Kéki Béla (Petrozsény, 1907. dec. 30.) bibliográfus, könyv- és könyvtártudományi szakíró, zenekritikus. Középiskolai tanulmányait a Marosvásárhelyi Róm. Kat. Főgimnáziumban végezte (1926), a kolozsvári egyetemen magyar irodalompedagógiaesztétika szakból folytatott tanulmányokat. Közben György Lajos mellett a Lyceum könyvtár gyakornoka. 1936-tól 1940-ig a Pásztortűz, 1944-ig a *Hitel szerkesztője, 1940-től a Kolozsvári Egyetemi Könyvtár titkára, majd a folyóirat- és hírlaptár vezetője. A II. világháborúban frontra és hadifogságba került, szabadulása után könyvtárosi és szakírói tevékenységét a Magyar Népköztársaságban folytatta, 1946-tól az Országos Széchényi Könyvtárban dolgozik, ugyanott főigazgató-helyettes (194952), majd a budapesti Műszaki Egyetem Központi Könyvtárának osztályvezetője, ahonnan igazgatóhelyettesként vonult nyugalomba (1968). A könyv- és könyvtártörténet egyetemi előadója. Könyvismertetéseit, zene- és színikritikáit az Erdélyi Múzeum, Erdélyi Helikon, Erdélyi Tudósító, Erdélyi Irodalmi Szemle, *Hitel és Pásztortűz, valamint a *Keleti Újság és *Ellenzék közölte. Zenekritikáiban Bartók és Kodály zenei elismertetésének erdélyi úttörője volt, a népi alapokról kibontakozó új zenéért szállt síkra. Budapesten a Román Kultúra Hete alkalmából 1947-ben Mai román líra c. alatt műfordításkötetet szerkesztett román írók alkotásaiból, majd az Officina Könyvtár sorozatában Gáldi Lászlóval együtt Eminescu válogatott verseit adta ki magyarul. Könyvtörténeti és nyomdászati kérdések foglalkoztatják. Az írás története c. munkája (Köpeczi Bócz István rajzaival, Bp. 1971) Hans Skirecki fordításában Lipcsében németül is megjelent (1976, 1978).
Végh Ferenc: Petrozsénytől Budapestig. Könyvtáros, Bp. 1977/12.