Weinberger Mózes Mordekhai, Moshe Carmilly (Bp., 1908. ápr. 7.) – művelődés- és egyháztörténész, szerkesztő. Ortodox szellemű magyar zsidó család sarja; nagyváradi és szatmári iskolaévek után 1924-től a budapesti Országos Rabbiképző Intézet hallgatója. 1934-ben az ottani egyetemen bölcsészeti doktorátust szerez (A zsidóság szociális helyzete a Talmudban. Bp. 1934), a következő évben rabbivá avatják. 1934-ben elnyeri a kolozsvári Kongresszusi (Neológ) Izraelita Hitközségnél meghirdetett főrabbi-állást. Beköszöntő beszédét (Istenért – emberért. Cluj–Kv. 1934) elődje, *Eisler Mátyás emlékének ajánlja. 1936 májusában megindítja a Monitorul Comunităţii Israelite – Hitközségi Értesítő című havi kiadványt, mely többnyire kettős, összevont számokkal, változó címekkel (1937: Havi Jelentés; 1938–40. júl.: Raport Lunar) jelenik meg, az utolsó években néhány román cikkel. 1941–43-ban elszórt jelentéseket (pl. Peszachi jelentés. Kv. 1941, 1942) sikerül kiadnia. Itt jelennek meg templomi beszédei és tanulmányai, több különnyomatban is. Az 1936-os évfolyamban teszi közzé Dr. *Eisler Mátyás irodalmi működése c. bibliográfiáját, s megemlékezik a neológ zsinagóga félszázados építési évfordulójáról, 1937-ben a hitközség történetéről közöl adatokat, 1938-ban a hitélet statisztikai vonatkozásait elemzi. A gazdag híranyag mellett a zsidó tárgyú könyvek ismertetéséről is gondoskodik. Ő szerkeszti az Emlékkönyv Dr. *Lővy [sic!] Ferenc, az Ardeal–Banati rabbiegyesület elnökének, Dr. Lenke Manó és Dr. *Singer Jakab főrabbik tiszteletére (Közlemények II. Kv. 1939) című kötetet, valamint az *Antal Márk Emlékkönyvet (uo. 1943). Az előbbiben A sírfeliratok szövegéről, az utóbbiban Indexre *tett héber könyvek címmel közöl értekezést. 1936-tól a Múlt és Jövő, 1939-től az *Új Kelet munkatársa, 1941-től az Izraelita Magyar *Irodalmi Társaság (IMIT) választmányi tagja. Szerepet játszik a kolozsvári Izraelita Koedukációs *Gimnázium 1940-es újraindításában, cikkeket közöl értesítőjében.
1944-ben közreműködik zsidók Észak-Erdélyből Románián át Palesztinába menekítésében. A gettózás előestéjén, 1944. máj. 2-án feleségével ő is átszökik a határon. (E mentőakcióról írott visszaemlékezései: The Road to Life. New York 1994; Drumul vieţii. Kv. 1996; Út a *szabadság felé! Uo. 1999.) Ez irányú tevékenysége és Raoul Şorbannal való „együttműködése” bemutatását utólag többen túlzónak minősítették. Konstancán hajóra szállva 1944. júl. 12-én érkezett Palesztinába, itt Afula, majd Tel-Aviv iskoláiban tanár, igazgató. Mikor 1948-ban megalakul Izrael állam, a Külügyminisztérium Kelet-Európa Osztályán alkalmazzák, 1951-ig a budapesti követségen a kivándorlásért felelős „alijjatiszt”, illetve kultúrattasé. Ekkoriban veszi fel a Carmilly nevet. 1951–57 között Netanyában tanügyi előadó, majd *gimnáziumigazgató. 1957-ben meghívják a New York-i Yeshiva University rabbiképző bibliai tudományok–héber nyelv–zsidó történelem tanszékére, ahonnan 1976-ban konzultáns professzorként vonul nyugdíjba.
Tudományos munkássága főleg az 1960-as évektől bontakozik ki. Fő témája a magyar s különösen az erdélyi zsidóság története. Összeállította a magyar–angol–héber nyelvű Memorial Volume for the Jews of Cluj–Kolozsvár – A kolozsvári zsidóság emlékkönyve (New York 1970; újabb kiadása uo. 1988) c. kötetet, a budapesti Országos Rabbiképző Intézet centenáriumára írt angol–héber nyelvű emlékkönyvet (The Rabbinical Seminary of Budapest 1877–1977. New York 1986). Főműve: A zsidóság története Erdélyben (1623–1944) (románul Kv. 1994; magyarul Bp. 1995; héberül uo. 2003). Harmadik kutatási témájával a nemzetközi zsidó tudományosságban vívott ki tekintélyt: a zsidóság belső irodalmi-művészeti cenzúráját vizsgálta több kötetben is. 1966-ban (Book and Sword [Könyv és kard]), majd 1977-ben jelent meg erről New Yorkban könyve, az utóbbit 2003-ban fordították románra (Cenzură şi libertate de expresie în istoria evreilor [Cenzúra és a kifejezés *szabadsága a zsidók történetében]). A művészeti vonatkozásokat újabb kötete tárgyalja: Fear of Art [Rettegés a művészettől] (New York 1986).
A világ számos egyetemén vendégelőadó. 1977-ben megalapítja a jeruzsálemi Héber Egyetemen a közép-európai zsidóság történetét kutató intézetet, 1985-ben alapítványt hoz létre a magyar zsidóság múltjának kutatására, 1990-ben a kolozsvári BBTE keretében megalapítja a nevét viselő Héber és Zsidó Történeti Intézetet; ennek évenkénti ülésszakain tartott előadásait az 1991-től megjelenő Studia Judaica közölte. Tanulmányt írt az erdélyi szefárd zsidókról (The American Sephardi. 1967/2; Studia Judaica I. 1991), a zsidó felvilágosodásról (Studia Judaica VI. 1997) és reformmozgalomról (uo. V. 1996), felidézte két tudós teológus, Fleischer Lipót és *Kecskeméti Lipót munkásságát (uo. XI–XII. 2004). Foglalkoztatta a héber nyelv és költészet sorsa Magyarországon az 1805–1944 közötti időszakban (Hebrew Poetry in Hungary. Hungarian Jewish Studies. New York Vol. I. 1966; Hebrew Poets of Hungary. Tel-Aviv 1977; Studia Judaica I. 1991).
Gaal György: Magyar nyelvű zsidó irodalom Romániában. In: Évkönyv. Kiadja a Magyar Izraeliták Országos Képviselete. Bp. 1983/84. – Németh Júlia: Anyanyelvem magyar, de a zsidó néphez tartozom (interjú). *Szabadság1991/73, 84. – Jews in the Hungarian Economy, 1760–1945 [M. C. W.-emlékkönyv]. Jeruzsálem 1992. – Randolph L. Braham: Állítólagos mentőakciók. *Szabadság 1994/12 – Tibori Szabó Zoltán: A Weinberger–Şorban-legenda. *Szabadság 1996/93–98; uő: Élet és halál mezsgyéjén. Kv. 2001; uő: Az erdélyi zsidó közösség sorsa a második világháborút követő időszakban (1945–1948). *Korunk 2004/9. – Lőwy Dániel: A téglagyártól a tehervonatig. Kv. 1998. – Pompiliu Teodor: Laudatio. In: Studia Judaica VII. 1998. 13–18. – M. Carmilly-Weinberger. In: M. C.-W.: Cenzura şi libertatea de expresie în istoria evreilor. 2003. 429–431.
(G. Gy.)