ifjúsági lap a serdültebb *ifjúság, középiskolai tanulók és főiskolai hallgatók, *ifjúsági szervezetek tagjai, munkás, földműves és értelmiségi *fiatalok számára szerkesztett sajtótermék. Az iskolai kiadványként megjelenő *diáklap és a *főiskolás lap kategóriáitól abban különbözik, hogy míg ezeket maguk az olvasók, ill. azok képviselői szerkesztik és írják, az ~ szerkesztői s munkatársai elsősorban szakemberek, pedagógusok, az *ifjúsághoz szóló, velük foglalkozó intézmények és szervezetek megbízottai.
Mivel az 1948-as tanügyi reform előtt a magyar anyanyelvű *ifjúság nevelése és oktatása Romániában szinte kizárólag egyházi keretben történt, a nekik szánt sajtótermékek jelentős része is felekezeti támogatással jelent meg. A református jellegűek közül kiemelkedő az 1921 februárja és májusa közt Kolozsvárt *Kecskeméthy István és *Járosi Andor szerkesztette Fölfelé ("Az erdélyi magyar *ifjúság, diákság lapja"), az önképzőköri diáklapból önállósult, Nagy Jenő, majd Illés Gyula szerkesztésében Kolozsvárt 192021-ben és 1922-ben megjelenő nyomtatott *Remény (Szépirodalmi és tudományos *ifjúsági folyóirat), valamint az 1923-tól 1944-ig Kolozsvárt megjelenő *Ifjú Erdély. A katolikusok népszerű leánylapja volt a kolozsvári *Erdélyi Magyar Lányok (192031) s a hosszabb életű *Jóbarát "irodalmi és tudományos" folyóirat (192540). Az unitáriusok szerkesztették 1929 és 1936 között a *Kévekötés c. *ifjúsági lapot. Zsidó jellegű volt az 1922-ben néhány számot megjelentető *Ifjú Kelet.
Átfogóbb jellegű, a felekezeti kereteken túllépő a Temesvárt, majd Kolozsvárt szerkesztett *Ifjúság (192126) c. szépirodalmi és művészeti képes félhavi folyóirat és folytatása, a *Véndiákok Lapja (Kv. 192628). A romániai új magyar főiskolás nemzedék lapjaként indult Kolozsvárt az *Erdélyi *Fiatalok (193040), de hovatovább kinőtt az *ifjúsági keretek közül. Helyi igényeket elégített ki 1923 és 1927 között a Brassói Diákok c. sokszorosított lap.
A munkásmozgalom állandóan gondot fordított arra, hogy a fiatalságot a haladásnak megnyerje. A dolgozók legifjabb rétegéhez szólt az *Ifjú Proletár (Kv. 1921); az Erdélyi és Bánáti *Ifjúmunkás Szövetség központi lapja, az *Ifjú Gárda (Kv. 1922); továbbá az *Ifjúmunkás, amely először 1922-ben Kolozsvárt, majd 192930-ban az Egységes Szakszervezetek mellett működő *ifjúmunkás szekciók központi lapjaként Bukarestben jelent meg. A felszabadulás óta az RKP a romániai magyar *fiatalok minden korosztálya számára létrehozott megfelelő *ifjúsági sajtóorgánumot. Ezek közül az ~ kategóriájának felel meg az alsó középiskolai osztályok, ill. általános iskolák tanulóihoz szóló, Bukarestben és Marosvásárhelyen szerkesztett *Pionír (195052 és 195367), majd utóda, az 1967 óta megjelenő *Jóbarát, valamint a hagyományos elődeit folytató új *Ifjúmunkás 1948 és 1953 közötti első, majd 1957 óta második sorozata.
(G. Gy.)