nyelvjáráskutatás a nyelvtudomány ama ága, mely a nyelv vízszintes, területi tagoltságát, egy-egy vidéken kialakult, a köznyelvtől többé-kevésbé eltérő változatát, a nyelvjárásokat tanulmányozza. Beletartoznak a *nyelvatlasz munkálatai, a szakszógyűjtés, a *helynévkutatás és a *személynévkutatás , a népi mesterségek szókincsének szótározása, a nyelvjárási leírások, a nyelvjárási jelenségekről szóló cikkek, tanulmányok, monográfiák. A nemzetiségi lét viszonylatában a nyelvjárások, tájszólások ismerete egyben az önismeret ébrentartásának és elmélyítésének eszköze.
Az erdélyi magyar nyelvjárások kutatásának történetét már a 16. században Geleji Katona István, a 17. században Mikolai *Hegedűs János nyitja meg, és 1918-ig többek közt Erdélyi János, Baróti Szabó Dávid, Gyarmathi Sámuel, Döbrentei Gábor, Hunfalvy Pál, Kriza János, Viski Károly, Ősz János, Horger Antal folytatja. A számon tartott nyolc magyar nyelvjárásterület közül a csángó, a székely és a mezőségi kimondottan a mai Romániához kötődik, míg a Szatmár környéki, a bihari és kalotaszegi, valamint a bánsági nyelvjárásterületeknek csak egy része.
A csángó ~ terén a két világháború között mindenekelőtt *Csűry Bálint nevét kell megemlítenünk. Tanulmányai a moldvai csángó igealakokról, a székely és a csángó hanglejtésről és a moldvai csángó kicsinyítő képzőkről a Magyar Nyelvben (1927, 1930, 1932) jelenik meg. Artturi Kannisto finn nyelvésszel közösen 1936-ban kiadta Helsinkiben a nyelvjáráskutató Wichmann György hagyatékát, a német bevezetéssel és magyarázatokkal ellátott Csángó Szótárat. Gazdagította a gyűjtést Gajcsánából származó adataival Szabó T. Attila, valamint Balogh Ödön, aki 1933 nyarán végzett gyűjtése eredményét, a Csügési szójegyzéket csak jóval később, 1947-ben tehette közzé az *Erdélyi Múzeum hasábjain.
A II. világháború után, 1949 és 1962 között, a minden csángó településre kiterjedő nyelvföldrajzi gyűjtésből megszületett a nyelvjáráskutatás egyik legkiemelkedőbb vállalkozása, A moldvai csángó nyelvjárás atlasza. Bár csak 1991-ben jelenhetett meg Budapesten, az összegyűjtött hatalmas anyag számos nyelvjárási tanulmány, monográfia kidolgozását tette lehetővé. Ide tartoznak *Gálffy Mózes tanulmányai a moldvai csángó nyelvjárás hangrendszeréről és mássalhangzó-rendszeréről (NyIrK 1964), *Murádin László közleményei a nyelvújítási szók csángó megfelelőiről (Studia Universitatis Babeş-Bolyai. Phil. IV.); az ly hangról a moldvai csángók nyelvjárásában (NyIrK 1965), Szabó T. Attila értekezései a csángó kicsinyítő-becéző képzőkről, a moldvai csángó csillagnevekről, *Bura László tanulmánya az a-zásról stb. Különleges értékű *Márton Gyula két monográfiája: A moldvai csángó nyelvjárás román kölcsönszavai (1972) és Igetövek, igei jelek és személyragok a moldvai csángó nyelvjárásban (1974).
A székely nyelvjárás kutatása a minden településre kiterjedő nyelvföldrajzi felméréssel indul 1954-ben. Bár a táji nyelvatlasz-sorozat máig sem került kiadásra, a megjelentetett mutatványlapok áttekintést nyújtanak a székely nyelvjárás tagolódásáról, s a feljegyzett kéziratos anyag alapot szolgáltatott számos részlettanulmány megírásához. Kiemelkedő *Gálffy Mózes A háromszéki nyelvjárásváltozatok határa c. tanulmánya a Pais Dezső Emlékkönyvben (Bp. 1956). A szaklapokban Vámszer Márta, *Gálffy Mózes, *Márton Gyula hangtani elemzésekkel szerepel, az ikes ragozás állapotát *Murádin László vizsgálja. Jelentős eredményei vannak a tájszógyűjtésnek: Balogh Ödön Gyimesből, *Szász Lőrinc Gyergyócsomafalváról, *Márton Gyula Háromszékről, *Murádin László Szépvízről, *Bán Péter Székelymuzsnáról gyűjt tájszavakat. Önálló kiadvány a Nemes Zoltánné-Gálffy Mózes-Márton Gyula-féle Torjai tájszójegyzék (Sepsiszentgyörgy 1974). Az "iszánkodik, muzsda, gilicsezik, kokojza" szavakhoz *Márton Gyula fűz tájszómagyarázatot. E kutatási korszak legjelentősebb kiadványa a *Gálffy Mózes és *Márton Gyula gyűjtötte és szerkesztette Székely nyelvföldrajzi szótár (Bp. 1987) 900 fogalom nyelvjárási megfelelőivel.
A mezőségi nyelvjárástípust az utóbbi évtizedekben számos leírás tette ismertté. A Felső-Maros és a Marosvásárhely vidéki, valamint a Kolozsvár környéki és aranyosszéki nyelvföldrajzi gyűjtés tette lehetővé a mezőségi nyelvjárásnak a székelységgel szomszédos keleti és Kalotaszeggel szomszédos nyugati elhatárolását. *Gálffy Mózes Szind, *Márton Gyula Ördöngösfüzes, Balassa Iván a kolozsvári Hóstát, Inczefi Géza Abafája és vidéke, Benkő Loránd a Nyárád mente, Vass Ilona Szépkenyerűszentmárton nyelvjárásáról nyújt népnyelvi adatokat a magyarországi szaksajtóban (Magyar Nyelv, Magyar Népnyelv). A NyIrK-ben *Gálffy Mózes Magyaró, *Murádin László Aranyosszék, Nagy Jenő a Beszterce-vidéki Sófalva nyelvjárásával foglalkozik; B. Kovács Júlia a domokosi nyelvjárásról a Studia Universitatis Babeş-Bolyaiban közöl adatokat. *Murádin Lászlónak a mezőségi nyelvjárástípus egészét meghatározó hangtani elemzései közt a Miriszló nyelvjárásának magánhangzó-rendszere (NyIrK 1991) c. a mezőségi típust képviselő Maros menti falu teljes hangrendszerét feldolgozza. *Zsemlyei János külön monográfiát szentel a Kis-Szamos vidéki magyar tájszólás román kölcsönszavainak (1979). Bár területileg nem tartozik a mezőségi nyelvjáráshoz, mint belső-erdélyi típushoz idesorolható a fekete-körös-völgyi magyarság tájszólása is, jelenségeit több tanulmányban *Márton Gyula (Studia Universitatis Babeş-Bolyai, NyIrK 1962/1) vizsgálja.
Leggazdagabb nyelvjárási ismereteink a Kalotaszegről vannak. A tanulmányok egy része az 1942-44 között végzett, Szabó T. Attila irányította nyelvföldrajzi gyűjtés anyagából merít: *Péntek János körösfői, Szabó T. Attila bábonyi, *Gálffy Mózes magyarbikali hangtani és alaktani magyarázatai; Szabó Zoltán munkája a kalotaszegi nyelvjárás igeképző (1965), Vámszer Mártáé e nyelvjárás igeragozási rendszeréről (1972), Lakó Eleméré magánhangzó-rendszeréről (1974). Már-már tájnyelvi szótárszámba menő *Gálffy Mózes és *Márton Gyula Tájszók Kalotaszegről és környékéről (Kv. 1985) c. szókincs-gyűjteménye.
A *Szilágyság nyelvjárását *Márton Gyula vizsgálta. Miután a Magyar Népnyelvben feldolgozta szülőfaluja, Nagymon nyelvjárásának igetöveit és igealakjait, valamennyi *szilágysági településre kiterjedő nyelvföldrajzi gyűjtést végzett. E gyűjtés mutatványlapjai (NyIrK 1976/1) lehetővé teszik a *Szilágyság területén kanyargó tiszai, ill. a Magyarország felől nézve észak-keleti nyelvjárástípus határvonalának pontos megrajzolását. Szatmár vidékéről tájszavakat *Bura László közölt (NyIrK 1968/1; 1973/1), *Teiszler Pál pedig a Nagykároly környéki elmagyarosodott svábok tájszólását vizsgálta. Miután több közleményt jelentetett meg szülőfaluja, Mezőfény nyelvjárásáról, megírta e tárgykörben doktori értekezését A Nagykároly környéki magyar nyelvjárás magánhangzó-rendszere (1973) címmel. A bihari nyelvjárás szemléltetésére *Csák László bélfenyéri és *Kósa Ferenc nagyszalontai adatközléseit említhetjük a NyIrK (1960/3-4; 1965/1 és 1967/1) hasábjain.
A telepítések következtében nem egységes bánsági nyelvjárásszigetek tájszólásaival Vöő István foglalkozott, feltérképezte ezek tájszólásait, s miután megjelentette a bánsági tájszavakat (NyIrK 1958; 1975/2; 1976/1), e gyűjtés anyagából írta meg A bánsági magyar nyelvjárások magánhangzórendszere (1975) c. monográfiáját.
Az egész romániai magyar nyelvjárásterületet átfogó általános *nyelvatlasz anyaga lehetővé tette egy-egy nyelvjárási jelenség valamennyi tájegységre vonatkozó bemutatását. Ennek alapján kerített sort a gyűjtő, *Murádin László általában a NyIrK hasábjain a nyelvjárások egészére vonatkozó jelenségtanulmányok megírására a hangtan és alaktan köréből, elemezve az í-zés állapotát, a -ni, -nitt, -nul és -nül határozórag-csoport funkcióját és elterjedettségét, a -nók, -nők igerag használatának nyelvjárási hátterét, a -suk, -sük ragozás nyelvjárási állapotát. Ezekben a tanulmányokban nagy szerepet kap a nyelvjárási szókincs, így a muskátli, burgonya, kukorica elnevezése, az ekés földművelés, a rétgazdálkodás, a népi gyermekjátékok terminológiája, a rovarnevek, növény- és virágnevek, az állathívogatás és -űzés, az állathangutánzó igék változatossága. A romániai magyar nyelvterület egészére vonatkozik *Márton Gyula, *Péntek János, Vöő István nagyszabású jövevényszó-monográfiája: A magyar nyelvjárások román kölcsönszavai (1977).
Vöő István: Magyar nyelvjárási szövegek. Kv. 1970. *Márton Gyula: Magyar nyelvjárástan. Egyetemi előadás. Kv. 1970; uő: A romániai magyar nyelvjáráskutatás múltja és mai állása. Közli *Korunk Évkönyv, Kv. 1973. 173-93. *Péntek János: A kalotaszegi nyelvjárás kutatásának története. NyIrK 1971/1. Szabó T. Attila: A moldvai csángó nyelvjárás kutatása. Közli Nyelv és irodalom. V. Kv. 1981. 482-526.
(M. L.)