Ruffy Péter (Nagyvárad, 1914. júl. 28. 1993. dec. 28. Budapest) író, újságíró. A gimnáziumot a gödöllői premontreieknél végezte (1932), a párizsi École de Journalisme újságíróiskola hallgatója. Pályáját szülővárosában, az *Erdélyi Lapok szerkesztőségében kezdte, majd 1935-40 között a Brassói Lapok, 1940-44 között Budapesten Az Újság, a háború után a Hírlap (1946-48), *Kis Újság (1948-50), Béke és *Szabadság (1950-56), Érdekes Újság (1957-59), végül 1959-től a Magyar Nemzet belső, 1960-tól főmunkatársa.
Első írását a nagyváradi *Estilap közölte (1932). Már a nagyváradi *Tíz tűz c. antológiában (1932) szerepel. Kedvenc műfaját, a riportot magas színvonalra emelve Jasznaja Poljanában *tett látogatásáról számol be egy Tolsztoj-emlékkönyvben (1962), árvízi riportjával tűnik fel egy gyűjteményes kiadványban, megírja egy irodalmi kávéház húsz esztendejét (1965), oknyomozó tárgyilagosságával riportművészete csúcspontját éri el Magyar ereklyék, magyar jelképek (Bp. 1988) c. munkájával. Ebben felveszi a harcot a nemzeti tudat halványulásának "veszedelmével", s részletesen leírja a Szent Jobb, a Halotti Beszéd, a Szent Korona, az Ómagyar Mária-siralom, a magyar állami címerek, a Himnusz és a Szózat, a Nemzeti Dal és a magyar nemzeti zászló változatos történetét.
1985-ben Budapesten megjelent riport- és vallomásgyűjteményének (A türelem ösvényein) első részében 1935-40 között a Brassói Lapokban megjelent írásaiból válogatott: felidézi bennük Déry Tibor 1937-es erdélyi útját, *Hunyady Sándor kolozsvári éveinek számos epizódját, megszólaltatja tapasztalatairól az akkoriban Erdélybe látogató Gál Istvánt, Benedek Marcellt; itt jelenik meg újra tudósításainak sorozata a kudarcba fulladt 1937-es *váradi hídverés ről, interjúja Sándor Józseffel, az *EMKE elnökével, Tamási Áronnal, Karácsony Benővel, Janovics Jenővel, az erdélyi magyar irodalom első tíz évét könyvében mérlegre tevő Ion Chinezuval.
Rendszeresen nyomon követte az erdélyi magyar szellemi élet eseményeit, sorra ismertette meg a magyarországi olvasókkal nagyjait: Kelemen Lajost (Magyar Nemzet 1977. okt. 2.), Nagy Imrét (uo. 1977. márc. 27.), Szabó T. Attilát (uo. 1979. febr. 25., uo. 1981. jan. 11.), Márton Áront (Vigília 1981/9, Magyar Hírek 1987/16), Vita Zsigmondot (Magyar Nemzet 1979. szept. 4.), Tabéry Gézát (uo. 1979. júl. 17.), Kós Károlyt (uo. 1977. aug. 26.), Kacsó Sándort (uo. 1981. febr. 21.), Molter Károlyt (uo. 1981. febr. 17.); írt Beke György erdélyi riportkönyveiről (Egy mai Julianus barát. uo. 1977. aug. 28.), Szilágyi István Kő hull apadó kútba c. regényéről (uo. 1981. febr. 17.), vallomásos cikket közölt Az erdélyi magyar nyelv pompája és régisége címmel (uo. 1979. dec. 24.), s foglalkoztatta "az erdélyi kétnyelvűség" kérdése is (uo. 1977. júl. 24.).
Ezeket az írásait mind belefoglalta "Nagy erdélyiek" cikluscímmel Világaim (Bp. 1979) c. kötetébe.
Vitányi János: Egyszerű családból származott (R. P. regénye). *Erdélyi Helikon 1944/6. 525-526. Kahána Mózes: Dokumentum, fénykép, világkép. Kortárs 1968/2. Beke György: "Kerestük egymás kezét". *A Hét 1973/49. Bodor Pál: R. P. Közölve: Az olvasás ihlete c. kötetében (Bp. 1988. 154-157). Molnár Tibor: R. P.-re emlékezve. *A Hét 1994/10.
(B. E.)