Kolozsvár/Cluj Napoca, Rózsa u./str. Samuil Micu 12A/3     0040 264 597 450

Csávossy György (Temesvár, 1925. jún. 20.) – költő, színműíró, mezőgazdasági szakíró. A középiskolát szülővárosában a piarista gimnáziumban, a mezőgazdasági főiskolát Kolozsvárt végezte. 1953-ig a bihardiószegi szőlészeti szakiskolában tanított, azóta a csombordi mezőgazdasági líceum tanára. (A csombordi irodalmi találkozások anekdotikus történetét az 1970-es Utunk Évkönyvben írta meg.) 1955 óta közöl verseket, Fütyörészve c. kötete (1962) Hajdu Zoltán bevezetőjével a Forrás-sorozatban jelent meg. Impresszionista fogantatású, képgazdag lírája az utóbbi években kezd gondolatilag elmélyülni. Gyermekverskötetei: Vizes mese (1959); Biztató (1966). Könnyed vígjátékokat is írt; Komzsik Istvánnal közös komédiája, A fül 1967-ben Marosvásárhelyen és Szatmáron került bemutatásra, Édes méreg c. keleti tárgyú verses-zenés vígjátékát 1970-ben Sepsiszentgyörgyön adták elő. Megmódolásában igényesebb drámája a XIII. századi környezetben játszódó Patkánysíp (Igaz Szó 1970/10), amely meseszerű példázat a költői sorsról, az értelmiségi ember dilemmájáról; ezt Temesvárt mutatták be 1973-ban. Kemény Zsigmond regénye nyomán szerzett Özvegy és leánya c. darabját 1977-ben a kolozsvári Állami Magyar Színház vitte színre. A Román Rádió kolozsvári magyar adásában A bohóc és a halál c. rádiójátékkal szerepelt.

A szőlészet és borászat tárgyköréből vett ismeretterjesztő, tudománynépszerűsítő írásokkal, cikksorozatokkal főként 1969 óta jelentkezik a Falvak Dolgozó Népében. Kötetben megjelent szakmunkái: Szőlőtermesztés (1957, társszerző Horváth Ödön, Mezei Sándor és Szász József); Borászat (1963, társszerző László Gyula és Mezei Sándor); Szőlészeti és borászati kézikönyv (társszerző Kovács Adorján és Mezei Sándor, 1974); Kertészeti növények védelme (társszerző Székely József, 1975).

Kiss Jenő: A költő bizonyítványa. Utunk 1962/51. Székely János: Erdők-mezők csábítása. Igaz Szó 1962/10. Lászlóffy Aladár: A véleményt jelentő asztaltól a világot jelentő deszkáig. Utunk 1969/11. Szekernyés János: Cs. megnyerte a közönséget. A Hét 1973/28. Marosi Péter: Varietas delectat? Utunk 1977/29.

ASZT: A fül. Szatmári színészek előadásában. TM 61. Vallomások borról, szőlőről. MV 402–430. Vallomás a színházról. LM 916. A bohóc és a halál. Rádiójáték (3 szalag). TM 499.

 

Csávossy György (Temesvár, 1925. jún. 20. – 2015. nov. 30., Nagyvárad) – költő, színműíró, mezőgazdasági szakíró. A középiskolát szülővárosában a piarista gimnáziumban, a mezőgazdasági főiskolát Kolozsvárt végezte; 1993-ban szerezte meg doktorátusát mezőgazdasági tudományokból a jászvásári egyetemen. 1953-ig a bihardiószegi szőlészeti szakiskolában tanított, utána 1986-ig a csombordi mezőgazdasági líceum tanára (a csombordi irodalmi találkozások anekdotikus történetét az 1970-es Utunk Évkönyvben írta meg), közben 1981-82-ben óraadó tanár a kolozsvári Agráregyetemen, a borászati tanszék vezetője. 1991–94 között a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium és a kertészeti líceum tanára, 1995-től 2008-ig a budapesti Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem, majd a Corvinus Egyetem docense a nyárádszeredai kihelyezett karon. Közben 1997–2003 között a nagyenyedi ref. gazdasági népfőiskola igazgatója és tanára, 2005-től pedig a Sapientia EMTE óraadó tanára (2008-ig).

1955 óta közöl verseket, Fütyörészve c. kötete (1962) Hajdu Zoltán bevezetőjével a Forrás-sorozatban jelent meg. Gyermekverskötetei: Vizes mese (1959); Biztató (1966). Könnyed vígjátékokat is írt; Komzsik Istvánnal közös komédiáját (A fül) 1967-ben Marosvásárhelyen és Szatmáron mutatták be, Édes méreg c. keleti tárgyú verses-zenés vígjátékát 1970-ben Sepsiszentgyörgyön adták elő. Megmódolásában igényesebb drámája a XIII. századi környezetben játszódó Patkánysíp (Igaz Szó 1970/10), amely meseszerű példázat a költői sorsról, az értelmiségi ember dilemmájáról; ezt Temesvárt mutatták be 1973-ban. Kemény Zsigmond regénye nyomán szerzett Özvegy és leánya c. darabját 1977-ben a kolozsvári Állami Magyar Színház vitte színre. A Román Rádió kolozsvári magyar adásában A bohóc és a halál c. rádiójátékkal szerepelt.

A szőlészet és borászat tárgyköréből vett ismeretterjesztő, tudománynépszerűsítő írásokkal, cikksorozatokkal főként 1969 után jelentkezik a Falvak Dolgozó Népében. Kötetben megjelent szakmunkái: Szőlőtermesztés (1957, társszerző Horváth Ödön, Mezei Sándor és Szász József); Borászat (1963, társszerző László Gyula és Mezei Sándor); Szőlészeti és borászati kézikönyv (társszerző Kovács Adorján és Mezei Sándor, 1974); Kertészeti növények védelme (társszerző Székely József, 1975).

 

Díjak: Életműdíj (Magyar Bor Akadémia és Magyar Kulturális Szövetség, 1998); MÚRE Érdemoklevél (2000); MÚOSZ Aranytoll (2001); Petőfi Sándor Sajtószabadság-díj (MÚK, 2001); Az Év Szerzője oklevél (Mezőgazda Kiadó, 2003); Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje (2009)

Tagság: Magyar Bor Akadémia örökös tag (1993), RMGE tiszteletbeli elnöke (2000), Fehér Megyei Borút vezetőségi tagja (2005), Román Írószövetség, Magyar Írószövetség, Román Nemzeti Szőlészeti és Borászati Hivatal, EME

 

Munkái

 

Kötetei

Vizes mese – csöppnyi cseppnyi víztündér (Buk., 1959); Fütyörészve (versek. Buk., 1962); Biztató (gyermekversek. Buk., 1966); 4 színjáték (Buk., 1985); Gondolatok a bortékában – a bor derűs kultúrhistóriája (Kv., 1994); Erdélyi requiem (Gödöllő, 1995); Édes méreg (három színmű. Szudvh., 2002); Jó boroknak szép hazája, Erdély. Hagyományok, hungarikumok az erdélyi borkultúrában (Bp., 2002); A bor dicsérete. Válogatás a 80 éves szerző munkáiból (Mvh., 2005); Magyarán a borról (Bp., 2006); Borászat (Mvh., 2006); Hervadás havában (Arad, 2006); Hív a harang (Mvh., 2009); Erdélyi-hegyalja, a borok hazája (Bp., 2016);

Társszerzőkkel

Szőlőtermesztés (másokkal. Buk., 1957); Borászat (László Gyulával, Mezei Sándorral. Buk., 1963); Szőlészeti és borászati kézikönyv (Kovács Adorjánnal, Mezei Sándorral. Buk., 1974); Kertészeti növények védelme (Székely Józseffel. Buk., 1975);

Gyűjteményes kötetekben

Hazahív a hűség. Romániai magyar költők vallomásai a szülőföldről (vál. és szerk. Lisztóczky László. Ssztgy., 1995); Alapítvány jellegű földalapot. In A magyarság lehetőségei a világban az ezredfordulón (szerk. Keszthelyi Gyula. Bp., 2000); 111 vers a szerelemről (vál. Katona Éva. Kv., 2005); 123 vers Nagyenyedről (vál. Rácz Levente. Kv., 2008); Erdélyi költők antológiája (vál., szerk. és utószó Pomogáts Béla. Bp., 2011);

Színházi bemutatók, rádiójátékok

A fül (vígjáték, társszerző: Komzsik István) – Marosvásárhelyi Állami Színház, 1967; Szatmári Állami Magyar Színház, 1967; Édes méreg (verses vígjáték) – Sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház, 1970; Patkánysíp (dráma) – Temesvári Állami Magyar Színház, 1973; Özvegy és leánya (dráma) – Kolozsvári Állami Magyar Színház, 1977; Év végi négykezes (komédia) – Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, 1981; Ki mint veti ágyát (zenés vígjáték) – Temesvári Állami Magyar Színház, 1981; Önarckép lilában (dráma) – Nagyváradi Állami Színház, 1982; Front atmosferic (Frontátvonulás, dráma – ford. Gelu Păteanu) – Giulești Színház, Bukarest, 1985; A bohóc és a halál (rádiójáték) – Kolozsvári Rádió, 1974.

Idegen nyelven

Optimal variety structure forming in the Transylvanian wine districts according to the protection of government orders concerning the feasiblity of viticulture. In Vine and wine economy (Bp., 1991);

Szerkesztés

Enyedi Hírlap. A Fehér megyei RMDSz lapja (Ne., 1991); Szülőföld. Társadalmi és művelődési fórum (Torda, 1991); Volt egyszer egy iskola. Csombordi emlékkönyv, 1935–1995 (szerk. Cseke Péterrel, Déva, 1996);

 

 

Irodalom

Kiss Jenő: A költő bizonyítványa. Utunk 1962/51. – Székely János: Erdők-mezők csábítása. Igaz Szó 1962/10. – Lászlóffy Aladár: A véleményt jelentő asztaltól a világot jelentő deszkáig. Utunk 1969/11. – Szekernyés János: Cs. megnyerte a közönséget. A Hét 1973/28. – Marosi Péter: Varietas delectat? Utunk 1977/29. –

ASZT: A fül. Szatmári színészek előadásában. TM 61.; Vallomások borról, szőlőről. MV 402–430.; Vallomás a színházról. LM 916.; A bohóc és a halál. Rádiójáték (3 szalag). TM 499.

Címkék:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük