Kelemen Lajos (1991 • 2014)

Kelemen Lajos (Marosvásárhely, 1877. szept. 30. – 1963. júl. 29. Kolozsvár) – történettudós, levéltáros. Középiskolai tanulmányait szülővárosában a Református Kollégiumban végezte (1896). Korán mutatkozó érdeklődését a történelem iránt kedvenc tanára, Koncz József táplálta. A romantikus lelkesedéstől fűtött diák már IV. gimnazista korától gyalogszerrel járta Erdély falvait, hogy azok történeti, néprajzi és művészeti nevezetességeit megismerje és levéltárakban kutathasson. Koncz és az érettségin elnöklő Szádeczky Lajos történelemprofesszor biztatására 1896 őszén a kolozsvári egyetem történelem–földrajz szakára iratkozott be, és azt 1901-ben végezte el, közben nevelőként tartva fenn magát. Egyetemi évei alatt alakult ki szenvedélye a levéltári kutatómunka iránt. 1902-ben az Erdélyi Múzeum könyvtárához került napidíjasnak, mivel azonban végleges kinevezése hat évig késett, 1907-ben a Kolozsvári Unitárius Kollégiumban vállalt tanári állást.

1918-ban az Erdélyi Múzeum levéltárosának hívja meg. Életének termékeny éveit a kallódó levéltári anyagok megmentésének és közgyűjteménybe helyezésének, a levéltár fejlesztésének és rendezésének, anyaga felhasználásának és feldolgozásának szentelte. 1938-ban nyugdíjazták ugyan, de 1940-ben múzeumi és levéltári főigazgatóként újra szolgálatba lépett, és 1944-ig töltötte be ezt a munkakört. Példátlan gyűjtőmunkája nyomán alakult ki az EME milliós kolozsvári gyűjteménye, amely napjainkban a Román Akadémia Történeti Levéltáraként szolgálja a tudományos kutatást. Ennek a világviszonylatban is jelentős intézménynek a tető alá hozása életének kimagasló érdeme. „Személyes rábeszéléssel, tanítványai, barátai, tisztelői mozgósításával, széles körű ismeretsége felhasználásával, a napilapokban fáradhatatlan hírveréssel, az adományok jelentőségének nyilvános ismertetésével, méltatásával, kezdve a legnagyobb erdélyi családi levéltárak akkori tulajdonosain a néhány levélből álló gyűjteményecskék birtokosaiig sok-sok embert rávett arra, hogy az erdélyi múlt írásbeliségének anyagába tartozó egyéni vagy családi gyűjteményt megőrzés végett a múzeumi levéltárnak adja át. E lelkesen, fáradhatatlanul és kitartóan végzett felvilágosító-ösztökélő munka eredményeként a századfordulón még számszerűségében ugyan kicsiny (bár már akkor sem jelentéktelen) »vidéki« levéltári gyűjtemény Erdély múltjának országos jelentőségű kincsestárává lépett elő: a századvégen alig 40 000 darabot számláló gyűjteményből az erdélyi társadalom, az erdélyi népek történeti életének milliós gyűjtőlevéltárává” – írja erről a tevékenységről Szabó T. Attila.

Gazdag közéleti ténykedése során egy évtizedig az EME titkáraként működött, tanulmányok és cikkek egész sorozatát írta meg. Történetírói és levéltárosi munkássága elismeréséül 1938-ban az MTA tiszteletbeli tagjává, majd 1962-ben rendes tagjává választotta. Hetvenedik születésnapja alkalmából az ETI emlékkönyvet adott ki (Kv. 1947); nyolcvanadik életévének betöltésekor az RNK I. osztályú munkaérdemrendjével tüntették ki, barátai és tisztelői magyar, román és szász szakemberek pedig újabb emlékkönyvvel köszöntötték (Emlékkönyv Kelemen Lajos születésének 80. évfordulójára, 1957).

Tudományos munkásságát Marosszéki határnevek a XVI. és a XVII. századból c. forrásközlésével kezdte meg (Székely Oklevéltár VI. 1897. 404–412.). A továbbiakban lankadatlan ügybuzgalommal publikált számos könyvet, tanulmányt és cikket a politikai történet, művészet-, művelődés-, egyház- és gazdaságtörténet, helytörténet, régészet, történeti néprajz, múzeum-, könyvtár- és levéltártörténet, valamint haladó hagyományaink témaköréből. Írásainak 19 sűrűn nyomtatott oldalt kitevő, több mint 400 címszavas bibliográfiájából feltáruló történettudományi munkássága során 1902-ben jelentkezett először nagyobb munkával Kolozsvári Kalauz címen, mely három kiadást ért meg.

