Krenner Miklós (Garamberzence, ma Szlovákia, 1875. júl. 18. 1968. aug. 11. Budapest) közíró. A kolozsvári egyetem bölcsészeti karán szerzett tanári képesítést és doktorátust. Pedagógiai pályáját Déván kezdte (1900-1905), a Hunyadmegyei Történelmi és Régészeti Társulat titkára, egy ideig a Hunyadvármegye c. lap szerkesztője, az *Erdélyi Múzeum munkatársa, majd Aradon tanár; itt a Jövő c. nyugatos irányzatú irodalmi folyóirat munkatársa. Az I. világháború alatt népfölkelő százados.
1919-ben Szegedre nevezték ki tankerületi főigazgatónak, innen visszatért Aradra, s a róm. kat. főgimnázium tanára lett (1919-25). Ezekben az években mint főmunkatárs irányítja a helybeli Rendkívüli Újságot és belső munkatársa az Erdélyi Hírlapnak, rendszeresen közöl a kolozsvári *Ellenzékben és a *Magyar Kisebbségben. Részt vesz *Keleti Sándor Kék könyv (1925) c. antológiájának szerkesztésében.
Maradi és haladó irodalom? c. értekezése "az egyszerű és természetes szép" szolgálatában jelöli meg ars poeticáját, egy másik írása pedig már a címében is vallja: Van erdélyi irodalom (1926). Teljesen az írásnak szentelve további életét, az *Ellenzék, *Magyar Kisebbség mellett 1928-tól az *Erdélyi Helikon hasábjain jelentette meg esszéit és értekezéseit. Az aradi Újságírói Klub és Kölcsey Egyesület elnöke, az EIT és KZST tagja, az Erdélyi és Bánsági Népkisebbségi Újságíró Szervezet elnöke. 1930-ban Kolozsvárra költözött, és az *Ellenzék főmunkatársa lett.
Közírása mindenkor liberális-demokrata szellemiségű. Elítélte s "a nagy erdélyi bűn"-nek nevezte a magyar értelmiségi réteg kivándorlását. Az *OMP széles népi alapokra helyezését és a munkásság bevonását sürgető Reform-csoport szónokaként olyan elveket hirdetett, melyek "földi dolgok, de égi illatuk van"; Verjünk hidat c. írásában a román-magyar közeledésnek tör utat a jogegyenlőség alapján (1932). A kisebbségi sérelmeket feltáró harcos cikkei miatt "sajtóvétség" ürügyén ötvenszer áll bíróság elé. "Alapos történelmi és politikai ismeretei és ihletett óráiban elragadtatott tollvezetése a legmeggyőzőbb erdélyi politikai íróvá teszik" így jellemzi publicisztikáját *Osvát Kálmán lexikonja.
Írásaiból kiemelkedik tanáráról, Márki Sándorról írt tanulmánya az *Ellenzékben (1923), A kisebbségi ildom c. írása az Újságíró Almanachban (1927), Arad c. irodalmi városismertetése (1930) és Kazinczy-portréja (1931) az *Erdélyi Helikonban. Kapcsolatát Kuncz Aladárral Másvilági érdek c. alatt az *Erdélyi Helikon Kuncz-emlékszámában (1931) írta meg.
A II. világháború idején a budapesti Magyar Nemzetben megjelenő cikkeivel képviseli a transzilvanizmus liberális-humánus szellemi hagyatékát. Aláírta a Magyar Történelmi Emlékbizottság háborúellenes felhívását (1942), előszóval látta el a neve alatt megjelenő *48-as Erdély c. kolozsvári zsebkönyvet (1943). A magyar kormány megbízásából ő hozta Magyarországra Petőfi kardját az aradi múzeumból (1948). Visszaemlékezéseiben *Ruffy Péter így ír róla: "Független volt cselekedeteiben, tetteiben, híres cikkeiben, amelyek csak egyet, csak *a nép javát szolgálták." Innen értesülünk Naplójáról is, amelyben "Spectator" megírta saját korát és neves kortársait.
Kötetei: A nemzeti királyság eszméjének kialakulása (Arad 1900); Macaulay (Arad 1908); Néhány szó a Tanácsköztársaságról (Bp. 1919); Petőfi Sándor (Arad 1922); Arad (városkép, Bp. 1937).
Írói álnevei: Spectator, Szürke barát, Sétáló úr.
(Ko. J.)
Mikó Imre: Huszonkét év. Bp. 1941. (A reform-csoport, 66-70, 112-114.) Méliusz József: Spectator, az irodalomkritikus I-II. *Utunk 1969/25, 26. Újraközölve Az illúziók kávéháza. 1971. 182-97. Teleki Ádám szóbeli közlése a Krenner-féle mozgalomról. A marosvásárhelyi *Kemény Zsigmond Társaság levelesládája. 1973. 543-44. *Ruffy Péter: Világaim. Bp. 1979. 311-15.
