.
A II. világháború és a deportálások végleg szétzilálták a mozgalmat, s az események során az egyes páholyok irattárai is megsemmisültek. A háború után Romániában kísérlet történt a mozgalom újraszervezésére, a kommunista hatalom azonban még a legalitás idején ellenséges elemekként kezelte a szabadkőműveseket, s 1948 júliusában formálisan is betiltották a mozgalmat, amely magyar vonalon már amúgy sem szerveződött újra.
A szabadkőművesség célkitűzései között az önművelés mellett a kulturális és szociális tevékenység is nagy szerepet játszott, ez azonban nem feltétlenül a páholyokban folyó munka keretében nyilvánult meg. A nagyváradi páholyoknak például olyan vezető magyar értelmiségiek voltak a tagjai, mint Ágoston Péter jogakadémiai tanár, Böszörményi Andor ügyvéd, közgazdász, Dénes Sándor, a *Szamos és Hegedűs Nándor, a *Nagyváradi Napló főszerkesztője, Leövey Leó színművész, *Marton Manó újságíró, *Rozvány Jenő ügyvéd, Sonnenfeld Adolf nyomdatulajdonos, *Tabéry Géza író, Vágó József építész.
Maga a tényleges szabadkőműves irodalom 1918 után alig néhány művet mutathatott fel. Ezek közül a mozgalom *erdélyi történetére vonatkozólag forrásértékűek Jancsó Elemér könyvei: Az *erdélyi szabadkőművesség kulturális és irodalomtörténeti jelentősége a XVIII. században (Kv. 1934); A magyar szabadkőművesség a XVIII. században (uo. 1936); Balázs Lajosnak a temesvári Losonczy szabadkőműves páholy 30 éves évfordulójára kiadott kötete (Harminc év. 1899–1929. Tv. 1929), valamint a kolozsvári Unió páholy félszázados jubileumára *Jancsó Elemér és munkatársai által szerkesztett két kiadvány (Ötven év munkája. Kv. 1936; Az Unió szabadkőműves páholy ötven éve. Uo. 1937). Ezenkívül megemlíthető az akkor már illegalitásban működő magyarországi páholy főmesterének, Balassa Józsefnek Jules Romains a szabadkőművességről c. kiadványa (uo. é. n.) és Kőhalmi Béla Szabadkőműves kátéja (Tv. é. n.).
Az *erdélyi magyar szabadkőművességnek saját lapja is volt: a Kolozsvárt megjelenő *Testvériség, illetve Humanitas (1931–36); ezt az Unió páholy megbízásából *Mezei Sándor, majd *Mezei Gyula szerkesztette, s a páholy szervezésében tartott előadások szövegei, társasági hírek, közlemények jelentek meg benne. De közöltek magyar nyelvű előadásokat az ugyancsak Kolozsvárt megjelenő többnyelvű Napocában is.
Balázs Lajos: Harminc év. 1899–1924. A Timişoara keletén dolgozó Pax – előbb Losonczy páholy … jubileumi ünnepélye alkalmából. Tv. é. n. – Ötven év munkája. 1886–1936. Kv. 1936. – J. E. [Jancsó Elemér]: Az Unió szabadkőműves páholy ötven éve. 1886–1936. Uo. 1937. – Semlyén István: Malthus, a Római Klub és az egyke. *A Hét 1982/11. – L. Nagy Zsuzsanna: A magyarországi és *erdélyi szabadkőművesség kapcsolatai a két világháború között. In: Tanulmányok *Erdély történetéről. Bp. 1988. – Balassa József: A szabadkőművesség története. Bp. 1990. – Németh Sándor: Polgárosodás és szabadkőművesség. Helikon 1991/41. – Szabó Sámuel: Szabadkőművesek [Brassóban]. Brassói Füzetek 1993/5. – Benkő Samu: Adalékok az *erdélyi szabadkőművesség történetéhez. In: A hosszú tizenkilencedik és a rövid huszadik század. Tanulmányok Pölöskei Ferenc köszöntésére. Bp. 2000. 49–60. – Berényi Zsuzsanna Ágnes (szerk.): Iratok a magyarországi szabadkőművesség történetéhez. 1918–1950. Uo. 2001. – Kupán Árpád: Szabadkőművesek Nagyváradon. Történelmi jegyzetek. Nv. 2004. – *Molter Károly Levelezése. III. 1933–1937. Kv. 2006. (Főképp Molter és Szöllősi István, ill. Szentimrei Jenő levelezése.) IV. 1938–1944. [Megjelenés előtt.] (Péterfy István 1942. márc. 10-én kelt levele a marosvásárhelyi páholy 1940 előtti tevékenységéről.)
(D. Gy.)