Sok száz tanulmánya, cikke, adatközlése mélyreható levéltári kutatáson alapul. Közülük emelünk ki néhány olyan jelentős közleményt, melynek újraközlésére csupán 2006-ban és 2009-ben  került sor. Ilyenek: Wesselényi Miklós báró 1836-i utazásaiból (Erdély, 1903. 38–43.); Címerlevelek (Genealógiai füzetek, 1905.); A kolozsvári Bethlen-bástya történetéhez (Erdélyi Múzeum, 1905); Nagy Szabó Ferenc ifjúkora (az EME Marosvásárhelyt 1906. jún. 4-5. napján tartott első vándorgyűlésének emlékkönyvében, Kv. 1906); Bod Péter levelei (Erdélyi Múzeum, 1907); Kolozsvár ostroma és fölmentése a kuruc ostromzár alól 1707-ben (A Kolozsvári Unitárius Kollégium értesítője, 1907/8.); Törekvések egy erdélyi múzeum alapítására (Erdélyi Múzeum, 1909); Művészeti adatok az Erdélyi Múzeum-Egyesület irománytárában (Művészet, 1912); Adatok öt székelyföldi unitárius templom-kastély történetéhez (Dolgozatok az Erdélyi Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtárából VII. 1916); A kolozsvári Szent Mihály templom tornyai (Közli A kolozsvári Szent Mihály egyház. Szerk. György Lajos, Kv. 1924); A legrégibb erdélyi magyar hímes oszlopok (Közli Erdélyi Almanach, Bp. 1925); A történetíró Orbán Balázs (Közli Ki volt Orbán Balázs? Emlékezés a legnagyobb székelyre születésének 100. évfordulóján. Székelyudvarhely, 1929); Biserica Sf. Mihail din Cluj (Boabe de Grâu, 1933); Kolozsvári műemlék-krónika (Pásztortűz, 1938); Az Erdélyi Múzeum-Egyesület története (Közli Emlékkönyv az Erdélyi Múzeum-Egyesület félszázados ünnepére. 1859–1909. Szerk. Erdélyi Pál. Kv. 1942); Kolozsvár közvetlen környékének történelmi és műemlékei (Kolozsvári Szemle, 1943).

Kéziratos hagyatékában maradt 16 jelentős munkája közül kiemelkedik XVI-XVII. századi adatgyűjtése a Székely Oklevéltár IX. kötetéhez; az Erdélyi Múzeum kézirattárának rövid ismertetése; családtörténeti adatgyűjtemény és leszármazási táblák (négy kötet); Kolozsvár legrégibb polgárkönyvének (1589–1614) teljes másolata; Kolozsvár XVI-XVII. századi tanácsjegyzőkönyveinek építéstörténeti, valamint országos és várostörténeti vonatkozású határozatai.

Új, megnőtt figyelem fordult személyisége és életműve felé művészettörténeti tanulmányai két posztumusz kötetének megjelenésével; mindkettőt gazdag rajz- és fényképanyaggal és jegyzetekkel B. Nagy Margit rendezte sajtó alá. A Művészettörténeti tanulmányok I. kötete (1977) Szabó T. Attila Kelemen Lajos élete és munkássága c. tanulmányával az élen jelent meg, a II. kötet (1982) pedig a Kriterion Könyvkiadónak az olvasókhoz intézett ajánlásában az erdélyi magyar tudós jelentőségét a román művészettörténeti kutatás mai termékeny korszakának összefüggésrendszerébe helyezi; ez a kötet közli B. Nagy Margit A művészettörténész Kelemen Lajos c. tanulmányát is. A két kötet nemcsak a tudós régi cikkeiből ad bő válogatást, hanem eredeti kéziratokat is nyilvánosságra hoz. Az Orbán Balázs, Kővári László, Jakab Elek és Rómer Flóris művein nevelődött Kelemen Lajos az erdélyi magyar polihisztorok késő utóda; mozgókönyvtárhoz hasonló emlékezőtehetségével, törhetetlen munkakedvével és önfeláldozó odaadásával egy hosszú életen át írásban és szóban vállalta a történelmi ismeretek terjesztését. „Nem láttam még történelemkutatót, aki olyan mélyen átélte volna a múltat és annyira meg tudta volna eleveníteni” írja róla Mikó Imre. Bár érdeklődési köre rendkívül széles volt és a történelem mellett jóformán a társadalomtudomány egész területére kiterjesztette vizsgálódásait, legszívesebben mégis Erdély XVI-XVII. századi történetével foglalkozott, s azon belül főleg a művelődési mozzanatok érdekelték. Szűkebb hazája múltját mindig az egyetemes emberi fejlődés részeként vizsgálta. A múlt, a letűnt élet mindennapi jelenségei vonzották, ezeket örökítette meg folyóiratok és napilapok hasábjain. A legnemesebb értelemben vett tudománynépszerűsítő munkát folytatta, de a kezéből kikerült munka mindenkor megbízhatóan ellenőrzött, a történelmi hűséget tükröző, a valóságnak megfelelő, szakszerűen kiművelt és művészien kidolgozott anyag volt, színes, élvezetes, olvasmányos formába öntve.

