ISBN: 978-973-26-1151-7

Nyárády Erazmus Gyula emlékezete

29.00 lej

Szerkesztette: Bartók Katalin
A fedőlapot Matei László tervezte.

Cikkszám: 1151 7 Kategóriák: , Címkék: ,

Leírás

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Természettudományi és Agrártudományi Szakosztályának szervezésében 2011. április 11-én emlékülést rendeztek Nyárády Erzamus Gyula, a nagy hírű botanikus születésének 130., halálának 45. évfordulója alkalmából. Az emlékülésen vetődött fel a gondolat, hogy Váczy Kálmán és Bartha Sándor 1988-s könyvét (Nyárády Erazmus Gyula, a természettudós) újra közzé kéne tenni. A tervezgetés rendjén úgy döntöttünk, hogy kiegészítjük a kötetet az emlékülésen elhangzott szövegekkel. Kutatásainknak talán legfontosabb eredménye, hogy Váczy Kálmán hagyatékában megtaláltuk a kéziratban maradt Monografia băilor sărate Sovata şi împrejurimile sale című tanulmánykötetét, amelyet könyvünkben röviden ismertetünk, de arra is büszkék lehetünk, hogy rátaláltunk eleddig kéziratban fennmaradt esszéjére (Az alkotás öröméről). A tartalomjegyzéken végigtekintve még sok újdonság tűnik fel e könyv lapjain. Elég ezek közül a Nyárády időszerűsége című fejezetet említeni, amely bizonyítja, hogy Nyárády Erazmus Gyula munkásságát ma is elismerik, és az általa jelzett irányokban tovább kutatnak.
A botanika szakterületén dolgozó kutatókon kívül könyvünk igen hasz­nos lehet a biológia–környezettudomány és az agrár szakos egyetemi hallgatók számára is. De szívből ajánljuk mindenkinek, akit vonz a ter­mészet, hiszen Nyárády Erazmus Gyula európai jelentőségű, elismert botanikusként igen sokat tett e minket körülölelő csoda elmélyültebb megismeréséért.
Bartók Katalin

 

Wanek Ferenc levele Bartók Katalinhoz és Jakabffy Tamáshoz

Tisztelt címzettek!

Nagy örömmel vettem kézhez a Nyárády Erazmus Gyula emlékezete című könyvet. Örömmel, nemcsak amiatt, hogy a jeles növénytanász régen megérdemelte volna egy ilyen mű kiadását, hanem azért is, mert tiszteletem jeléül, bekerült saját írásom is, melynek gondolatával már évek óta foglalkoztam. Ám – úgy tűnik –, mint mindennek, árnyoldala is van, mely részben rám m vetül. Ezért írom e levelet.
A dolgozatomba – kétségtelenül: jóindulattal – valaki(k) szövegváltozásokat vittek be, anélkül, hogy arra vonatkozóan a véleményemet kikérje(-ék), holott volt rá kellő idő. Nem az írásukat késve leadók közé tartozom.
Nekem is van szerény lektori–szerkesztői gyakorlatom, ami több ezer oldalra rúg, akár lexikonokról, tudománytörténeti könyvekről vagy folyóiratokról, akár vaskos konferenciakötetekről legyen szó (csak ez utóbbiból több mint 30, átlagban egyenként jóval a 100 oldalt meghaladón). Én is vétettem az elején, aztán megtanultam, ha változtatok akár a szerkezeten (például a hivatkozásokat a záró irodalmi felsorolásból lábjegyzetbe vitele, vagy fordítva, a forrásra hivatkozás két eltérő formájában a szövegformázás is különböző) akár szóhasználaton vagy mondatszerkezeten, illik a nyomdába küldés előtt a szerzővel azt egyeztetni, azaz, visszaküldeni a nyomdai forma átolvasására, javítására. Így is, a kis ördög elég elírást, hibát tartogat az újraolvasó szerző és szerkesztő bosszantására.
Kerestem a könyv lektorának nevét. Lektor nincs a kolofonban feltűntetve. Ez esetben, a szerkesztő felelőssége a szerzők eredeti szövegébe bevezetett minden módosításért. (Ilyen kettő is szerepel a könyvben: a belső címoldalon: Bartók Katalin, a végén [a nem számozott 312. oldalon]: Jakabffy Tamás. Ezért mindkét szereplő név gazdájához megpróbálom észrevételeimet visszajuttatni.
Nem akarom vitatni a szórendi és kifejezésbeli módosításokat, csak ott, ahol azok értelemmódosítók, mégpedig a mondanivaló és a szakmai tisztaság kárára. Ugyan vannak nyelvi kifogásaim is, ezeket nem mind teszem szóvá, mivel nem vagyok nyelvész.

– A 157 oldal 2. bekezdés, 3. mondat eredetileg így hangzott:
„Jelesen, egyik kiemelkedő értékű monográfiája – mely a Torda-hasadékát[1] volt hivatva bemutatni [Nyárády 1937] – végén, előrukkolt Erdély e csodás természeti kincse keletkezésének azon elméletével [Csolnoky 1926], mely azt barlangbeszakadással magyarázta, ennek alátámasztására, a maga érveit sorakoztatva fel.”
A megjelent szöveg:
„Jelesen: a Tordai-hasadékot bemutató, kiemelkedő értékű monográfiája végén, előrukkolt Erdély e csodás természeti kincse keletkezésének azon elméletével,97 mely azt barlangbeszakadással magyarázta, ennek alátámasztására, a maga érveit sorakoztatva fel.”
Ebben az első könyvészeti utalás (Nyárády Erasmus Gyula 1937: A Tordahasadék monografikus ismertetése, „Lyceum” nyomda, 196 o. Cluj.) kimaradt a lábjegyzetekből, ami már maga a szövegolvasó általi követését nehezíti, hiszen a következő rész ehhez a műhöz kapcsolódik. A nagyobbik galibát azonban az okozza, hogy a nevek elhagyásával, és e lábjegyzet hiányában az „azon elméletével” birtokos ragja hallgatólagosan Nyárádi monográfiájára utal, holott, az a hasadék keletkezésének Cholnoky által felvetett elméletére vonatkozik, súlyos félreértést generálva, mintha az elmélet a Nyárádié lett volna, holott ő csak átvette és érvekkel igyekezett bizonyítani azt.
Van azonban e részben egy másik, Nyárády érdemeit csökkentő módosítás is: az eredeti szövegben a 4, itt 1-es számmal megjelenő lábjegyzet kivágása, illetve az eredeti szövegben a „Torda-hasadéka” kifejezésnek „Tordai-hasadék”-ra módosítása (a továbbiakban következetesen). Ezt fölöslegesnek is tartom kommentálni, miután a tegnap erről nagyon egybehangzó párbeszéd zajlott.

– Szerencsétlen szócsere, illetve átfogalmazás történt a 160. oldal felső bekezdésének utolsó mondatában is, mely eredetileg így hangzott:
„Ám komoly tanulmány is kikerekedett az itt szerzett adataiból, mégpedig a Román Tudományos Akadémián, 1950. június 2-án tartott székfoglalója az, mely szakavatottan veti össze a szováta-fürdői sókarsztot a ritkaságszámba menő erdei növénytakarójával [Nyárády 1950].
A megjelent szöveg:
„Ám komoly tanulmány is kikerekedett az itt szerzett adataiból, mégpedig a Román Tudományos Akadémián, 1950. június 2-án tartott székfoglalójában szakavatottan korrelálja a szováta-fürdői sókarsztot a ritkaságszámba menő erdei növénytakarójával.111”
Itt, a „korrelálja” szó azért helyettesíti szerencsétlenül az összevetni igét – eltekintve attól, hogy az utóbbi magyarabb –, mert a helyettesítő egészen más értelmű a földtani szaknyelvben, így egy szaktársnak igen disszonánsan [ha már a bejavító az idegen kifejezéseket kedveli, hát értse!] hangzik. (Azt már csak zárójelben jelzem, hogy a Szovátafürdő egybeírandó, a kötőjeles írásmód azokra a fürdőhelyekre vonatkozik, melyek nem – vagy nem voltak – önálló közigazgatási egységek, alegységek. Lásd Tusnádfürdő, Málnásfürdő, versus Szamosfalvi-fürdő, Jegenye-fürdő. Irodalmához: Szabó M. Attila, Szabó M. Erzsébet 2003: Erdélyi helységnévtár, Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, p. 183; Hajdú-Moharos József 2000: Magyar településtár, Kárpát–Pannon Kiadó, Budapest, p. 218).
Van itt az átfogalmazásban egy másik bukfenc is (csak azért megyek bele, mert ha már idéztem a mondatot, lássuk minden vonatkozását, egyébként, nagyon sok más kifogásolható átírás van még a teljes szövegben – bár távolról sem állítom, hogy mind az): az eredeti mondatban a jelen idős „veti össze” a székfoglaló [kinyomtatott] állítására vonatkozik, a módosított szövegben az ige – kimondatlanul is – Nyárády [egykori] megfogalmazására. Csakhogy, a kinyomtatott székfoglaló szövege ma is olvasható, ott a jelen idő jogos. Nyárády megfogalmazása régmúlt idejű, illett volna múlt időt használni. Az igaz, hogy sokan jelen időben írnak, szólnak rég lezárt folyamatokról: modoros szépirodalmi átvétel, ami (nemhogy indokolatlan, de) bántó – vagy akár zavaró is lehet – tudományos szövegben. Erről egy nagyon meggyőző dorgálást vágtam zsebre Faragó József néhai filológus akadémikusunktól, azóta az ilyen megfogalmazásokat kényesen kerülöm.

– Van azonban a jelen idő–múlt idő, ellenkező irányú, sikertelen módosítására is példa: a 158. oldal felső bekezdése második mondatának eredeti megfogalmazása:
„A térség pedig az utolsó 10 000 000 évben lassan, de folyamatosan emelkedik [Socolescu és t. 1975].
A módosított szöveg:
„A térség pedig az utolsó tízmillió évben lassan, de folyamatosan emelkedett.103”
A gond az, hogy az átfogalmazás – a múlt idő használatával – lezárt folyamatnak tünteti fel az emelkedést, holott az a jelenben pont olyan intenzitással folyik, töretlenül, mint korábban. Ezért használtam a jelen időt. Pont erre vonatkozik az idézett irodalmi forrás is.

– Még egy apróság: a jóindulatú átjavító gondosan kicserélte a ʻKolozsvárt’ szóalakot ʻKolozsváron’-ra. Nekem egykori, kiváló magyartanárom (András Ágoston – róla lásd: Tóth Hajnal: Ő veszített közülünk a legtöbbet, Várad, 2014/8. Nagyvárad, világhálón is olvasható: http://www.varad.ro/node/1253) arra tanított, hogy a magyar nyelv sajátossága, és gazdagságának egyik megnyilvánulása, hogy a helységnevek ragos formái egymástól elütők: Brassóban, Nagyváradon, Kolozsvárt, Pécsett. Tartom e szabálytalan szabályt! Hogy hangozna: Brassón vagy Brassótt, Nagyváradban, Kolozsvárban vagy Pécsben?

Még egy, számomra bosszantó, de mások szemében elsikló könyvszerkesztési észrevétel. Írásom az Egyéb irányú munkássága alfejezetbe, a térképészeti és növényrajzi, fényképészeti tevékenységének vázolása közzé ékelődött. A földfelszín-alaktan kivételével mindegyik tulajdonképpen eszköz- és módszerhasználat körébe tartozik. (A térképészet is eszköz: tudás, de nem tudomány. A tudomány folyamatok tanulmányozásán alapuló, törvényszerűségek feltárására irányuló emberi tevékenység.) A geomorfológia a geológiából, annak eszköztárával és módszertanával dolgozó, önállósult valódi tudomány, és nem a térképészet függeléke, hanem fordítva. Ha már ez lett a csoportosítás, konkrét esetünkben, a térképészet (topográfia) a földfelszín-alaktannak (geomorfológiának), a növényföldrajznak és növénytársulás-tannak (fitoszociológia) nélkülözhetetlen eszköztárába tartozó, tudást igénylő mesterség, de nem tudomány. (Van a térképészet mögött tudományalap is, amit geodéziának neveznek, és a gömbfelülethez közelítő Föld-felszín síkban való ábrázolásának módszereit kutató tudományterület, de nem ezt művelte Nyárády.) Így, a térképezés igen helyesen, a növényrajzolás (melynek Csapody Vera volt az emblematikus magyar képviselője, s aki mögött semmivel sem maradt le Nyárády) és a fényképezés társaságába tartozik. Nyilván, a geomorfológiát nehéz volt a könyvbe szervesen beilleszteni, de pont ebben a formában, Nyárády eszköztárában is kiválóságát méltató alfejezetben, a térképezés farkaként megjeleníteni, nem a legsikeresebb. Valójában Nyárády érdemeit rövidíti.

Sajnálom, de az elmondottak miatt, kicsit feszengek a cikkem ilyetén való megjelenése miatt. Tudtommal nem is vagyok egyedül, ifjabb Szabó T. Attila is jelezte nekem (a kötetnek még csak a tartalomjegyzékét ismerve), hogy méltatlannak érzi, hogy megkérdezése, (legkevesebb:) átnézése nélkül került a cikke a könyvbe, holott korábbi írásához viszonyítva sok új mondanivalóval rendelkezik Nyárády Antallal kapcsolatban.
Magam részéről, nem tartanám egyenesnek, ha észrevételeimet nem juttatnám el a kifogásaimért felelős, általam vélhető személyeknek.
A kötetet egészét továbbra is igen jónak tartva, az elfogadható módosításokat megköszönve, de a hibákért méltatlankodva, maradok tisztelettel,

Wanek Ferenc

[1] Az elnevezés helyességét Szabó T Attila [1937] előbb hevesen támadta, bár már akkor is belátta, hogy a Nyárády által használt helynév-változatnak történelmi elsőbbsége van (első említése: ʽThorda hasadekjaʼ alakban, 1291-ből, lásd: Jakó Zsigmond [1997]: 289. oldal [482 sz. oklevél]), mely névváltozat a 19. századig fennmaradt. Utóbb e kérdésre visszatérve, már elfogadta ennek egyenlő jogossággal való használatát. Az elsőbbség jogán, mi az itt írt formát tartjuk használandónak.

 

További információk

Kötészet

varrott

Megjelenés éve

2016

Borító

keménykötés

Méret

17 x 24 cm

Oldalszám

312

Sorozat

Önálló köteteink

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Nyárády Erazmus Gyula emlékezete” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük