Hervay Gizella (1991 • 2014)

Hervay Gizella (Makó, 1934. okt. 10. – 1982. júl. 2. Budapest) költő. Szilágyi Domokos első felesége. Sokgyermekes szegény családból származott, a tanulás lehetőségéért keményen meg kellett dolgoznia. A középiskolát Zilahon végezte (1952), főiskolai tanulmányait a Szent­györgyi István Színművészeti Főiskolán kezdte (1952–53), majd a Bolyai Tudo­mány­egyetemen magyar nyelv és irodalom szakos diákként államvizsgázott (1956). Akkoriban ismerte meg a szintén költői pályája elején álló, ugyancsak bölcsész Szilágyi Domokost, s ez egész életére, költészetére döntő hatással volt. 1956−57-ben a Napsugár, 1957-től 1959-ig az Ifjúmunkás szerkesztője, 1959 és 1961 között a bukaresti magyar líceum tanára. 1964-től 1966-ig a Művelődés belső munkatársa, egy ideig az Ifjúsági Könyvkiadó szerkesztőségében talál munkát. Életük bukaresti éveinek nehéz anyagi körülményein 1968 és 1971 között ismét az Ifjúmunkás szerkesztőségében kapott állás enyhített.

Magánéletének nehézségein, az újra és újra legyőzni próbált magányon nem segített költői eredményeinek egyre egyértelműbb elismerése (1973-ban írószövetségi és KISZ-díjat kapott). Magányérzése 1976-os Budapestre távozásával csak fokozódott, a súlyos családi veszteségek Szilágyi Domokos öngyilkossága, majd közös fiuk, Attila (Kobak) halála a bukaresti földrengéskor, 1977. március 4-én idegeit végképp megrongálták, nem tudott segíteni rajta a leggondosabb orvosi kezelés sem. Többszöri kísérlet után saját kezével vetett véget életének.

    

A Forrás első nemzedékével lépett színre. Virág a végtelenben c. verseskötete (1963) költői érzékenységgel fordul a nők sorsa felé, a kint és bent egyaránt újjáépülő világot akarja megragadni. Ekkor még egyformán foglalkoztatja a szocialista építés, a munkatelepek, a falu, a város, az új lakótelepek világa és saját érzelmi teljesedése, a boldog, erőt adó szerelem. Költőnőből költővé azonban a Reggeltől halálig (1966), majd a Tőmondatok (1968) verseiben érik. Kispolgár-album c. korai versciklusában még csak a „korszerűtlen alázat” ellen lázad, a nagyanyák sorsát utasítja el magától, a Tőmondatokban már magára az emberi létre kérdez rá, ennek távlatában gondolja újra a költő a költészet feladatát, a költői beszédet „tőmondatokra” bontva le, mert azt vallja: „az irodalom nem irodalom”. Az élet védelmét várja a lírától, vagyis önmagától is („Ember vagy. Egyedül. Élsz. Védd magad!”). A József Attila-i élményt nem költői hatásként, hanem saját élete véres valóságaként éli át. Ha a Virág a végtelenben a bizonyosság könyve volt, a rákövetkezők a felébredt és részben megválaszolt kételyt kiáltották világgá. A külső díszítőelemek verseiben most már fölöslegessé válnak, valóban a tőmondatok puritánságával, keménységével szól, a képalkotástól a gondolatépítés felé halad. Nyilvánvaló hatással van rá Szilágyi Domokos költészete is. Így 1973-as kötetének címadó verse, az Űrlap például rokonságot őriz olyan Szilágyi-ars poeticákkal, mint a Számvetés és a Hétmérföldes csizma, ugyanakkor válasznak tekinthető. Formailag azonosul és el is különül Szilágyi Domokos költői beszédétől, épp a „tőmondatok” jegyében. A külső világ meg­ér­té­sének további akarásával, ám mégis a belső űr növekedésével jut el olyan lírai csúcsokra, ahonnan ijesztő mélységek nyílnak. „Kitaszítva önmagunkból” lehet csak odáig jutni, ahol a Zuhanások c. oratórium (1977) születik. Tulajdonképpen ez az érzelmi regény­ként olvasható vers is válasz Szilágyi Domokosnak; A láz enciklopédiája alapmotívuma ismerhető fel ben­ne („még egy emelet magány”), de önálló nagy lírai mű, sok száz jajkiáltás és gondolati fel­is­merés „szabálytalan” foglalata; „a szerelem szakadékaiban” reménytelenül vergődő nő keresi benne kétségbeesetten az utat a Társ felé, miközben tudja a végső ítéletet: „Rács kettőnk között”. S a rászakadó kettős halál azt bizonyítja, hogy ez a kétségbeesés tovább fokozható, a kiszolgáltatottság a sorsnak nem ismer határt. Volt férje, költőtársa és a fiában folytatódó élet megszakadása a legsötétebb tónusú lírához vezeti el, olyan csúcsokhoz-mélységekhez, ame­lyek Vörösmarty, Vajda, Ady, Juhász Gyula rokonává teszik. Az egyéni fájdalom a Száműzött szivárvány (1980) verseiben s a későbbiekben közösségi méreteket ölt, sőt koz­mi­kussá válik.