Erdély múltjának e századbeli legjobb ismerője volt, gazdag ismeretanyagát azonban mégsem sűrítette átfogó, összefoglaló műbe. A részletekbe mélyedt, eldugott falusi emlékek, a gótika, reneszánsz és barokk helyi műhelyei, számos telivér népi művészeti ág alkotásai, ismert, de főleg ismeretlen művészi értékek elevenedtek meg vizsgálódásai nyomán. Ha jó értelemben pozitivistának tekinthetjük is, a részletekben is úttörő módszertani elveket érvényesített, a tárgyi emlékek, műemlékek és az írásos feljegyzések együttes megszólaltatásán, a való élet sokszínűsége szerint különböző tudományszakok eredményeinek összegezésén keresztül közelítve meg témáit. Valójában tehát a komplex módszernek és szemléletnek egyik kezdeményezője. Öröksége kiindulópont a további kutatás számára. Fél század óta eddig is alig készült el munka Erdély történetével kapcsolatban, amely ne támaszkodnék már-már aszketikusan önzetlen segítőkészségére. Élőszóban és írásban adta át ismeretei kincsestárából a kért adatokat; köteteket kitevő levelezése maga is jelentős szaktudományi értéket képvisel. Élmény volt hallgatni szabadelőadásait, ahogy Kolozsvár köveit, Erdély falvait és városait, várak és templomok ódon falait megszólaltatta. Munkássága, szaktudása és szolgálatkészsége egyaránt nagy hatással volt kortársaira: a szerény tudós íróasztala történettudományi központtá vált, egyénisége pedig példamutatóvá az újabb nemzedékeknek.

 

Megjelent munkái

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület múltja és jelenje (Kv. 1909); A marosvásárhelyi református temető legrégibb sírkövei (Kv. 1909); Újabb adattár a vargyasi Daniel-család történetéhez (Kv. 1913); Teleki Mihály temetkezése (Posta Bélával és ifj. Biás Istvánnal. Kv. 1913.); Tört sugarak (Sepsisztgy. 1913.); Hermányi Dienes József emlékirata (Kv. 1925); Báró Bánffy Jánosné Wesselényi Jozefa emlékirata 1848–49-iki élményeiről (Kv. 1931); Radnótfája története (Kv. 1942); Erdélyi magyar templomi karzat- és mennyezetfestmények a 17. századból (Kv. 1945); Kolozsvár (Kelemen Lajos írásaiból összeáll., szerk. és kiegészítésekkel ell. Bálint István János. Bp. 1989 [!1990]); Születtem Marosvásárhelyt (összeáll., bev. és jegyz. ellátta Gaal György. Kv. 1993); Dr. Gidófalvy István (s. a. r., szerk., tan., jegyz, függ. Sas Péter. Kv. 2002); Művelődéstörténeti tanulmányok I-II. (bev., s. a. r., jegyz., szerk. Sas Péter. Kv. 2006, 2009); Kézirattári értékeink (szerk. B. Nagy Margit. Kv. 2010)

 

Gyűjteményes kötetekben

Kolozsvár története. In: Kolozsvári művészeti hetek (Bp. 1942); Kolozsvár építészeti és művészeti emlékei (részlet), Kalotaszeg történelmi és műemlékei, A Mezőség széléről, Erdélyi magyar templomi karzat- és mennyezetfestmények a XVII. századból (részlet), A küküllővári tatárfej. In: Ódon Erdély (vál., s. a. r., szerk. előszó, jegyz. Sas Péter. Bp. 2004)

 

Dokumentumok

Kelemen Lajos levelei Herepei Jánoshoz (közli Sas Péter). NyIrK (klny. Kv. 1993)

 

Szerkesztés

Unitárius egyháztörténeti adatok: 1619–1866 (bev. Mvhely, 1910)

 

Írói álnevei: Ernyei Kelemen, Ernyei Miklós, Marosszéki, Rovintó, Suhintó, Székely Rovintó, Vásárhelyi Miklós.

 

(Cs. E.)

 

Irodalom

Szabó T. Attila: K. L. tudományos munkásságának negyven éve (1897–1937). Erdélyi Múzeum 1938. 143–160.; uő: K. L. NyIrK 1957/14. Jakó Zsigmond: Az Erdélyi Nemzeti Múzeum Levéltárának múltja és feladatai. ETF 133. Kv. 1942; uő: K. L. üzenete. Korunk 1978/5. Tavaszy Sándor: K. L. Erdélyi Múzeum 1947/14. Szabó T. Attila – Magyari András: K. L. életrajzi adatai és tudományos munkássága. Kelemen-emlékkönyv 1957. 630–650. Benkő Samu: Köszöntjük K. L.-t. Korunk 1957/9. Jancsó Elemér: K. L. életműve. Korunk 1963/9. Benda Kálmán: K. L. Századok, Bp. 1964. 1164-65. Mikó Imre: K. L. öröksége. A Hét 1973/30. Kiss András: K. L. Új Élet 1973/17. Dani János: Kortársunk K. L. Igazság 1973. aug. 4. Imreh István: Emlékeztető K. L.-ra. Utunk 1977/29. Csetri Elek: K. L. öröksége. Művelődés 1978/4. Enciclopedia istoriografiei româneşti. Szerk. Ştefan Ştefănescu, 1978. 189. Gaal György: Műemlékek krónikája. Utunk 1983/6.

 

ASZT: K. L.-sal beszélget Benkő Samu. FA 17.