Kolozsvár/Cluj Napoca, Rózsa u./str. Samuil Micu 12A/3     0040 264 597 450

Sámi László emlékezete – A zilahi, majd a kolozsvári ref. kollégium neves történelemtanára (1817–81), az erdélyi 48 lelkes Kossuth-párti publicistája emlékezetét az 1950-es évek elején, az erdélyi baloldali politikai gondolkodás előzményeinek újrafelfedezése rendjén *Hajós József hozta vissza a köztudatba. Darabán Józseffel közösen sajtó alá rendezett és 1955-ben kiadott szemelvényes – és szöveghűség szempontjából nem igazán megbízható – Sámi-kötetében azt a személyiséget mutatta be, aki a 48-at megelőző időkben és a forradalom alatt nem csak tanárként hirdette, hanem cselekvően képviselte is a francia forradalom hármas jelszavában kifejezésre jutott eszméket, valamint a rohamosan terjedő természettudományos gondolkodást is. Ennek következménye volt, hogy az erdélyi Kossuth-párti tábor jeles képviselőjeként 1849 után le kellett mondania tanári katedrájáról, mert nem akarta bajba hozni iskoláját. Történelmi tárgyú írásaiban – emelte ki Hajós az akkori idők szellemében – „…eltérően az Erdélyben akkor [a 19. század második felében] közkeletű, teljesen idealista történetfelfogástól, komoly figyelmet szentelt a termelőerőknek, az emberek önfenntartását biztosító tényezőknek”. Ő idézi – már Sámi kolozsvári kollégiumi tanár korából, 1862-ből – egy tanévnyitó beszédét, amelyben kijelentette: „…az iskolában az emberi szellem minden tehetségét csatára és győzelemre kell segíteni… A tanuló ifjúnak nemcsak ahhoz van joga, hogy az *igazság keresésére képesíttessék, hanem arra is, hogy a *szabadság használatára begyakorolják és eközben emberi méltóságában meg ne sértsék. Erre eszköz a fegyelem és a moralitás.”

A *népnevelés ügyét is fontosnak tartotta. Szintén Hajós idézi bevezető tanulmányában egy 1867-ben a Magyar Polgárban közölt cikkéből: „A *népnevelés ügye politikai, nemzetgazdászati, társadalmi és még sok más tekintetben hazánk jövőjére a legfontosabb ügyek elsője…, az egész nemzet közös érdeke, melyre minden polgárnak joga, de kötelessége is van.”

Néhány évvel később Nagy Géza már hitelesebb képet rajzol a 19. század érdemes erdélyi tanáregyéniségéről, a kolozsvári Református Kollégium tanáráról.

Sámi László. Bevezető tanulmánnyal és jegyzetekkel ellátta *Hajós József és Darabán József. Buk. 1955. – Dávid Gyula: Sámi László. *Igaz Szó 1956/4. – Nagy Géza: Sámi László. *Református Szemle 1958/1.

(S. Zs.)

Címkék:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük