Benedek Marcell (Budapest, 1885. szept. 22. – 1969. máj. 30., Budapest) – író, irodalomtörténész, műfordító. ~ Elek fia. A budapesti egyetemen szerzett magyar-német szakos tanári diplomát, a magyar kommün alatt kifejtett tevékenysége miatt megfosztották középiskolai tanári állásától, s mint kiadói lektor és műfordító tartotta fenn családját. A gyermekkor kisbaconi emlékein túl irodalmi indulásának sikerei is Erdélyhez, közelebbről Kolozsvárhoz kapcsolják, ahol a legtöbb példányban kelt el első nyomtatásban megjelent műve, a Don Juan feltámadása c. verses regénye (1904), és az ő fordításában átütő sikert aratott Edmond Rostand verses színjátéka (Napkeleti királykisasszony). Ez a viszony még szorosabbra fűződött a két világháború között, amikor apjának irodalomszervezői tevékenysége révén alkalma nyílt megismerkedni a fiatal székely írókkal, Kuncz Aladár pedig a haladó polgári vonal képviselőihez hozta közelebb. Így vált a 20-as években az Ellenzék és a Cimbora munkatársává, de megjelentek írásai a jelentősebb romániai magyar lapok szinte mindegyikében. Helyzetismeretének bizonyítéka az 1927-es Irodalmi Lexikon, melynek előszavát Kisbaconból keltezi, valamint a Literatura c. folyóirat 1930-as almanachjában közölt megrázó emlékirata édesapja utolsó éveiről: a Magyar író tragédiája 1929-ben. A Kemény Zsigmond Társaság sokszor szívesen látott vendégelőadója.
Romániai kapcsolatainak tartósságához az is hozzájárult, hogy mint a magyarországi Kiadók és Könyvkereskedők Egyesületének főtitkára módjában volt elősegíteni a romániai magyar irodalom terjesztését, ill. egyes írók (köztük Szántó György) műveinek budapesti kiadását. Az ő kezdeményezésére indítja meg 1939-ben a Singer és Wolfner cég az Erdélyi Írások-sorozatot, amely a tervek szerint elsősorban történelmi életrajzokat, életrajzi regényeket és korrajzokat foglalt volna magába. E vállalkozás némi késéssel megjelent sorozatnyitó kötete Janovics Jenő A Farkas utcai színház c. monográfiája (1941).
Az irodalmi műveltség terjesztésében és a műfordításban európaisága s humánuma bontakozik ki. Szívesen vezeti be olvasóit a világirodalom, elsősorban a francia nagyok élményszerű ismeretébe, jeles és maradandó alkotások felől tárja fel az egymást követő eszmei és stílusirányzatokat. (A bekezdésnek a cenzúra által törölt befejező része:) Rabelais, Corneille, Racine, Balzac, Flaubert, Stendhal, Hugo, Maupassant, Mauriac, Rolland, Martin du Gard, France műveinek fordításával s ezekhez angolból Dickens, Kipling, Shaw, Mark Twain, H. G. Wells, Steinbeck írásainak átültetése csatlakozik korának széles körű irodalmi tájékozottságát alapozta meg a magyar olvasótáborban, apja szokatlanul nagy könyvtermése után új csúcsot érve.
A fasiszta terror 1944 tavaszán kisbaconi önkéntes száműzetésbe kényszerítette. A felszabadulás után, 1945 áprilisában írótársai meghívására Kolozsvárra költözött, bekapcsolódott az új alapokon szerveződő szellemi életbe, s jelentős szerepet vállalt irodalmunk közüggyé válásában. Kezdetben a Világosság irodalmi-művészeti rovatának munkatársa, majd 1946 februárjától mint a szerkesztőbizottság tagja vezeti Balogh Edgárral, Kacsó Sándorral és Kós Károllyal együtt az MNSZ napilapját. Szentimrei Jenő felkérésére tanácsosként irányítja a kolozsvári magyar színház művészeti tevékenységét. A közönség tájékoztatására színvonalas mikroesszéket írt a műsorfüzetekbe, modern felfogású rendezéseivel pedig hathatósan hozzájárult a színház színvonalának emeléséhez. Az ő feldolgozásában került színre 1945-ben a Lúdas Matyi, továbbfűzve a Móricz-féle Fazekas-dramatizálás akkor ismert részletét; a kezdeményezésére alakult kolozsvári kamaraszínházban mutatták be fordításában oratóriumként Romain Rolland Szerelem és halál játéka és Racine Bérénice c. darabját. Megindulása időszakában munkatársa volt az Utunknak, hasábjain jelentős vitát folytatott Gaál Gáborral Arany János Toldijáról.
Sokoldalú működésének eredménye a Bolyai Tudományegyetem irodalomesztétikai tanszékének professzoraként végzett munkája. Tanítványai között volt Bajor Andor, Deák Tamás, Földes László, Jánosházy György. Hivatásának alapelve hogy az irodalom szeretetének „forróságát másokba is átsugároztassa” indítja Az irodalmi műveltség könyve (Kv. 1946) c. kompendium összeállítására, amely a JBA 1946-os könyvnapi kiadványaként jelent meg s végleges formát Az olvasás művészete (Bp. 1957) c. kötetben kapott. 1947 őszén visszaköltözött Budapestre, s az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanára nyugalomba vonulásáig (1962). Romániai kapcsolatai nem szakadtak meg: 1956 nyarán volt hallgatói kérésére Kolozsvárt előadást tartott az irodalom időszerű kérdéseiről; a háromkötetes Magyar Irodalmi Lexikon (Bp. 1963–65) főszerkesztője. 1967-ben az Utunk írógárdájával rögtönzött Kisbaconban kerekasztal-értekezletet a hagyomány és újítás, valamint az írói felelősségtudat kérdéseiről. Utolsó cikke a kisbaconi Benedek Elek Emlékház felavatása alkalmából jelent meg az Utunkban (1969/21).
Budapesten megjelent munkái közül erdélyi vonatkozásúak: Naplómat olvasom (önéletrajz, 1965); Szépen élni (esztétikai írások, 1968). (A szócikk eredetileg így hangzott:) Budapesten megjelent legismertebb munkái közül erdélyi vonatkozású: Délsziget, avagy a magyar irodalom története (1928, újabb kiadás 1949); Hamlet tanár úr (regény, 1928); Tégy, amit akarsz (regény, 1933); A bálvány (regény, 1948); Először életemben (elbeszélések, 1957); Shakespeare (esztétikai tanulmány, 1957); Romain Rolland (esztétikai tanulmány, 1961); Könyv és színház (irodalomtörténeti tanulmányok, 1963); Naplómat olvasom (önéletrajz, 1965); Szépen élni (esztétikai írások, 1968).
(K. K.)
Huszár Sándor: Az író kertjében B. M.-nél. Utunk 1967/31. Jancsó Elemér: B. M. életműve. Korunk 1969/12; újraközölve Kortársaim, 1976. 224–228. Szekér Endre: Szépen élni. Arcképvázlat B. M.-ről. Korunk 1976/79. Benedek István: B. M. Tények és tanúk. Bp. 1977. B. M.-hez írt 23 levél. BLev. I. 1979.