Váradi Mária (Nv., 1923. dec. 20. – 2002. nov. 2. Zernyest) – újságíró. Szülővárosában végezte gimnáziumi tanulmányait (1932–40); később a kolozsvári egyetemen lélektan szakra iratkozott, párhuzamosan a hároméves Társadalomtudományi Főiskolát is elvégezte. 1946-tól az Igazság, majd a Romániai *Magyar Szó újságírója, a bukaresti *rádió magyar adásának és a nagyváradi Fáklyának munkatársa. 1953-ban politikai okból eltávolították a sajtóból és két évet a békási munkatelepen kellett eltöltenie, majd évekre kényszerlakhelyet jelöltek ki számára Szászrégenben. Itt tisztviselő lett, cikkeit álnéven vagy név nélkül közölte, közben szerkesztette a Glasul Pădurii c., erdőmunkásoknak szóló sokszorosított újságot. 1963–64-ben mint irodalmi szabadfoglalkozású Bukarestben dolgozott.
Első versei 1942-ben jelentek meg *a Nap c. folyóiratban, 1943-ban a váradi *Erdélyi Lapok közölte háborúellenes verseit. 1966-tól 1987-ig, nyugdíjazásáig a *Brassói Lapok munkatársa. 1990–91-ben a Valóság (Buk.), 1991-től az Erdélyi *Napló közli esszéit, riportjait, interjúit. Román és német lapokban is közölt írásokat.
Álneve: Baksa Mária.
Kötete: Mócok asszonya (színdarab, Buk. 1949). Versei jelentek meg a *Szász János által szerkesztett Sokan szólunk c. antológiában (Buk. 1950), később Ana Blandiana verseiből is fordított.
Önéletrajzi regénye kéziratban.
(S. Zs.)