népi hiedelem a világról szerzett tudás ellenőrizhetetlen, igazolatlan része, s mint ilyen, a *folklór egyik területe. A kultúra elvont világképéhez kapcsolódva gyakorlati, világértelmező és normatív szerepet tölt be. Hamis tudattá a kor hivatalos tudományossága minősíti át. A hiedelem és a tudás közötti határ koronként, társadalmanként, olykor egyénenként más- és máshol húzódik. A hiedelem egyaránt lehet a tudomány által még nem igazolt vagy már elvetett állítás. A ~ minden kor tudatának része; részben öröklődik, részben pedig a világgal való szakadatlan kontaktus során termelődik.
A ~ elemei a világkép körül rendszerbe szerveződnek. Területei a mitikus lényekre vonatkozó képzetek, meggyőződések (népi mitológia, alsó mitológia), és a személytelen varázserőt aktivizáló gyakorlati eljárások (mágia). A valóságban a két terület szétválaszthatatlanul összekapcsolódik, s együtt hálózzák be a kozmikus, a természeti és társadalmi környezetre, az ünnep- és hétköznapi életre vonatkozó ismereteket, és ebből kifolyólag a rájuk irányuló cselekvéseket.
A magyar ~kutatásnak elkülöníthető néhány irányvonala. Ipolyi Arnold Magyar Mythologia (1854) című monumentális munkája a kultúra nemzeti gyökereit kutató romantikus iskola (a Grimm testvérek) szemléletében fogant. A szintézis koncepciója alapjában véve elhibázott volt, adatai azonban a ~ kutatásában máig hivatkozott tények. Ipolyi nyomdokain indultak el olyan későbbi kutatók, mint Kálmány Lajos és Katona Lajos. Ezt az eredetkutatást folytatva jelentette ki Róheim Géza: "Egyáltalában nem túlzás, ha röviden azt mondjuk: a magyar néphit szláv néphit." A másik úton, a keleti kapcsolatokat kereső Jankó János és Reguly Antal nyomdokain Diószegi Vilmos haladt, és azonosította a magyar hiedelemrendszerben a "pogány magyarok hitvilágának" maradványait: a világfa- és lélekképzetet, a táltos- és *garabonciáshiedelmeket. A harmadik út Ipolyi kutatásaitól a néphit, a rítusok vizsgálatán át vezet napjainkig. A teljesség igénye nélkül említjük a Frazer-követő Marót Károly, a varázscselekvéseket vizsgáló Szendrey Zsigmond és Ákos, a mese- és hiedelemkutató Solymossy Sándor, a mese világképét rekonstruáló Berze Nagy János, a regöséneket vizsgáló Sebestyén Gyula, az agrárrítusokat vizsgáló Gunda Béla, továbbá a folklórműfajok és ~, valamint vallásosság kapcsolatát kutató Dégh Linda, Pócs Éva, Erdélyi Zsuzsanna, Jung Károly nevét.
A romániai magyar nyelvterület népi hiedelemrendszerének jellege és állapota szórványosan adatolt. Kutatását sem a teljesség igénye, sem egy sajátos tudomány hipotézis nem jellemezte. A 19-20. század fordulójának törekvése az adatgyűjtés volt. ~mel kapcsolatos erdélyi közlések olvashatók Jankó János, Sebestyén Gyula, Szendrey Zsigmond, Wlislocki Henrik és W. Dörfler Anna, Luby Margit, később *Kovács Ágnes tollából. *K. Kovács László hóstáti szokásmonográfiája, Vajkai Aurélnak a népi gyógyászatról írott munkája szintén bővelkedik ~ adatokban. Napjainkban Bosnyák Sándor végzett hiedelemgyűjtést a bukovinai, moldvai és gyimesi csángók körében. Gyimesi hiedelemmondákat és ráolvasásokat közölt Salamon Anikó, barcaságiakat Seres András, magyarózdiakat Horváth István. A gyimesiek Babba Mária-kultuszáról értekezett Daczó Árpád, háromszéki hiedelemlényekről Seres András, tordatúri mágikus cselekvésekről T. Csőgör Enikő. *Albert Ernő könyvet jelentetett meg a gyimesi boszorkány-hiedelmekről, Keszeg Vilmos a mezőségi hiedelemmondák morfológiai sajátosságairól doktori disszertációt készített: Jóslások a Mezőségen című kézirata megjelenés előtt áll. A népszokások ~ általi meghatározottságát Balázs Lajos, Vasas Samu, Salamon Anikó, a *népi gyógyászat hiedelemalapú eljárásait Vasas Samu, Keszeg Vilmos rögzítette, a népi növényismeret és hiedelem viszonyát *Péntek János és Szabó T. Attila vizsgálta. Disszertáció készül a népi kozmogóniai ismeretekről (Zsigmond Győző).
A romániai magyar hiedelemrendszer földrajzi helyzetéből és a román kultúrával való állandó kapcsolatából kifolyólag konzervatívabb és archaikusabb az általános magyar ~nél. Olyan hiedelemkörök, mint a boszorkány, a szépasszony, a lüdérc, a tojásból kiköltött ördögsegítő hiedelemköre napjainkig megőrizték világértelmező és a cselekvéseket szabályozó szerepüket. Moldvában az időjárást szabályozó és jósló képességekkel rendelkező *garabonciás képzete napjainkban is újabb hiedelemtörténeteket termel. Háromszéken az állatokat megnyergelő, forgószélben közlekedő szépasszonyokról szóló történetek máig hallhatók. A partiumi vidékeken a mágikus erejű tudós kocsis emléke őrződött meg. A csángó közösségek körében a katolikus szentek alakjához kapcsolódnak hiedelemtörténetek. Az erdélyi Mezőségen a román hiedelmek hatására napjainkig aktív a lüdérc, a prikulics, a boszorkány hiedelemköre. A csángó, valamint a mezőségi településeken ma is gyakori a halottlátók igénybevétele. Az ortodox papok mágikus szolgáltatásait minden tájegységben magyarok is igénybe veszik. Háromszéken a 20. század első feléig megőrződött a regösének; Moldvában és a Gyimesben az archaikus imák mágikus célú használata ma is általános; a Mezőségre a román kultúrából átvett ráolvasások a jellemzőek. Hasonlóképpen hiedelmekkel terheltebbek az emberi élet átmeneti rítusai és a népi *kalendárium jeles napjai.
Salamon Anikó: Gyimesi csángó mondák, ráolvasások, imák. Bp. 1987. Keszeg Vilmos: A mezőségi magyar hiedelmek rendszere. Doktori disszertáció (kézirat). Kv. 1994.
(K. V.)