1919-ben Szegedre nevezték ki tankerületi főigazgatónak, innen visszatért Aradra, s a róm. kat. főgimnázium tanára lett (1919–25). Ezekben az években mint főmunkatárs irányítja a helybeli Rendkívüli Újságot és belső munkatársa az Erdélyi Hírlapnak, rendszeresen közöl a kolozsvári Ellenzékben és a Magyar Kisebbségben. Részt vesz Keleti Sándor Kék könyv (1925) c. antológiájának szerkesztésében.
Maradi és haladó irodalom? c. értekezése „az egyszerű és természetes szép” szolgálatában jelöli meg ars poeticáját, egy másik írása pedig már a címében is vallja: Van erdélyi irodalom (1926). Teljesen az írásnak szentelve további életét, az Ellenzék, Magyar Kisebbség mellett 1928-tól az Erdélyi Helikon hasábjain jelentette meg esszéit és értekezéseit. Az aradi Újságírói Klub és Kölcsey Egyesület elnöke, az EIT és KZST tagja, az Erdélyi és Bánsági Népkisebbségi Újságíró Szervezet elnöke. 1930-ban Kolozsvárra költözött, és az Ellenzék főmunkatársa lett.
Közírása mindenkor liberális-demokrata szellemiségű. Elítélte s „a nagy erdélyi bűn”-nek nevezte a magyar értelmiségi réteg kivándorlását. Az OMP széles népi alapokra helyezését és a munkásság bevonását sürgető Reform-csoport szónokaként olyan elveket hirdetett, melyek „földi dolgok, de égi illatuk van”; Verjünk hidat c. írásában a román–magyar közeledésnek tör utat a jogegyenlőség alapján (1932). A kisebbségi sérelmeket feltáró harcos cikkei miatt „sajtóvétség” ürügyén ötvenszer áll bíróság elé. „Alapos történelmi és politikai ismeretei és ihletett óráiban elragadtatott tollvezetése a legmeggyőzőbb erdélyi politikai íróvá teszik” – így jellemzi publicisztikáját Osvát Kálmán lexikonja.
Írásaiból kiemelkedik tanáráról, Márki Sándorról írt tanulmánya az Ellenzékben (1923), A kisebbségi ildom c. írása az Újságíró Almanachban (1927), Arad c. irodalmi városismertetése (1930) és Kazinczy-portréja (1931) az Erdélyi Helikonban. Kapcsolatát Kuncz Aladárral Másvilági érdek c. alatt az Erdélyi Helikon Kuncz-emlékszámában (1931) írta meg.
A II. világháború idején a budapesti Magyar Nemzetben megjelenő cikkeivel képviseli a transzszilvanizmus liberális-humánus szellemi hagyatékát. Aláírta a Magyar Történelmi Emlékbizottság háborúellenes felhívását (1942), előszóval látta el a neve alatt megjelenő 48-as Erdély c. kolozsvári zsebkönyvet (1943). A magyar kormány megbízásából ő vitte Magyarországra Petőfi kardját az aradi múzeumból (1948). Visszaemlékezéseiben Ruffy Péter így ír róla: „Független volt cselekedeteiben, tetteiben, híres cikkeiben, amelyek csak egyet, csak a nép javát szolgálták.” Innen értesülünk Naplójáról is, amelyben „Spectator” megírta saját korát és neves kortársait.
Önálló művek
A nemzeti királyság eszméjének kialakulása (Arad, 1900); Osdolai gróf Kuun Géza emlékezete (Déva, 1905); Macaulay (Arad, 1908); Néhány szó a Tanácsköztársaságról (Bp. 1919); Petőfi Sándor (Arad, 1922); Arad (városkép. Bp. 1937); Az erdélyi út (s. a. r. György Béla. Szudvh. 1995)
Gyűjteményes kötetekben: A két serpenyő. In Németh László: Magyarok Romániában (Mvh. 2001); Un gând amar. Decenşa minoritară. Greşeala cardinală. In Maghiarii din România şi etica minoritară (szerk. Lucian Nastasă, Salat Levente. Kv. 2003); A költő halála. In Dsida Jenő emlékezete (szerk. Sas Péter. Kv. 2009)
A magyarság vezéreihez. Magyar Kisebbség, 2003/1.
Írói álnevei: Spectator, Szürke barát, Sétáló úr.
(Ko. J.)
Irodalom
Mikó Imre: Huszonkét év. Bp. 1941. (A reform-csoport, 66–70, 112–114.) Méliusz József: Spectator, az irodalomkritikus I-II. Utunk 1969/25, 26. Újraközölve Az illúziók kávéháza. 1971. 182–97. Teleki Ádám szóbeli közlése a Krenner-féle mozgalomról. A marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság levelesládája. 1973. 543-44. Ruffy Péter: Világaim. Bp. 1979. 311–15.