György Lajos (Marosvásárhely, 1890. ápr. 3. 1950. dec. 31. Kolozsvár) irodalomtörténet-író, bibliográfus, szerkesztő. Tanulmányait Csíkszeredában kezdte, középiskolai és egyetemi fokon Kolozsvárott végezte, ahol bölcsészeti doktorátust is szerzett. Előbb a budapesti gyakorló gimnáziumban, aztán két évig a mezőkövesdi kat. gimnáziumban helyettes tanár. 1916-tól a kolozsvári Marianum tanára, később igazgatója. 1920 és 1923 között a Marianum mellett működő koedukációs polgári iskolai tanárképző főiskola tanára és igazgatója. 1927-ben külföldi tanulmányutat tesz, másfél esztendőt tölt Németországban, ahol irodalomtörténeti kutatások mellett a kisebbségi életforma művelődési feladatainak és a főiskolás *ifjúság nevelésének tanulmányozásával foglalkozik. Hazatérte után 1928 novemberétől a katolikus, református és unitárius egyházi hatóságok megbízzák a kolozsvári magyar egyetemi hallgatók tanulmányi ügyének igazgatásával. A piarista Lyceum-könyvtár igazgatójaként szervezte meg az egyetemi hallgatók szemináriumát és kézikönyvtárát.
Az EME titkára (193140), majd a Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztály elnöke (194047), 1931-től a budapesti tudományegyetem bölcsészeti karán magántanár, 1940-től 1947 tavaszáig a kolozsvári magyar egyetem nyilvános rendes tanára és prorektora. Több erdélyi és magyarországi irodalmi társaságban tevékenykedett; 1931-ben az MTA levelező tagjává, 1942-ben az MTA rendes tagjává választotta. Az Erdélyi Róm. Kat. Egyházmegye egyik világi vezetője haláláig, az Egyházmegyei Tanács (Státus) igazgató tanácsosa, az *Erdélyi Katolikus Akadémia főtitkára és az Erdélyi Katolikus Népszövetség alelnöke.
Szerkesztette a Pásztortüzet (192428), a *Pásztortűz Könyvtár és az Erdélyi Klasszikus Regények sorozatát, az Erdélyi Irodalmi *Szemle (192629), az *Erdélyi Iskola (193344) folyóiratokat, az *Erdélyi Katolikus Akadémia Felolvasásait (19291933) és az EME kiadványait: az ETF-sorozat 1120. számát (192640). Az *Erdélyi Múzeum folyóiratot életre keltette és szerkesztette (193040), az EME vándorgyűléseinek emlékkönyveit (193140) is összeállította.
A romániai magyar irodalmi és tudományos élet buzgó munkása, majd egyik irányítója és szervezője a két világháború között: önálló kiadványként megjelent filológiai vonatkozású munkáinak száma megközelíti a félszázat. Nagyszámú irodalom- és művelődéstörténeti érdekű cikkei 1911-től 1948-ig saját lapjain kívül főleg a budapesti Egyetemes Philologiai Közlöny, Irodalomtörténeti Közlemények, Irodalomtörténet, Ethnographia, Magyar Nyelv, Budapesti *Szemle, ill. a Romániai Ellenzék, Erdélyi Lapok, Magyar Nép, A Hírnök, Katholikus *Szemle, Egyház és Élet, a négynyelvű Cultura, a brassói Klingsor, a genfi Revue des Études Hongroises és a berlini Ungarische Jahrbücher hasábjain láttak napvilágot.
A pozitivista, filológiai aprómunkára alapozó irodalomtörténeti iskola neveltjeként egy emberöltőn keresztül kutatta a magyar és nemzetközi *anekdotakincs történetét és kapcsolatait. Eredményesnek bizonyult filológiai nyomozást folytatott a magyar *anekdoták több évszázados útja és fejlődése után, kimutatva nyugat-európai és távol-keleti forrásaikat. Ma is haszonnal forgatható többek közt: Andrád Sámuel elmés és mulatságos *anekdotái (Kv. 1929), Eulenspiegel magyar nyomai (Kv. 1932), Kónyi János Demokritusa (Bp. 1932), Magyar *anekdotáink Naszreddin-kapcsolatai (Bp. 1932). Foglalkozott Jókai és Mikszáth *anekdotáinak eredetével: Tárgytörténeti jegyzetek Mikszáth *anekdotáihoz (Bp. 1933), A magyar nábob (Bp. 1934). Kétszázötven vándoranekdota útját követte a XV. század végétől a XX. századig A magyar *anekdota története és egyetemes kapcsolatai c. monográfiájában (Bp. 1934), mely ez irányú munkásságának záróköve. "Egy tekintélyes sor kitűnő részlettanulmány után György Lajos összefoglaló műben megírta a magyar adoma történetét. Rokon természetű kutatások példájára a legszigorúbb filológiai módszerrel, a külföldi irodalom legszélesebb ismeretével, felhasználva kevésszámú elődjének munkásságát, vagy húszezer adoma közül kiválaszt kétszázötven példát, s rajtuk kimutatja a magyar *anekdota származását, világirodalmi rokonságát és vándorlását századokon, nemzeteken keresztül. Így irodalomtörténetünkben külön helyet biztosít az eddigelé bizony mostoha elbánásban részesült kis műfajnak… Könyvének igazi becsét a nyomában következő kutatások fogják megmutatni, melyeknek mind belőle kell kiindulniuk" írja Tolnai Vilmos 1935-ben. Világjáró *anekdoták c. kétszázötven vidám történetet tartalmazó mulattató könyvét (Bp. 1938, 1942) a nagyközönségnek szánta. Ez *Tóth Béla hasonló korábbi kiadványa mellett a legnépszerűbb és legigényesebben összeállított ilyen jellegű gyűjtemény.
Ugyancsak már pályakezdésétől foglalkozott a magyar regény kialakulásának vizsgálatával. Ilyen jellegű önálló kiadványai: Egy fejezet regényirodalmunk történetéből (lovagregények, kísérteti történetek, Bp. 1913); Octavianus (forrástanulmány, Bp. 1914); A magyar regény múltjából (Kv. 1922); A Genovéva-legenda és népkönyv története (Bp. 1929); A százesztendős "Abafi" előzményei (Kv. 1936). Úttörő jellegű munkásságának félezer oldalas szintézise, egyben főműve, A magyar regény előzményei (Bp. 1941) máig a témakör legteljesebb összefoglalásának számít. "A magyar regényről szellemes tanulmányokat, sőt monográfiákat is olvastunk, s most mégis meghökkenve forgatjuk György Lajos hasznos könyvét […] A XIX. század magyar lendületéről még mindig romantikusan gondolkodunk, nemcsak Petőfiről, de sok minden jelenségről hisszük, hogy »üstökösként« tűnt fel egünkön. György Lajos adatai a magyar regény előképéről, a »románról« mutatják ki, hogyan készítette elő e műfaj nemcsak a regényolvasás igényét, hanem az ahhoz szükséges irodalmi ízlést is. 1730-tól 1840-ig 385 »román« megjelenéséről tud, közli a művek teljes címét, eredetijének vagy forrásainak címét, rövid tartalmi ismertetését s irodalmából is mindazt, ami születésére fényt vethet […] Szempontjaival nem mindig ért egyet az olvasó, de e mű nem vitára ingerel, hanem hálára késztet és tanulásra indít" írja Bóka László 1941-ben.
A kolozsvári összehasonlító irodalomtörténeti iskola utolsó nagy képviselője. Alapvető dolgozataiban tisztázta az egyetemes és magyar irodalom kapcsolatait, közülük kiemelkedik a Magyar elemek a világirodalomban (Kv. 1924) és A magyar és az orosz irodalom kapcsolatai (Kv. 1946).
A régebbi magyar irodalom kutatása mellett több önálló irodalomtörténeti tanulmányában a felvilágosodás és a XIX. század íróival is foglalkozott. Jellegzetes ilyen tárgyú kiadványai: Szép Magelona 1676 (szövegkiadás bevezető tanulmánnyal, Kv. 1911); Kónyi és D’Aulnoy (forrástanulmány, Kv. 1911); Két dialógus régi magyar irodalmunkban (Kv. 1928); Egy állítólagos Pancsatranta-származék irodalmunkban (Kv. 1929); Egy középkori Sibylla-vers régi magyar irodalmunkban (Pécs 1929); A francia hellénizmus hullámai az erdélyi magyar szellemi életben (Kv. 1930); A kordaviselők legrégibb magyar nyelvű rendtartása 1660 (Kv. 1934); Valkai András, egy kalotaszegi énekszerző a XVI. században (Kv. 1947).
A szerveződő romániai magyar irodalom és sajtó első bibliográfusa volt. A romániai magyar időszaki sajtó öt esztendeje 19191923 (Kv. 1924), Az erdélyi magyar irodalom bibliográfiája 19191924 (Kv. 1925) és Az erdélyi magyar irodalom, bibliográfiája, 1925. év (ETF 7, Kv. 1925) c. összeállításai megbízhatók, ma is jól használhatók.
Számon tartotta az erdélyi tudományos és művelődési élet eseményeit, intézményeit, múltját és munkásait is. E vonatkozásban kiemelkedő munkái: Az erdélyi magyarság szellemi élete (Bp. 1926); ua. franciául (Párizs 1928) és németül (Segesvár 1930); Az "Erdélyi Múzeum" története 18741937 (Kv. 1939); Az "Erdélyi Múzeum" ötven esztendeje (Bp. 1940); Erdély könyvtár- és levéltárügye (Pécs 1941); Az erdélyi könyvtárügy és a Kolozsvári Egyetemi Könyvtár (Bp. 1942); A Benigni-könyvtár (Kv. 1943). Megemlékezéseket, életrajzokat írt a két világháború közötti erdélyi tudományosság nagy halottairól, így Balogh Endre, Gyalui Farkas, Borbély István, Bitay Árpád, Rajka László, valamint a múlt századi jeles nyelvész, Bálint Gábor tevékenységét ismertette.
Gonddal szerkesztett Stilisztika és Magyar irodalmi olvasókönyv (Kv. 1922), majd Irodalmi olvasókönyv (Kv. 1924) c. tankönyveit évtizedekig használták középiskoláinkban.
Vallásos *szemlélete bizonyos fokig korlátozta tudományos ténykedését. Például Hermányi Dienes József Nagyenyedi Democritus c. munkájának a nagyközönséghez szóló kiadásából (Kv. 1943) kihagyta az antiklerikális és az arisztokráciára rossz fényt vető *anekdotákat. Kéziratos hagyatékában maradt a magyar írókról szóló, ezer *anekdotát tartalmazó gyűjteménye, sajtóra kész állapotban, bevezető tanulmánnyal ellátva.
Műveinek 109 tételből álló nem teljes jegyzéke a kolozsvári egyetem 194041. tanévi működéséről szóló beszámoló (Kv. 1944) mellékletében szerepel.
Álnevei: Magyar Tamás, Vásárhelyi Gergely.
(K. Á.)
Csűry Bálint: Gy. L.: Az erdélyi magyarság szellemi élete. Erdélyi Irodalmi *Szemle 1927/1. Rajka László: Gy. L.: Egy középkori Sibylla-vers régi magyar irodalmunkban. *Erdélyi Múzeum 1930. 9798.; uő: Tárgytörténeti jegyzetek Mikszáth *anekdotáihoz. *Pásztortűz 1933/4. Bitay Árpád: Gy. L.: A magyar *anekdota története és egyetemes kapcsolatai. *Erdélyi Tudósító 1934. 38990. Bóka László: A magyar regény előzményei Gy. L. könyve. Magyar Csillag, Bp. 1941. 22627. Jancsó Elemér: A magyar irodalomtörténetírás ötven esztendeje a kolozsvári tudományegyetemen. Studia Universitatis BabeşBolyai. Series Philologia. 1969. fasciculum 2. 2729. Dávid Gyula: Találkozások. 1976. 3740.