Farkas Wellmann Endre (Marosvásárhely, 1975. május 22.) – költő, szerkesztő. A székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziumban érettségizett 1993-ban, ahol az Ébredés című diáklap főszerkesztője volt 1990–1993 között, majd ugyanitt megalapította az 1996–1998 között működő Alterego irodalmi kört és folyóiratot. 1998-ban végzett a nagyváradi Ady Endre Sajtókollégium újságíró szakán, majd 2007-ben a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem magyar-néprajz szakán szerzett tanári oklevelet. Magiszteri tanulmányait a kolozsvári egyetem szociológia karán végezte, komplex kultúrakutatás szakon, 2008-ban. Már gyerekkorától fogva érdekelte Szőcs Géza munkássága, így egyetemi diplomadolgozatát verseiből írta, magiszteri disszertációjában közéleti-politikai karrierjével foglalkozott, ezeket alapul véve 2009-ben Amikor fordul az ezred címmel jelent meg kettejük közös kötete, ami egy írói-politikai pálya kilencvenes évekbeli kordokumentuma.
1992-től az Udvarhelyi Híradó külső munkatársa, közben számos lapba jelennek meg publicisztikai írásai. 1993–96 között Székelyudvarhelyen, majd az oklándi speciális iskolában helyettes tanár. 1997-ben a székelyudvarhelyi Príma Rádiónál, 1998-ban a nagyváradi Erdélyi Napló hetilapnál, 2000-ben pedig a Kriterion Könyvkiadónál dolgozott szerkesztőként. 2002–2004 között A Dunánál című kulturális-irodalmi folyóirat munkatársa, majd főszerkesztő-helyettese volt Budapesten. 2005 óta az Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy szerkesztője Kolozsvárott. 2007-ben az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület projektmenedzsereként dolgozott. 2009-től magyar irodalom szakos tanár Gyergyóalfaluban, ahol elindította és létrehozta a Faludyfeszt Irodalmi Fesztivált, ami két sikeres év után átalakult Kimenő Összművészeti Diákfesztivállá, melyen a mellett, hogy a diákok művészeti műhelyekben dolgozhattak, kortárs írókkal és költőkkel is találkozhattak. A 2010-es évek közepe óta Budapesten és Rómában a magyar PEN Club kommunikációs feladatait látja el. Élt Nagyváradon és Kolozsváron, ahol Faludy Györggyel is baráti-tanítványi kapcsolatba került.
Díjak, elismerések: Móricz Zsigmond-ösztöndíj (2010); József Attila-díj (2016)
Tagság: Erdélyi Magyar Írók Ligája, Magyar Írószövetség, Fiatal Írók Szövetsége
Munkái
Kötetei
Adj esélyt (versek. Székelykeresztúr, 1992.); Ikonkísértések (versek. Szudvh., 1992.); Requiem élő dolgokért (versek. Székelykeresztúr, 1995.); A lelkiismeret aluljárói (versek. Mvh., 1997.); A vágy visszakézből (versek. Kv., 1999.); Kulipendium (versek. Kv., 1999.); Könnyűrulett (kísérleti regény. Kv., 2000.); Az Anna-érzés, avagy A bérgyíkos éjszakája (Arad, 2004.); Amikor fordul az ezred. Beszélgetőkönyv és dokumentumgyűjtemény (Szőcs Gézával. Bp., 2009.); Lucius Domitius lázbeszéde. Válogatott és új versek (Kv.–Bp., 2009.); L. D. hagyatéka. Kr. u. 54. – Kr. u. 2012 (Kv., 2012.); Morfondír a folyóparton (elektronikus dok., versek. Győr, 2014.); A római disznó (Bp., 2016.); Gyalu, a spíler. Gelu Păteanu kortársai emlékezetében és néhány dokumentum tükrében (Bp., 2018.);
Gyűjteményes kötetekben
111 vers a szerelemről (vál. Katona Éva. Kv., 2005); 101 vers Brassóról (vál. Jancsik Pál és Krajnik-Nagy Károly. Kv., 2008); Hosszúfény. Határon túli magyar írók antológiája (vál. és szerk. Fekete Vince. Bp., 2008)
Fordítás
Dorin Tudoran: Ithakai költemények (ford. Marcela Ciortával. Bp., 2016)
Irodalom
F. Almási Éva: Kortárs magyar írók, 1945–1997. Bibliográfia és fotótár: Farkas Wellmann Endre; mek.niif.hu 1998-2000. – F. W. E. adatai a Petőfi Irodalmi Múzeum katalógusában – Sütő Csaba András: Utószó életrajzi adatokkal. In: F. W. E.: Morfondír a folyóparton. ambroobook.hu, 2014. – Jánossy Alíz: Tanítás bibliai értelemben, beszélgetés Farkas Wellmann Endre gyergyóalfalvi magyartanárral. Magyar Közoktatás 2011. október – A Faludy György Irodalmi Fesztivál honlapja – Kimenő Összművészeti Diákfesztivál Facebook-oldala – Pethő Melánia: Ismét jeleskedtek az alfalvi diákok. Székelyhon.hu, 2012. május 21. – Varga Melinda: Az irodalmi életnek is megvannak a maga Nérói. irodalmijelen.hu, 2016. március 30. – Farkas Wellmann Endre írói névjegye. kmtg.hu, 2016. augusztus – Lázár Emese: Fehérek közt két európai. noileg.ro, 2016. október 5.