Tófalvi Zoltán (Korond, 1944. márc. 24.) – újságíró, riporter. Középiskoláit a szovátai Ady Endre Elméleti Líceumban végezte (1962); a marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskolán magyar–történelem szakos tanári diplomát szerzett (1965), majd a BBTE-n, Történelem–Filozófia Karon egészítette ki tanulmányait (1966–71).
Pályáját szülőfalujában kezdte, ahol 1965–72 között történelemtanár volt, innen került *rádióriporternek a marosvásárhelyi területi *rádió magyar szerkesztőségébe (1972–85). A vidéki *rádióstúdiók felszámolása miatti néhány hónapos munkanélküliség után a nyárádtői *Művelődési Otthon igazgatójává nevezték ki. 1987-től *A Hét marosvásárhelyi munkatársa is volt. 1991–94 között az Erdélyi *Napló szerkesztőségében, majd a Román *Televízió bukaresti magyar szerkesztőségében dolgozott nyugdíjazásáig (2007).
1992–2000 között az újraalakult *EMKE egyik országos alelnöke; 1990-ben az RMDSZ Maros megyei szervezete kiadásában megjelenő Itthon és román nyelvű társlapja, a Dialog szerkesztője.
Elbeszéléseket, riportokat a 70-es évek elejétől közölt a sajtóban. A *Korunk 1980-as Évkönyvében, majd a Változó valóság (Buk. 1984) c., *Egyed Péter szerkesztette tanulmány- és szociográfia-kötetben a Temesvárra telepedett és ott zárt közösséget alkotó atyhaiakról írott szociográfiai riportjaival volt jelen; ezekről, valamint az Ellenpontok kiadásában részt vett Tóth Károly Antalról és feleségéről készült riportjáról (Göteborgi beszélgetés Tóth Ilonával és Tóth Károly Antallal. *Látó 1999/10) írta elismeréssel Szőcs István: „Anélkül, hogy bárhol melodramatikusan alájátszana vagy együtt ringatózna riportalanyaival, olyan megrendítő képet fest róluk, elárvultságukról, a rájuk nehezedő közönyről (még volt harcostársaik részéről is), amilyet nem csak a riporterek, de a »szépírók« közül is kevesen adnak…” (Helikon 2000/5). Foglalkozott szülőfaluja és a Sóvidék népi fazekasságának múltjával és jelenével.
A Temesváron élő atyhaiak közössége c. riportjával elnyerte az 1984-es *Korunk-pályázat I. díját, Pécsi Norbert vére az égre kiált című írásával 1994-ben a *Hitel 1994-es szociográfiai pályázatának I. díját, ugyanebben az évben a Civitas Humanitas Alapítvány által meghirdetett nemzetközi filmfesztivál I. díját; 1995-ben a Lakitelek Alapítvány különdíját. A *fiatalok öngyilkosságának témáját feldolgozó filmjét (Ahol már a gyász az úr) az Ifi *Fórum első díjával ismerték el. Húsz éve a víz torkában élünk címmel dokumentumfilmet forgatott a bözödújfalusiak drámájáról, ezért a Román *Televízió magyar szerkesztősége különdíjjal tüntette ki.
A 90-es évek elejétől megszállottan kutatja az 1956-os forradalom utáni időszak romániai eseményeinek, erdélyi elítéltjeinek történetét. Feltáró riportban elevenítette fel az 1989-es temesvári forradalom előtörténetének egy megrázó mozzanatát, Újvárosi László „öngyilkosságát” (in: Kövek egy siratófalhoz); tanulmánnyal vett részt az 1956 Magyarországon és a szomszédos országokban c. kötetben (Bp. 1996), A Maros megyei magyarság történetéből II. kötetében (Mv. 1997) és a Napút 2002/10. számában; sajtó alá rendezte a Sass Kálmán-perben halálra ítélt Balaskó Vilmos Élet a föld alatt c. visszaemlékezését (Nv. 2001), s több tanulmányt közölt a magyar forradalom 50. évfordulójára megjelent konferencia-kötetekben, folyóiratok emlékszámaiban. Forrásfeltáró munkájának kiemelkedő teljesítménye az a sorozat, amelyekben közzétette az 1956 utáni legnagyobb erdélyi politikai koncepciós perek iratait: 1956 erdélyi mártírjai. Sebestyén-Spielmann Mihály előszavával. I. A Szoboszlai-per; II. A Sass Kálmán-per; III. A Dobai-per; IV. Fodor Pál és csoportja pere (Mv. 2007–2009); V. A Bolyai-perek (előkészületben).
1992-ben elnyerte az Erdélyi Magyarságért pályázat II. díját, az erdélyi 56 eseményeit felelevenítő, Negyven éve történt c. dokumentumfilm-sorozatáért 1996-ban a MÚRE nívódíját, a Székelyföldben 56-os mártírokról, többek között az önkéntes tűzhalált halt Mojszesz Mártonról közölt írásaiért a folyóirat 2002-es nívódíját. 2007-ben a Magyar Újságírók Közössége Petőfi Sándor Emlékéremmel tüntette ki.
Televíziós riporterként dokumentumfilmet készített a Gyimes völgyéről (1974), Korondról (1977). Tanulmánya jelent meg A korondi fürdő története címmel a Hargita megye természetes gyógytényezői c. kötetben (Csíkszereda 1974), Az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság 200 éve c. kiadványban (Kv. 1994 = Erdélyi Tudományos Füzetek) is.
Egyéb kötetei: Pogány fohászok faluja (sóvidéki riportok, Buk. 1979 = Forrás); A korondi kerámia (kétnyelvű album, Csíkszereda 1981); Ha egyszer ember támad (riportok, Buk. 1989); Kövek egy siratófalhoz (erdélyi magyar mártírok, *Veress Zoltán előszavával, társszerző Gazda József, Stockholm–Bp. 1994); A sóvidéki népi fazakasság (Marosvásárhely 1996); Északi változatok (uo. 2000).
Molnos Lajos: Egy tájegység portréja. *Utunk 1980/8. – Ágoston Vilmos: Pogány fohászok faluja. *Igaz Szó 1980/1. – Gagyi József: Pogány fohászok vidéke. *Ifjúmunkás 1980/9. – Herédi Gusztáv: Újabb tájbemutatás. *Korunk 1980/7–8. – Szász László: Viszonylatok keresése. *Művelődés 1980/12. – D. N. A.: Kövek egy siratófalhoz. Könyvvilág 1994/9. – Fodor Sándor: Amire érdemes odafigyelnünk (Kövek egy siratófalhoz). Helikon 1994/18. – Bereczki Károly: A Sóvidék népi fazekassága. *Hargita Népe 1996. aug. 16. – Szőcs István: Kutykurutty – kurd karatty, talán nem is nagyon nyílt levél T. Z.-nak. Helikon 2000/5. – Idegenben (Interjú T. Z.-nal). Helikon 2001/19. – Adamovits Sándor: „Látod! Élet!” Új Kezdet 2003/4. – Sebestyén-Spielmann Mihály: A szerkesztő előszava [A Szoboszlai-per c. kötethez]. *Népújság 2007. aug. 25.
(D. Gy.)