Visky Árpád (Székelyvécke, 1940. júl. 8. – 1986. jan. 12. Sepsiszentgyörgy) – színművész, előadóművész. Középiskoláit Székelykeresztúron végezte, majd a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolán szerzett diplomát (1963). Utána a sepsiszentgyörgyi színházhoz került, ahol 1963–65, majd 1975–83 között színész. Közben tíz éven át a marosvásárhelyi Nemzeti Színház tagja volt. 1983. febr. 23-án letartóztatták, s pontosan ma sem ismert politikai vádak alapján ötévi börtönre ítélték. Másfél év után, 1984. aug. 23-án szabadult, de a színpadra többet nem engedték visszatérni. Mint segédmunkás dolgozott Sepsiszentgyörgyön és Marosvásárhelyen. Roncsolt idegrendszere nem bírta sokáig, öngyilkos lett.
Már főiskolás korában kitűnt művészi tehetségével: Tartuffe szerepét felváltva alakította tanárával, Kovács Györggyel a marosvásárhelyi színpadon. Későbbi emlékezetes alakításait Kleist Amphitryon, Dürrenmatt Az öreg hölgy látogatása, Vörösmarty Csongor és Tünde, *Sütő András Csillag a máglyán, Káin és Ábel, A szúzai menyegző, Katona József – Illyés Gyula Bánk bán, *Csiki László A nagypapa látni akar benneteket, Büchner Woyzeck, Caragiale Az elveszett levél c. darabjaiban láthatta a közönség. Színpadi alakításaiban kerülte a harsányságot, többnyire visszafogott hangon szólalt meg, de mindig feszültséget hozott a színpadra. Az általa megjelenített figurák inkább a rendkívüli erővel visszafojtott, mint a kirobbanó energiától maradtak emlékezetesek.
A székelyudvarhelyi Népszínházban rendezőként is bemutatkozott: 1982-ben ő állította színpadra Harold Pinter A gondnok c. darabját.
Előadóművészként Százszor is, végül is című Ady- és Az értelemig és tovább című József Attila-műsorai a legemlékezetesebbek.
2007-ben – Kaszás Attilával, Bánffy Miklóssal és Jékely Zoltánnal együtt – a Magyar Művészetért posztumusz díjjal tüntették ki. Nevét viseli a sepsiszentgyörgyi Művelődési Ház színjátszó köre és szülőfaluja Művelődési Háza.
Bogdán László: A tékozló V. Á. égő évei. *A Hét 1990/2. – Szőcs Géza: Kommentárok egy régi recenzióhoz. *A Hét 1990/2. – Sylvester Lajos: Egy művész pusztulása. V. Á. rejtélyes halála. Háromszék 1994. jan. 15–20. – Kudelász Ildikó: V. Á.-ra emlékezünk. Háromszék 1995. jan. 10. – Szász-Mihálykó Mária: Az én népszínházam. Székelyudvarhely 2003.
(S. A.)