Életművének lényeges részét alkotja a Kobak könyve. Nem egyszerű meséskönyv ez, hanem egyidejűleg irodalmi-pszichológiai kísérlet, amennyiben egy kisfiú, Kobak mesél bennük, a szerző csak lejegyzi, esetleg röviden kommentálja az elmondottakat. Formailag is a gyermeki látás-, gondolkodás- és beszédmódot követi, a felnőtteket megdöbbentő kérdéseket tesz fel. Kobak jellegzetesen mai gyermek, aki „régi típusú” meséi mellett (amelyek a tárgyak megszemélyesítésében, a társra vágyásban fejeződnek ki), a gyermeki jóság, tisztaság-naivság történetei mellett rákérdez a technikai világra (autó, traktor, robotgép), de ennél is jellemzőbbek lelki megnyilvánulásai, a felnőttek pszichózisát tükröző magatartásjelek. Az 1966-ban megjelent kötetet 1968-ban követte Kobak második könyve, 1973-ban pedig a Kobak könyve címmel s a gyimesközéploki általános iskola tanulóinak gyermekrajzaival készült gyűjteményes kiadás.

        

Román versfordításai közül a legjelentősebb Ana Blandiana lírájának tolmácsolása, a Homokóra c. kötet (1971). Riportjai, könyvrecenziói főleg az Ifjúmunkásban jelentek meg. Románul a Tineri poeţi maghiari din România c. antológiában (1979) 11 verse található Tudor Balteş fordításában.

 

Kötetei: Virág a végtelenben (versek, Buk. 1963.); Reggeltől halálig (versek, Buk. 1966.);  Kobak könyve  (Buk. 1966.);  Kobak második könyve  (mesék, Buk. 1968.);  Tőmondatok (versek, Buk.1968.);   A félszemű küklopsz meséje (Homérosz Odüsszeiája nyomán feldolg., Buk. 1968);  Kobak könyve (Buk. 1973.);  Zuhanások: oratórium három hangra (Buk. 1978.);  A mondat folytatása (válogatott versek, Bp. 1978 );  Kobak könyve  (Bp. 1979.);  Száműzött szivárvány (Bp. 1980);  Életfa (Bp. 1983);  Lódenkabát Keleteurópa szegén  (Bp.–Szeged 1983.);  Az idő körei (összegyűjtött versek, Buk. –Kv. 1999.);  Kobak könyve (Kv. 2002.);  Kobak könyve (Kv. 2009); Az idő körei (összegyűjtött versek, 2., jav. kiad., Kv. 2010.).

Műfordításai: Leda Mileva: Városon át utazunk (Buk. 1964.) Demostene Botez: Építünk (Buk. 1965.) Ana Blandiana: Homokóra (vers, Buk.1971.)

Fordításban megjelent munkái: Amprente. (Ford. Anamaria Pop, Ana Blandiana előszavával.) Buk., 1988; Dúha vo vyhnanstve. (Ford. Ľubomír Navrátil). Pozsony, 1999; Cartea lui Ko­bak. (Ford. Ana Scarlat) Buc.,−Cluj-N., 2002

Kitüntetések: A Román Írószövetség Díja (1973), Magyar Művészetért Díj (posztumusz) (1993)

Irodalom

H. G.: Hazulról haza. Öninterjú. Látó 2010/7.

K. Jakab Antal: H. G.: Virág a végtelenben. *Igaz szó 1964/6. Kántor Lajos: Korszerű alázat. *Utunk 1964/19. Bodor Pál: H. és Kobak könyve; Láng Gusztáv: Értelmes ének. *Utunk 1966/47. Szász János: Egy asszony énekel. *Igaz Szó 1967/1; uő: A lírai költészet tragikus dimenziói. *A Hét 1978/41; uő: Az utolsó leheletig. *Igaz Szó 1982/9. Király László: Éneket kivonva. *Utunk 1969/2. Metz Katalin: H. G.: Tőmondatok. *Igaz Szó 1970/8. Fábián Sándor: A női önkifejezés szabadságáért. *Igaz Szó 1974/6. Mózes Attila: A szerelem, az emlékek és a magány emeletei. *Igaz Szó 1979/2. Lászlóffy Aladár: H. lelkének családja. *Utunk 1982/29. Lezsák Sándor: Száműzött szivárvány : Hervay Gizella költeményeiről. In: Hétköznapok 1983; Balázs Imre József: Hervay Gizella. Kv. 2003.

 

ÁVDolg. Vass Éva Mária: H. G. "Zuhanások" című oratóriumának stilisztikai elemzése, különös tekintettel a képanyagra. 1976.