Kolozsvár/Cluj Napoca, Rózsa u./str. Samuil Micu 12A/3     0040 264 597 450

Színi Sebő Zoltán (Nv., 1907. ápr. – 1961. szept. 8. Tirana) – szobrász. Szülővárosában érettségizett, a világháború után Budapesten tanult tovább. Hivatalnoki pályát választott, hogy szabad idejében a szobrászattal foglalkozhasson. Első bemutatkozásán, 1932-ben, *Nagyváradon főleg aktokat állított ki. Jelentősebb munkái az Újságíró Klub nyári kerthelyiségének medencéjéből kiemelkedő életnagyságú női akt (1933) és a kőből faragott Szent László lovas szobor (1933), amelyről csak fénykép maradt meg. Nevét az Ady Endre érmindszenti emlékházának felavatására készített emlékmű (1935), valamint a *nagyváradi zsidó temetőben *Kecskeméti Lipót tudós rabbi síremléke és a *nagyváradi városi ravatalozó homlokzati domborműve őrzi. József Attila kőszobrát is elkészítette Balatonszárszóra, ennek holléte azonban ismeretlen. Olykor jelentkezett még tárlatokon portrékkal, plakettekkel, de a létbizonytalanság ismét hivatali állásba kényszerítette. Nyelvtudásának köszönhetően a II. világháború idején diplomáciai beosztásba került.

Sebő Zoltán szobrának felavatása az Újságíró Klubban. *Nagyvárad 1933. jún. 28. – Érmindszent nagy napja. *Brassói Lapok 1935. szept. 26. – Murádin Jenő: Érmindszenti szoboravató. *Előre 1969. jan. 29. – Messzer László: Hegyoldalba álmodott Ady-szobrot. *Fáklya 1982.

(T. E.)

Címkék:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük