Kolozsvár/Cluj Napoca, Rózsa u./str. Samuil Micu 12A/3     0040 264 597 450

Méhkas Diákszövetkezet eredetileg 1936-ban Kolozsvárt 101 pályakezdő fiatal alapította gazdasági szövetkezet, mely élén Deák Ferenccel a falu termékeinek városi értékesítését és a fiatal főiskolai végzettek elhelyezkedését kívánta szolgálni, üzleteket, tejgyűjtő állomásokat létesítve s a hivatalos diákmenzákról kiszorult magyar diákok számára étkezdét nyitva. A bécsi döntés után *Tóth Samu vezetésével a visszatért *Ferenc József Tudományegyetem hallgatói ~ címen átszervezték a szövetkezetet, s könyv- és papírkereskedést nyitottak a Mátyás király tér 2. szám alatt.

Az így létesült új szövetkezet szerepet vállalt a *Termés és a *Március kiadásában és terjesztésében, Móricz Zsigmond, Erdei Ferenc, *Kovács Imre meghívásával irodalmi estéket rendezett, könyvnapokat szervezett, majd 1944 után maga is könyvkiadásra vállalkozott. *Kerekes Jenő ügyvezető igazgatósága alatt (1944-46) itt jelent meg 1945-ben Arany János Toldija *Gy. Szabó Béla címlapjával és képeivel, *Vita Zsigmond jegyzeteivel, továbbá Kós Károlytól a Budai Nagy Antal históriája, valamint Petőfitől Az apostol és a János vitéz *Faragó József gondozásában. A következő 1946-os esztendőben a ~ kiadásában került a közönség elé *Benczédi Sándor három mesejátéka A csillagszemű juhász címmel, s *Faragó József Kevély Kereki c. népi játék- és Petőfiről szóló népmese-gyűjteménye László Gyula rajzaival. Az utolsó Méhkas-kiadvány *Izsák József Bölöni Farkas Sándor, a történetíró c. tanulmánya (Kv. 1947).

1947 végén a diákszövetkezetet beolvasztották a MÁGISZ (Munkások Általános Gazdasági és Ipari Szövetkezete) keretébe.

Címkék:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük