Nagy István (Csíkmindszent, 1873. márc. 28. 1937. febr. 13. Baja) festőművész. Kolozsvárt tanítóképzőt végzett (1892), majd két évig az alföldi Homokmégyen tanított. Itt figyelt fel tehetségére Keleti Gusztáv, s biztatta művészpályára. A budapesti Mintarajziskolában tanári oklevelet szerzett (1898), majd Münchenben és Párizsban folytatta tanulmányait (1898-1900). Az itáliai tanulmányút (1902) után Csíkban és Gyergyóban festett.
Kezdetben olajfestményei készültek, majd szén- és ceruzarajzai, pasztellképei. Végigharcolta az I. világháború frontjait, Galíciában és Olaszországban nagyszámú katonaportréja és kompozíciós harctéri jelenete készült. 1919-ben egy darabig Kolozsvárt lakott, majd Budapestre költözött, ahol gyűjteményes kiállítását szervezték meg a Nemzeti Szalonban (1923), amelyről Lyka Károly és Kosztolányi Dezső írt lelkesedéssel. Erdélybe újra meg újra hazajárt, kiállításai voltak Kolozsvárt (1926, 1927, 1928) és Brassóban (1928). A Vajdaságban is élt családjával, majd 1933-tól véglegesen Baján telepedett le.
A 20. század magyar művészetének kimagasló egyénisége. Mély tüzű, drámai alaphangú, gyakran komor táj- és emberfestészete mindenekelőtt az erdélyi művészetre hatott. A székely tájat, a szülőföld nehéz sorsú emberét hitelességgel ábrázoló képei rokon szellemű követőkre találtak. "Nagy István fontos önismereti réteg lényegét, önmagával való azonosságát nyitotta fel. Az ősi, népi, döbbenetesen valóságos lépett át benne és általa az alkotás megfoghatatlan, izzó csodájaként a képzőművészet birodalmába" írta róla egyik monográfusa, Solymár István.
Külön csoportja festészetének a kortárs szellemi-irodalmi élet alkotóiról, jeles személyiségeiről készült arcképsorozat. Értelmiségi portréinak megfestésére a *Pásztortűz és *Erdélyi Helikon szépírói körével fenntartott kapcsolatai ösztönözték. E sorozatba tartoznak az egykorú sajtóban is közölt arcképek: Kuncz Aladár, Áprily Lajos, Kós Károly, Dsida Jenő, Hunyady Sándor, Szentgyörgyi István, Nyírő József, Reményik Sándor, Bánffy Miklós, Gyallay Domokos, Kristóf György, György Lajos, Tessitori Nóra, Grandpierre Emil, Octavian Goga, *Lakatos Imre képmásai.
A festő nyugtalanító, drámai művészete korának irodalmi alkotóit is megihlette. Vázlatokban, kritikákban, esszékben írt róla Molter Károly, Nyírő József, Kőmíves Nagy Lajos, Kós Károly, Lucian Blaga, Indig Ottó, Salamon László. Születésének századik évfordulóján, 1973-ban szobrát Csíkmindszenten és Baján állították fel.
/-jos [Olajos Domokos]: N. I. *Ellenzék 1926. máj. 4. Nyírő József: N. I. képkiállítása. *Keleti Újság 1928. máj. 9. Kőmíves Nagy Lajos: Az új N. I. *Keleti Újság 1927. jún. 12.; uő: Kopjafa N. I. sírjára. *Pásztortűz 1937/4. Sümegi György: N. I. emlékezete. Forrás, Kecskemét 1974/1. Solymár István: N. I. *Igaz Szó 1972/11. Murádin Jenő: N. I. Művészeti kismonográfia, 1984 (irodalommal).
(M. J.)